Építészeti inspiráció: mik azok a hagyományos szélfogók?
Mielőtt a fosszilis tüzelőanyaggal működő légkondicionáló berendezések széles körben elterjedtek volna, a szélsőséges éghajlaton élő emberek csak természetes eszközökkel tudták megoldani a helyiségek szellőztetését és a belső hőmérséklet szabályozását. Ehhez több külső tényezőt is stratégiailag figyelembe kellett venniük, mint például az elhelyezkedésüket, a naphoz és a szélhez viszonyított tájolásukat, a területük éghajlati viszonyait és a helyi anyagokat. 
Ebben a cikkben azt vizsgáljuk meg, hogy a nyugat-ázsiai és észak-afrikai ősi civilizációk miként alkalmazták az eredeti szélfogókat a régió zord éghajlatához való adaptációra, és hogyan biztosítottak olyan passzív hűtési megoldásokat, amelyeket a mai napig alkalmaznak a kortárs építészetben, bizonyítva, hogy az éghajlathoz való alkalmazkodás helyi megközelítései alapvető fontosságúak a mai épített környezet fejlődésében. Mert ugyebár, ha valami működőképes, minek lecserélni?! Néha elég lenne csak újra-feltalálni!
A szélfogók, más néven széltorony, szélkapa, malqaf vagy badgir egy hagyományos építészeti elem, amelyet évezredek óta használnak a forró éghajlatú országokban. Egyes történészek és régészek a perzsákat tartják a szélfogók feltalálóinak, miután felfedezték egy Kr. e. 3000-ben épült perzsa templom romjait, amelyek kéményszerű szerkezetekkel rendelkeztek, míg mások úgy vélik, hogy először az észak-afrikai sivatagokban, különösen Egyiptomban építették őket, mivel i. e. 1300-ból származó festmények háromszög alakú elemeket ábrázoltak Nebamun fáraó rezidenciájának tetején, ami meggyőzte a történészeket arról, hogy az első szélfogót Egyiptomban fejlesztették ki. Olvass tovább. Kattints ide!
Hozzászólások