A szabad ég alatt, egy horvátországi erdőben nyitotta meg bemutatótermét a híres bútorgyártó cég

A Prostoria díjnyertes formatervező stúdió különös figyelmet fordít az innovatív tervezésre és a társadalmi felelősségvállalásra, és legújabb projektjük is ennek fényében született. A világ egyes részein, idejük nagy részét a szabadban töltik az emberek, míg mások inkább a beltéri tevékenységeket részesítik előnyben, ám a természet vonzerejét mindannyian ismerjük.

Éppen ezért gyakran igyekszünk azt kombinálni a beltéri élet kényelmével. Pontosan ez a Prostoria interaktív bemutatóterme koncepciójának alapja, amely egy látszólag véletlenszerűen elhelyezett bútor kollekciók sorozata a közép-európai, horvátországi erdőben.

Az elismert bútorgyártócég számos bemutatóteremmel rendelkezik Horvátországban és Szerbiában, azonban mind közül a legkiemelkedőbb, a Numen / For Use céggel és Simon Morasi Piperčić tervezővel együttműködésben létrehozott projekt, mely során fal nélküli lakhelyeket helyeztek az erdőbe, a cég horvátországi gyárának közelében. Az installációk első pillantásra olyanok, mint egy ház, átlátszó falakkal, amely lehetővé teszi az érdeklődők számára, hogy közvetlenül beléphessenek a nappaliba, pontosabban nappalikba.

Az egyes szigetek alapját négyzet alakú blokkok alkotják. Az egymás közvetlen közelében, szabálytalanul elrendezett egységek magassága változó, határozottan elválasztva az egyes platformokat. Bár távolabbról az egyes szigetek összekapcsoltnak tűnhetnek, valójában mindegyik fizikailag különálló, és mindegyik tartalmaz egy- egy egyedi tervezési elemet. Kattints ide a folytatásért!

Hozzászólások

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

Kovakövekkel burkolták a történelmi közegben épült iskolát

A Rausing Tudományos Központ a canterburyi King’s School új épülete érzékeny párbeszédet folytat a történelmi környezettel, miközben kortárs építészeti minőséget képvisel. A Walters & Cohen terve tudatosan a hely hagyományos anyaghasználatára épít: a kovakő, a tölgyfa, a mészkő és az agyagcserép

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Egy hagyományos parasztház kortárs felújítása, modern színekkel

Az A Place in the Country című felújítás a Studio Ben Allen értelmezésében új életet lehelt egy hagyományos kenti parasztházba. A londoni iroda célja az volt, hogy az évtizedek során rétegződött átalakításokat letisztult térszervezéssel és karakteres belsőépítészeti eszközökkel egységbe rendezze, mi

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

Perforált terrakotta tégla ékesíti a vietnámi családi ház homlokzatát

A Terracotta Breath a vietnámi Da Nang sűrű városi szövetében valósítja meg a „lélegző otthon” gondolatát. A Live Out Studio által tervezett, többgenerációs családi ház két önálló lakóegységet foglal magába, amelyeket egy keskeny, növényekkel kísért udvar választ el egymástól. Ez az átszellőző közte

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

Építészeti összefoglaló: 2025 legkiemelkedőbb projektjei

A 2025 legjobb építészeti alkotásait bemutató összeállítás lenyűgöző keresztmetszetet ad arról, hogyan formálja az építészet a kortárs kultúrát világszerte. A Dezeen szerkesztőségének válogatásában ikonikus középületek, kísérletező lakóházak, oktatási intézmények és infrastrukturális léptékű projekt

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Patio House: kortárs minimalizmus és mediterrán nyitottság a Costa Braván

Az Arquitectura-G legújabb projektje, a Patio House, a Costa Brava természeti adottságaira érzékenyen reagáló, letisztult családi otthon, amely a kortárs minimalizmust a mediterrán életérzéssel ötvözi. Az Aiguablava öblére néző, lejtős telken részben a terepbe süllyesztett, egyszintes ház egyszerű,

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

Hagyomány és innováció találkozása Dubai új ikonikus felhőkarcolójában

A 42 szintes lakótorony nemcsak méreteivel, hanem karakteres megjelenésével is új mérföldkövet jelent a város kortárs építészetében. A projekt különlegessége az épületet körülölelő, megvilágított rácsszerkezet, amely egyszerre tölti be az esztétikai és a funkcionális szerepet.

A piramisok modern interpretációja

A piramisok modern interpretációja

Az ókori világ egyik legerősebb szimbóluma, a piramis, meglepő módon a kortárs Észak-Amerika városképeiben is újra és újra felbukkan. Ian James fotográfus The Pyramids: Special Economic Vortex Zones of North America című könyve tíz különleges amerikai piramisépítményt mutat be, amelyek kulturális in

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

Moduláris faszerkezettel töltötték ki a 19. századi acélvázas Palais Rameau-t

A lille-i Palais Rameau történelmi kiállítócsarnoka új életre kelt, miután az Atelier 9.81 és a Perrot & Richard építészirodák egy különleges, moduláris és teljes egészében visszabontható faszerkezettel alakították át az épület belső tereit. A műemléki védelem alatt álló, 19. századi acélvázas s

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A 60-as évek londoni klubok inspirálták a párizsi otthon belsőépítészetét

A párizsi Studio Asaï egy olyan lakásenteriőrt alkotott meg, amely finoman egyensúlyoz a francia klasszicizmus eleganciája és a brit belsőépítészet játékos excentricitása között. A Bois de Boulogne-ra néző, 320 négyzetméteres otthon egy Londonból Párizsba költöző fiatal család számára készült, és in

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

Építészetileg (is) lenyűgöző étterem nyílt Budapesten

A budapesti Onyx Æther nem csupán egy fine dining étterem, hanem egy összetett, érzékszervekre ható élmény, ahol a gasztronómia, a művészet és a fenntartható design szorosan összefonódik.

http://ujhazak.com