Mavir: már rövid távon 3000 megawatt új erőművi kapacitás szükséges

A magyarországi erőműpark jelenlegi több mint 9000 megawattos összkapacitása 2018-ra 30 százalékkal, 2030-ig több mint 40 százalékkal csökken a szükséges selejtezések miatt, ezért rövid távon 3000 megawatt, hosszú távon 6300 megawatt új kapacitás építése válik szükségessé a Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Zrt. (Mavir) elemzése szerint.

mavir1

A Mavir Zrt. a piaci szereplőktől kapott, illetve egyéb forrásokból szerzett információk alapján jogszabályokban rögzített feladataként, évente elemzi a magyarországi villamosenergia-rendszer távlati fejlődését. A legfrissebb tanulmány a rendszerirányító honlapján olvasható.
Az elemzők azzal számolnak, hogy Magyarországon a nettó villamosenergia-igény növekedési üteme a következő tizenöt évben – rövid átmeneti időszak után – évente átlagosan 1,5 százalék lesz, emellett a villamos csúcsterhelés évente jellemzően 70 megawattal fog növekedni. A fogyasztásnövekedés mellett azonban elsősorban a pótlási igények teszik szükségessé az új kapacitások létesítését.
A tanulmány megállapítja, hogy a magyar villamosenergia-rendszer termelői oldalán továbbra is meghatározó a Paksi Atomerőmű, amely 2012-ben a hazai termelés 45,9 százalékát adta. A Mátrai Erőmű 17,8 százalékkal, a Dunamenti Erőmű 6 százalékkal, a Csepeli Erőmű 4,7 százalékkal járult hozzá a hazai termeléshez. A többi nagyerőmű részesedése ez alatti volt.

Az elemzés rámutat arra, hogy a 2008 őszén jelentkező gazdasági válság a hazai erőművek jelentős részét hátrányosan érintette: piacelemzések szerint a villamos energia nagykereskedelmi ára 40 százalékkal csökkent ebben az időszakban. Nőtt a behozatal részaránya, így több rossz hatásfokú hazai erőmű szinte teljesen kiszorult a villamosenergia-piacról. A hőszolgáltató erőművek közül nagymértékben visszaesett a Csepeli Erőmű, az Újpesti Erőmű, a Kispesti Erőmű, és a Debreceni Kombinált Ciklusú Erőmű kihasználása.
A 2013. januári állapot szerint a hazai nagyerőművek bruttó beépített teljesítőképessége 7621 megawatt volt, a kiserőműveké pedig 1458 megawatt. Tartósan nem vett részt az áramtermelésben 495 megawattnyi kapacitás.

A Mavir elemzői szerint a több mint 7600 megawattnyi nagyerőműparkból már tíz éven belül is csak mintegy 5500 megawatt maradhat meg, 2030-ra pedig legfeljebb 4100 megawatt üzemére lehet számítani. A már jelenleg sem fiatal átlagéletkorú nagyerőművek együttes névleges beépített villamos teljesítőképességének tehát több mint a fele helyettesítésre szorul.
A jelenlegi kiserőműveknek 2030-ig a kétharmada, mintegy 1000 megawatt lesz még üzemképes.
A jelenlegi, összességében mintegy 9100 megawatt kapacitásból eszerint tíz év múlva nem egészen 6700 megawatt, a 2030-ra nagyjából 5100 megawatt maradhat meg. Ez alapján, valamint a prognosztizálható fogyasztási igényből az elemzők úgy számolnak, hogy a hosszú távú biztonságos villamosenergia-ellátás fenntartása érdekében nagy valószínűséggel egy évtized alatt mintegy 4000 megawatt új kapacitást kell létesíteni, tizenöt év alatt pedig majdnem 6500 megawattot.

A Mavir - befektetői szándéknyilatkozatok alapján számolt - konzervatív előrejelzése szerint a hazai erőműpark 2013. januári 9079 megawatt bruttó névleges villamos teljesítőképessége 2030-ra 10 500 megawattra növekedhet. Az új kapacitásból 3600-7000 megawattot tehetnek ki a nagyerőművek. Nagyerőmű-létesítéseknél lényegében két primer energia-hordozóra lehet alapozni: a földgázra és a hasadóanyagra.

Az elemzők szerint az ellátás biztosítása szempontjából nagy kérdés, hogy mikor helyezik üzembe az első és a második új paksi blokkot. Úgy vélik, a húszas évek második felében feltétlenül számolni kell ezen egységekkel, az elsőre legkésőbb 2026-ban szükség lehet. A tanulmány konzervatívabb és kevésbé szigorú alapokon nyugvó előrejelzésében is két új blokkal számol 2030-ra.
Az elemzés szerint további 1600 megawatt új kapacitást elsősorban a megújuló forrásra építhető kiserőművek építése eredményezhet, ezekek közül főleg a szélerőművek és a biomassza-tüzelésűek bővülhetnek. Nagy valószínűséggel legfeljebb 180 megawattnyi új földgáztüzelésű, kapcsolt hő- és villamosenergia-termelésű kiserőmű is épül 2030-ig, többségük várhatóan a mostani évtizedben.

