Áder: bőven elegendő a magyar gázkészlet és tárolókapacitás

Magyarország gáztárolóinak jelenlegi feltöltöttsége és tárolókapacitása bőven elegendő ahhoz, hogy akár egy rendkívüli helyzetben is fedezze a lakossági és vállalati szükségleteket - jelentette ki Áder János köztársasági elnök a portugáliai Bragában kedden.

gázAz államfő azt követően nyilatkozott magyar újságíróknak, hogy nyolc másik európai uniós tagország elnökével megvitatta az európai energiaellátás helyzetét. Mint mondta, a tanácskozáson is elhangzott, hogy Magyarország eleget tett uniós kötelezettségeinek, és teljesítette azt az irányelvet, amely szerint kétirányúvá kell tenni a gáz áramlását ott, ahol műszakilag lehetséges. Hozzátette, hogy ennek köszönhetően Magyarország szükség esetén tud gázt szállítani Horvátország és Románia irányába is. Felhívta a figyelmet arra, hogy fordítva viszont ez nem működik, mert a másik oldalon a szükséges berendezések nem épültek meg.
forrás:MTI

Hozzászólások

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem az egyik legelérhetőbb megoldás ha fenntarthatóbbá és zöldebbé szeretné tenni otthonát vagy vállalkozását. Azt bizonyára már tudja, hogy egy napelemes rendszer kiépítése hosszú távú befektetés, ezért érdemes jó minőségű eszközökből összeállítani azt, amelynek előnyeit sokáig élvezheti. Alá

Könnyűszerkezetes házépítés

Könnyűszerkezetes házépítés

Napjaikban egyre több készházat építenek, melyek mind könnyűszerkezetes házak. A könnyűszerkezetes házak hőszigetelése a legmodernebb téglaházak szigetelésénél  2-3-szor jobb, a 10-15 éve épített tég...

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Villany- és fűtésköltség nélkül üzemelő ház 30 millió forintért

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

Ha szereted az otthonod melegét és a kandallót, de egyben ezt az egészet kicsit modernebbé szeretnéd tenni, akkor próbáld ki a piramis alakú „kandallót”, vagy, ha tetszik „kályhát”. Ha eddig rusztiku...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

Elon Musk, a Tesla Motors alapítójától (vezérigazgatójától) retteg az autóipar, hiszen a cégében nincs bürokrácia, amit kitalálnak pár hét alatt meg is valósítják. Az összes autógyártó retteg a TESLA...

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

Nem csak Orbán Viktor imádja az atomenergiát és utálja a zöld megújuló energiát. A Cseh miniszterelnökkel kezet foghatnak, hiszen a Csehek nem egy, hanem 4 atomerőművet építenek a csöpp kis országukb...

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

Ehhez csupán egy jól megtervezett napelemes rendszerre van szükség, amellyel bárki biztosíthatja otthona teljes villamosenergia-igényét. Bízza otthona energetikai korszerűsítését szakértőkre. Bemutatk...

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

A Tesla Motors vitathatatlanul napjaink egyik leginnovatívabb fejlesztő cége. Elektromos autóik messze kiemelkednek az autógyártók járművei közül. A Tesla vezetése most úgy döntött, hogy kilép a gépj...

http://ujhazak.com