Tudd meg, miben vagy kiemelkedő a csillagjegyed alapján!

A 12 zodiákus között vannak hasonlóságok, azonban minden egyes jegy másban különleges és kiemelkedő. 


A 12 állatövi jegy más más jellemzőkkel rendelkezik. Egymás hiányosságára, vagy túlzására válaszolnak. Például, míg egy nyilas rendkívül idealista és optimista tud lenni, után a soron következő bak, nagyon racionális, földhözragadt és realista. A napjegyünk, csupán egy eleme a horoszkópunknak, ezért nem mindenkire jellemző az összes vonás az adott jegyből. Ugyanakkor a legfőbb jellemzők mindenkire igazak a saját jegyéből, így azt egységesen meg lehet állapítani, hogy melyik zodiákus miben erős, különleges és kiemelkedő. Ha pedig tudjuk, hogy mik az erősségeink, akkor könnyedén az előnyünkre fordíthatjuk azokat, valamint nem erőltetünk többé magunkra olyan dolgokat, melyek valójában nem passzolnak hozzánk. 



Kos: Kardinális, Tűz elemű jegyként, kiemelkedő a megvalósításban. Akarata mindet elsöprő és nem ismer lehetetlent. Merész, bátor, szereti a kihívásokat és nem fél kockáztatni sem. Ki áll magáért és minden olyan ügyért, ami számára fontos. Őszinte és szókimondó. Nem csak ígérget, hanem cselekszik is. 

Bika: A Föld elemű Bika, a Kossal ellentétben higgadt és nyugodt. Egyik legnagyobb erénye a türelem. Hirtelen és meggondolatlan cselekedetek helyett, inkább kivár és a megfelelő időben lép. Nem megy el az élet szépségei mellett, nagyra értékeli azokat, ha a munkáról van szó azonban nagyon kitartó és jól terhelhető. Érzéki és gondoskodó, ám ha kell, megvédi ami és aki az övé. 

Ikrek: A Levegő elemű Ikrek, a Bikával szemben nagyon gyors, mozgékony. Fékezhetetlen kíváncsiságának köszönhetően, nagy intellektuális tudással rendelkezik. Remekül szót ért az emberekkel, nyitottsága és barátságos személyisége miatt. Kevés olyan helyzet van, amiből éles elméje segítségével ne tudná kibeszélni magát. Szórakoztató és remek humorérzékkel rendelkezik, aminek köszönhetően bárhol felolvasztja a megfagyott hangulatot. 

Rák: A Víz elemű Rák, az Ikrekkel ellentétben nem az eszét használja, hanem a szívét. A világot, érzelmein keresztül szemléli. Szeretete, gondoskodása, empátiájának mértéke szinte páratlan. Hisz a szeretetet és a család erejében. Nagylelkű, önzetlen, képes a megbocsátásra és készen áll rá, hogy bármikor adjon egy újabb esélyt a másiknak. 

Oroszlán: A Tűz elemű Oroszlán, a Rákkal szemben, csak önmagát nézi. Karizmatikus személyiség, aki azért érkezett a földre, hogy önmagát megvalósítsa, hogy csillogjon és sikeres legyen. Önbizalma páratlan, erős vezetői vénákkal rendelkezik. Képes élvezni az életet, ugyanakkor ez nem megy annak a rovására, hogy hivatásában sikereket arasson le. Kreatív ötleteinek és kisugárzásának köszönhetően felnéznek rá és hamar a figyelem középpontjába kerül. 

Szűz: A Föld elemű Szűz, az Oroszlánnal ellentétben, mások szolgálatára teszi fel az életét. Képes felmérni, hogy a társadalom, a többi ember legalább olyan fontos a világban, mint ő maga. Mások előre jutásában nagy szerepet játszik. Kiemelkedő az elemző és a felmérő képessége, aminek köszönhetően remek döntéseket hoz. Nem szórja feleslegesen a pénzt, fontos számára a minőség és nem fél hangot adni a véleményének, elvárásainak ezzel kapcsolatban. 

Mérleg: A Levegő elemű Mérleg, a szigorúbb Szűzzel szemben, sokkal megengedőbb. Nem ítélkezik, elfogadó és diplomatikus. Ahelyett, hogy bárkinek a pártjára állna, azon igyekszik, hogy ki alakuljon a harmónia és eltűnjenek a nézet eltérések. Képes érzelemmentesen, tárgyilagosan tekinteni bármire, ezért igazságos döntéseket képes hozni. Nem hagyja, hogy magával sodorják az érzelmei, elsősorban gondolkodására támaszkodik.