A tanulmány vizsgálja a távlati importlehetőségeket is. A magyar erőműrendszer beépített teljesítőképessége ugyan lehetővé tenné a tisztán hazai erőművekből történő villamosenergia-ellátást, azonban az erőmű-összetétel és a termelési költségek miatt a villamosenergia-ellátásban évek óta nagy szerepet kap az import, amely 2012-ben a bruttó villamosenergia-fogyasztás 19,9 százalékát tette ki.
Az importkínálatot befolyásolják a térségben folyó erőművi beruházások. A következő években számolni kell azzal, hogy Szlovákiában 2015-ben várhatóan megkezdi a kereskedelmi üzemet a Mohi Atomerőmű két új blokkja. A Jászlói/Apátszentmihályi (Jaslovské Bohunice)

Atomerőműbe tervezett beruházás megvalósulása 2025 előtt egyelőre nem lehet reális. A Cseh Köztársaságban a Temelíni Atomerőmű két blokkjának bővítése 2023-ra, illetve 2024-re készülhet el. Romániában bizonytalan a Cernavodăi Atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának megvalósulása. A korábbi lengyel atomerőmű-építési tervek az elmúlt időszakban háttérbe szorultak, ugyanakkor a következendő években jelentős szénerőművi kapacitás esik majd ki. Szlovénia a 20-as évekre tervezi a Krskói Atomerőmű újabb blokkjának építését. Ausztria és Németország inkább szivattyús-tározós erőművek létesítésében gondolkodik, Németországban az atomerőművek fokozatosan leállnak 2022-ig.

MTI

Hozzászólások

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem élettartama - Eláruljuk!

A napelem az egyik legelérhetőbb megoldás ha fenntarthatóbbá és zöldebbé szeretné tenni otthonát vagy vállalkozását. Azt bizonyára már tudja, hogy egy napelemes rendszer kiépítése hosszú távú befektetés, ezért érdemes jó minőségű eszközökből összeállítani azt, amelynek előnyeit sokáig élvezheti. Alá

Könnyűszerkezetes házépítés

Könnyűszerkezetes házépítés

Napjaikban egyre több készházat építenek, melyek mind könnyűszerkezetes házak. A könnyűszerkezetes házak hőszigetelése a legmodernebb téglaházak szigetelésénél  2-3-szor jobb, a 10-15 éve épített tég...

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

Példa lett a világnak az óriási magyar naperőmű Visontán

A mátrai naperőmű tiszta energia felhasználása is bekerült a példák közé.

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Nulla forintos rezsiköltséggel működő családi ház

Villany- és fűtésköltség nélkül üzemelő ház 30 millió forintért

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

A piramis „kandalló” hangulatossá teheti a meghitt téli estéket

Ha szereted az otthonod melegét és a kandallót, de egyben ezt az egészet kicsit modernebbé szeretnéd tenni, akkor próbáld ki a piramis alakú „kandallót”, vagy, ha tetszik „kályhát”. Ha eddig rusztiku...

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A napenergia csúnyán kiüti a piszkos technológiákat

A befektetők belehabarodtak a megújuló energiákba, amelyek hamarosan olcsóbban is lesznek , mint a környezetszennyező szén és olaj. A Bloomberg gazdasági lap számolt be arról, hogy 2015-ben a megúj...

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

2017-ben már önvezető TESLA autókat lehet kapni

Elon Musk, a Tesla Motors alapítójától (vezérigazgatójától) retteg az autóipar, hiszen a cégében nincs bürokrácia, amit kitalálnak pár hét alatt meg is valósítják. Az összes autógyártó retteg a TESLA...

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

4 új atomerőmű épül! Pedig azt hittük, hogy csak Paks2 lesz a közelünkben

Nem csak Orbán Viktor imádja az atomenergiát és utálja a zöld megújuló energiát. A Cseh miniszterelnökkel kezet foghatnak, hiszen a Csehek nem egy, hanem 4 atomerőművet építenek a csöpp kis országukb...

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

NAPENERGIÁVAL 0 FT-RA LEHET CSÖKKENTENI AZ ÁRAMSZÁMLÁT! (x)

Ehhez csupán egy jól megtervezett napelemes rendszerre van szükség, amellyel bárki biztosíthatja otthona teljes villamosenergia-igényét. Bízza otthona energetikai korszerűsítését szakértőkre. Bemutatk...

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

Tesla új fejlesztését ajándékba adja az egyik magyar családi ház építő cég

A Tesla Motors vitathatatlanul napjaink egyik leginnovatívabb fejlesztő cége. Elektromos autóik messze kiemelkednek az autógyártók járművei közül. A Tesla vezetése most úgy döntött, hogy kilép a gépj...

http://ujhazak.com