„Vedd észre, felnőttem!”
Tönkreteszik a szülők a felnőttkorú gyermekükkel a kapcsolatukat, ha akadályozni próbálják őket a döntés szabadságában. 
A legtöbb ember alig várja, hogy végre felnőtt lehessen, és többé ne szabják meg a szülei, hogy mit tehet, és mit nem. Mindenki vágyik rá, hogy önmaga dönthesse el, hogy milyen iskolába járjon, hova utazzon el a hétvégén, hova költözzön a családi házból, mire költse a fizetését. A csúf valóság ezzel szemben az, hogy nagyon kevés gyerek élvezheti a szülei támogatását, ugyanis a legtöbben arra panaszkodnak, hogy hiába töltötték be a tizennyolcadik életévet, vagy akár a harmincat, a szülők még mindig rájuk akarják erőltetni az akaratukat. Az ilyen szülők nem számolnak azzal a következménnyel, hogy akár örökre tönkretehetik a kapcsolatukat a csemetéjükkel, mert egyszer mindenki beleun, hogy nem hagyják érvényesülni a szabad akaratát.
A pszichológia szerint, a szülők nagyon gyakran akarják rákényszeríteni a gyereküket arra, amit ők akarnak. Például ők döntik el, hogy melyik középiskolába vagy egyetemre járjon, milyen munkát vállaljon, hova menjen a már felnőtt gyerek. Az ilyen típusú szülő azt hiszi, hogy ő csak jót akar, pedig valójában azt akarja, hogy ahova ő nem mehetett, vagy amit ő nem tehetett meg, azt most a gyerek csinálja meg helyette.
Az olyan felnőtt gyerek, aki inkább kerüli a konfliktusokat, végül beadja a derekát a szülői akaratnak, de ez később komoly következményekkel járhat, akár odáig is fajulhat a dolog, hogy végleg megszűnik a kapcsolat a két fél között, és többé nem beszélnek egymással.
Ha a szülő kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot akar ápolni a felnőtté vált gyerekével, akkor meg kell adnia neki a döntés szabadságát. Hosszú távon ez a legjobb megoldás.
A legtöbb ember alig várja, hogy végre felnőtt lehessen, és többé ne szabják meg a szülei, hogy mit tehet, és mit nem.
A pszichológia szerint, a szülők nagyon gyakran akarják rákényszeríteni a gyereküket arra, amit ők akarnak. Például ők döntik el, hogy melyik középiskolába vagy egyetemre járjon, milyen munkát vállaljon, hova menjen a már felnőtt gyerek. Az ilyen típusú szülő azt hiszi, hogy ő csak jót akar, pedig valójában azt akarja, hogy ahova ő nem mehetett, vagy amit ő nem tehetett meg, azt most a gyerek csinálja meg helyette.
Az olyan felnőtt gyerek, aki inkább kerüli a konfliktusokat, végül beadja a derekát a szülői akaratnak, de ez később komoly következményekkel járhat, akár odáig is fajulhat a dolog, hogy végleg megszűnik a kapcsolat a két fél között, és többé nem beszélnek egymással.
Ha a szülő kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot akar ápolni a felnőtté vált gyerekével, akkor meg kell adnia neki a döntés szabadságát. Hosszú távon ez a legjobb megoldás.
Hozzászólások