Skorpió: A Víz elemű Skorpió, a Mérleggel ellentétben, az érzelmei tengerében él. Az összes zodiákus közül, neki vannak a legmélyebb érzelmei, melynek köszönhetően megtapasztalja a legmélyebb és legmagasabb minőségben is azokat. Élete során többször transzformálódik, avagy hamvaiból újra és újra életre kel. Azonnal észreveszi, ha valaki hazudik, vagy titkolózik. Mivel ösztönösen vonzza a misztikum és az élet titkos, sötét oldala is, így kiemelkedően tud teljesíteni olyan szakmákban, mely eltér a hétköznapi, mások által megszokott dolgoktól. 

Nyilas: A Tűz elemű Nyilas, a Skorpióval szemben, Igazi optimista, életigenlő és könnyed. Hitvilága és filozófiája rendkívül fontos számára, de nem merül el az érzelmekben. Idealizmusa és pozitív életszemlélete irigylésre méltó, humorérzéke pedig páratlan. Tűz elemű jegyként, az önbizalomért neki sem kell a szomszédba mennie, tele van kreatív ötletekkel és számtalan tervvel, ami miatt nem lehet mellett unatkozni. 

Bak: A Föld elemű Bak, a Nyilassal ellentétben, nem csak tervezget, hanem meg is valósít. Pontos, megbízható, alapos és precíz. A munka és a megvalósítás embere. Ha valami a fókuszába kerül, akkor semmi sem tudja onnan kizökkenteni. Ahogyan eléri egyik célját, máris belekezd egy következőnek a megvalósításába. Fontos számára az erkölcs és a szabályok, valamint az ígéretek betartása is. Rá mindig lehet számítani. 

Vízöntő: A Levegő elemű Vízöntő, a Bakkal szemben egy igazi lázadó. Áttöri a korlátokat, felégeti a szabályrendszereket. Nem bírja, ha korlátozzák és ennek nem is fél hangot adni. Egy igazi különc, aki tele van innovatív ötletekkel. Fontos számára a reformálás, mindent amit idejemúltnak gondol, azt megújítja, vagy lerombolja. Független személyiség, ugyanakkor leginkább csapatmunkában tudja érvényesíteni a zseniális ötleteit. Nyughatatlan személyiség, aki tele van fantasztikus ötletekkel. 

Halak: A Víz elemű Halak, a Vízöntővel ellentétben, igazi érzelmes, romantikus és álmodozó alkat. Nem a szavak és nem a tettek embere, hanem a szelíd érzelmeké. Páratlan fantáziavilágának köszönhetően, kiemelkedő a művészetekben. Magasfokú empátiája miatt, képes bárkinek a helyzetébe beleélni magát. Egy igazi lelki támasz, aki vigaszt nyújthat a társai számára. Önzetlen szeretetének és elfogadásának köszönhetően, szociális területen kiemelkedő és maradandó munkát képes létrehozni.

Hozzászólások

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Ezt árulja el rólad az, hogy hova mennél nyaralni

Válaszd ki az alábbi képek közül azt, amelyik a legvonzóbb a számodra!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Tedd meg, amit nem sikerült a tavasz első felében!

Életmódtanácsok, amelyekkel sikeresebbé teheted az életedet az évszak második felében.

Rémálomfejtés

Rémálomfejtés

Mit jelent, ha például halállal, üldözéssel vagy fulladással álmodsz?

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Ebből a tesztből kiderül, hogy mi az életfilozófiád

Válassz egy képet, majd olvasd el a neked szóló elemzést.

Erdei út mesél a személyiségedről

Erdei út mesél a személyiségedről

Válaszd ki a neked legjobban tetsző képet, majd olvasd el a döntésedhez tartozó elemzést.

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Fedezd fel a legerősebb tulajdonságodat!

Amelyik állatot először meglátod a képen, az mutatja be az igazi éned.

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

A laptop és a barátság bánta az árpilisi tréfát

Tíz bolondok napi tréfa, ami rosszul sült el.

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Fontos dolgot árul el rólad, hogy hány kutyát látsz a képen

Mire van most a legnagyobb szükséged?

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Ezt teheted annak érdekében, hogy ne boruljon fel a belső ritmusod az óraátállítás miatt

Így vészeld át az óraátállítás negatív hatásait!

Lelki szükséglet-teszt

Lelki szükséglet-teszt

Válassz egy lapot, majd olvasd el, hogy most mire van szüksége a lelkednek!

http://ujhazak.com