Szabadulj meg a korlátozó hiedelmeidtől ezzel az egyszerű rituáléval

Akár tudatára ébredtél már, akár nem, viselkedésed, cselekedeteid és sikerességed mértékét legnagyobb 100%-ban nem te folyásolod be, hanem a hiedelmeid, melyeket még gyermekkorodból hozol magaddal. 


Volt már, hogy megkérdezte tőled valaki, hogy miért gondolkodsz negatívan magadról? Hogy miért hiszed azt, hogy kevesebbet érdemelsz a jóból, mint más? Hogy miért mondod azt, hogy te nem vagy képes dolgokra, melyek mások számára, természetesen működnek? Vagy esetleg eljutottál odáig, hogy már magad is feltetted ezeket a kérdéseket önmagad számára, mégsem tudtál rájönni a válaszokra? Mintha egy hang mondaná belülről ezeket, mintha kőbe vésett szabályok lennének és olyan automatikusan működnének, mint egy jól megírt számítógépes szoftver? Ha igen, akkor olyan hitrendszerekkel, meggyőződésekkel állsz szemben, melyeknek javát még gyermekkorodban gyűjtötted össze. 



"Sosem fognak igazán szeretni, hiszen még a saját szüleim is ezt mondták nekem. Nem vagyok szép, hiszen köszönő viszonyban sem vagyok azokkal az emberekkel, akik a legtöbb lájkot kapják a neten. Sosem fogom megtalálni a másik felem, hisz velem csak a baj van és senkinek sem lenne szüksége egy ilyen emberre, mint én. Sosem fogom elérni a céljaim, hisz sosem láttam még olyat, hogy valaki, aki olyan mint én, sikeres lehessen."

Ezek és ehhez hasonló meggyőződéseid, hiedelmeid szabotálják életed nap, mint nap, megakadályozva azt, hogy egy boldog és teljes életet élhess. Meg lehet, hogy jó részét a szüleidtől hallottad, tanároktól, vagy esetleg egykori társaidtól, akik gúnyos megjegyzéseket ragasztottak rád, ám ezeknek csupán azért van létjogosultsága a fejedben, mert elhitted őket. Egy gyermeknek természetesen nem lehet felróni, hogy kinek mit hisz el, azonban ha felnőtt korban ezek tudatossá válnak, fontos érezni, hogy az irányítás már a mi kezünkben van, így csak is a mi felelőségünk, hogy mit kezdünk velük. Tanuld meg ezt az egyszerű rituálét, gyakorolj kitartóan és írj magadnak egy olyan életet, amire mindig is vágytál. 

1.lépés: Teremts nyugodt körülményeket, fogj egy füzetet és írd össze az összes korlátozó hiedelmed. Ha ezzel kész vagy, kezdj el erősen koncentrálni és próbálj meg vissza emlékezni, hogy hol hallottad ezeket a mondatokat először. Ha nem más mondta, akkor azokra az élményekre emlékezz vissza, mikor először ezeket gondoltad magadról. 

2.lépés: Állj meg ezeken a pontokon és szakíts időt arra, hogy az akkori éneddel beszélgetsz egy kicsit. Magyarázd el neki, hogy tudod, hogy milyen szomorúan és rosszul érzi magát, de te már tudod, hogy ezek a szavak nem igazak és nem kell őket elhinnie. Nem kell, hogy ezeket gondolja magáról. Öleld meg és add meg az akkori énednek azt, amire a legnagyobb szükséged lett volna neked akkor. 

3.lépés: Minden negatív mondat mellé írd oda a pozitív változatát. Legyen a nem lehet-ből lehet, a nem tudom-ból tudom. Kezd el a pozitív változatokat mindennap felolvasni magadnak. Idővel megtanulod majd és papírra sem lesz hozzá szükséged. Eleinte ellenállást válthatnak ki belőled az új, pozitív megerősítések, hiszen ezelőtt pont a szöges ellentétét hitted, ám ha kitartósan csinálod, hamarosan nem csak üres szavak lesznek, hanem a saját gondolkodásod szerves részei, ezáltal segítőid. 



(forrás: spiritualityhealth)

Hozzászólások

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Az életed mely eseménye ismétlődhet meg 2025-ben?

Mi és miért történhet meg veled újra?

Ezt a változást hozhatja 2025!

Ezt a változást hozhatja 2025!

Új munkát, második esélyt vagy valamilyen más változást hoz az életedbe az esztendő?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Mivel teheted tönkre a karácsonyt?

Elfelejtesz valakinek ajándékot venni, kapkodsz, közömbös leszel, vagy valami mással rontod el az ünnepet idén?

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Erre lehet szükséged a boldogsághoz

Most megtudhatod, hogy mi tehet boldoggá!

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ennyire lesz unalmas a 2025-ös év

Ez a kép megmutatja, hogy mennyire lesz egyhangú az éved.

Karácsonyfa-teszt

Karácsonyfa-teszt

Amelyik karácsonyfa a legjobban tetszik, az árul el rólad fontos dolgokat.

Karácsonyi önismereti teszt

Karácsonyi önismereti teszt

Válassz egy lapot a neked szóló elemzésért!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

Ilyen irányba változhat az életed 2025-ben!

A képen először meglátott állat alapján kiderül, hogy mire számíthatsz az évben.

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Figyelj a pozitív kommunikációra a karácsonyi időszakban!

Adventi életmódtanácsok.

Decemberi üzenet

Decemberi üzenet

Amit először meglátsz a képen, az alapján kapod meg a neked szóló tanácsot.

http://ujhazak.com