Ülő munka, kevés mozgás és még rákot is okozhat?

Régóta köztudott tény, hogy az ülőmunka bizony nem tesz jót az emberi egészségnek. Gondold végig: az inaktív és mozgásszegény életmód, a számítógép előtt ülés megerőlteti az idegrendszert, a helytelepen táplálkozás pedig az anyagcsere folyamatokat borítja fel szervezetünk működésében.

Sajnos azonban a napokban megjelent ausztrál kutatók tanulmányaival és vizsgálataival az ülőmunka okozta betegségek köre még inkább bővült.

Ráadásul ezek a betegségek krónikus lefolyásúak, amelyeknek gyógyítása kihívást jelent az orvostudomány számára.

A cukorbetegség és a rák kialakulásának veszélye az ausztrál kutatók szerint már akkor nagyobb eséllyel alakul ki, ha egy nap több órát töltesz el az íróasztalodnál.


ülőmunka1

A vizsgálatba bevont résztvevők száma eléri a 63 ezer főt a 45 és 63 év közöttiek körében, akiket a kutatás során négy csoportra osztottak.

Az első csoportba tartozók kevesebb, mint négy, a második csoportban a 4-6, a harmadik csoportba 6-8, míg a negyedik csoportba azok kerültek, akik több, mint 8 órát ülnek egy helyben és kénytelenek így végezni munkájukat.

A csoportokra bontásnak megfelelően a kutatók szignifikáns össszefügéseket fedeztek fel az ülve töltött órák és a betegségek kialakulása között. Ennek értelmében minél több időt ülsz egy helyben, annál kevesebb kalóriát éget el a szervezeted, illetve csökkenti az inzulin működésének intenzitását, amelynek következtében egyre kevesebb glükózt tudni felvenni a véredből.

Mindezek a túlsúly, a kettes típusú cukorbetegség, valamint az inzulinrezisztenciához kialakulásához vezetnek úgy, hogy az sem elhanyagolható, ha a vérkeringés és az anyagcsere-folyamatokban áll be működési zavar.

Hiszen, ha a salakanyag-kiválasztás lassabb ütemben játszódik le, ún. gyulladásos, daganatos és érrendszeri betegségek alakulhatnak ki a szervezetben.

no_iroasztal

Éppen ezért a legcélravezetőbb, ha óránként akár két alkalommal is felállsz az íróasztalodtól, jársz egyet. nyújtózol kicsit, ha pedig képernyő előtt vagy kénytelen hosszú órákat tölteni, akkor törvényben is rögzítve van az a jogod, hogy óránként 10 percre messze elkerüld a számítógéped.

Használd ki hát a munka közbeni Téged megillető pihentető perceket! Foglalkozz a testeddel, hiszen láthatod: az ülőmunka több egészségkárosító tényezővel is rendelkezik.

Forrás: femina.hu

Hozzászólások

2026-os életlecke

2026-os életlecke

Ezt kell megtanulnod azért, hogy jobbá váljon az életed!

Karácsonyi szimbólumteszt

Karácsonyi szimbólumteszt

Ismerd meg magad jobban!

Az év utolsó feladata

Az év utolsó feladata

Ezt kellene még megtenned idén, hogy tiszta lappal indíthasd 2026-ot!

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

A házikedvencek tették tönkre a karácsonyt

Vicces ünnepi történetek.

Decemberi életmódtanácsok

Decemberi életmódtanácsok

Hozz ki minél többet a hónapból!

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Stresszhelyzet kezelése mesél a személyiségedről

Sokat elárul rólad az, amit először tennél az alábbi helyzetben.

Karácsonyi hibák

Karácsonyi hibák

Mivel ronthatod el az ünnepet?

Boldogság-teszt

Boldogság-teszt

Mi tehetne boldoggá?

Adventi életmódtanácsok

Adventi életmódtanácsok

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szeretnél nyugodtan készülni a karácsonyra!

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Szerencsesüti üzenet 2026-ra

Milyen útravalót kaptál?

http://ujhazak.com