Seven Degrees: ipari helyiségből étterem

A Seven Degrees egy nemrég befejezett étterem, mely a turisták által kedvelt Indonéz szigeten, Balin, Setrasari városában található egy kereskedelmi területen. A projekten a helyi Kursimerah építészeti stúdió dolgozott, mely keretein belül az éttermet egy négyszintes, használaton kívüli üzlethelyiségből alakították ki. A cég végeredményül egy fiatalos éttermet alkottak, mely annak ipari jellegével vonzó gasztronómiai csomóponttá vált a turisták körében.

A projekt számos kihívást jelentett az építészeti cég számára, legfőképpen az épület korábbi “üzlet-ház” megjelenése miatt, és mint általában, az idő és a költségvetés szintén további tervezési korlátokat szabott. A cég első lépésként a tér folytonosságának megteremtését dolgozta ki. Az első  szint egy részét lebontották, egy üreget hagyva az épület közepén, majd egy hidat építettek a padló különálló területeinek összekapcsolásához, amely absztrakt vizuális kapcsolatot teremt a két padlóterület között, a nappali fény és folyamatos légáramlás biztosítása mellett.

A külső és belső anyagpaletta megválasztása elsősorban a költségvetés alacsonyan tartására és a kényelem maximalizálására összpontosult. A tervező csapat ezért többnyire a helyi piacon elérhető, általános anyagok mellett döntött, és főként nyersanyagok formájában használta fel azokat. A falakat például világos árnyalatú téglák borítják, melyek tágas és tiszta benyomást keltenek. Ezeket a falakat kiegyensúlyozzák a mennyezet nyers, kezeletlen rétegelt lemezei, hiszen a természetes fa mintázata és árnyalata melegséget és otthonos hangulatot kölcsönöz a helyiségnek, a tégla szilárd, szigorú megjelenése mellett. Kattints ide a folytatásért!

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Új trend: luxus autómárkák sora épít felhőkarcolókat

Új trend: luxus autómárkák sora épít felhőkarcolókat

Az elmúlt években látványos trend rajzolódott ki a globális nagyvárosok látképében: luxusautó-márkák egyre gyakrabban jelennek meg nemcsak az utakon, hanem a városok vertikális szövetében is. A Porsche, az Aston Martin, a Bentley vagy éppen a Pagani felhőkarcolói nem pusztán lakóépületek, hanem komp

Mostantól egy gyalogos utca őrzi Zaha Hadid örökségét Milánóban

Mostantól egy gyalogos utca őrzi Zaha Hadid örökségét Milánóban

Kevés építész hagy olyan mély nyomot egy város életében, hogy neve végül a városszövet részévé váljon. Milan most pontosan ezt tette, amikor egy új gyalogos utcát nevezett el Zaha Hadidról, méltó módon tisztelegve az ikonikus alkotó előtt halálának 10. évfordulóján. A CityLife negyedben található Vi

Két egymást metsző fekete betontömeg formálja a Casa Mavrát a mexikói tájban

Két egymást metsző fekete betontömeg formálja a Casa Mavrát a mexikói tájban

A TAC Taller Alberto Calleja tervezőcsapata a funkciókat két fő tömeg között osztotta fel. A nyugati, horizontális tömeg ad helyet a közösségi és közös használatú tereknek. Ezek egy belső udvarokból álló rendszer köré szerveződnek, amelyek növényzetet hoznak az épület belsejébe, lehetővé téve a vizu

A Crawshaw Architects könyvtárrá alakított egy egykori tehénistállót

A Crawshaw Architects könyvtárrá alakított egy egykori tehénistállót

A Stanbridge Mill Library egy II. fokozatban védett georgiánus parasztház melléképületeként működik. A keskeny, nyeregtetős téglából épült csűrt eredetileg tehenek elhelyezésére használták, ám több mint negyven évig elhanyagolt állapotban állt, kerti eszközök és mezőgazdasági gépek tárolására szolgá

Új életet kapott a 20.századi Villa Quince Lvivben

Új életet kapott a 20.századi Villa Quince Lvivben

A Villa Quince átalakítása nem a múlt újrajátszására törekszik, hanem tudatosan elkerüli a nosztalgikus rekonstrukciót, és helyette egy őszinte, rétegeiben is olvasható építészeti történetet kínál. Az eredeti, 20. század eleji villa és a hozzá kapcsolódó kortárs bővítések izgalmas párbeszédet hoznak

Mozgó homlokzat, új térélmény: az "introvertált" házkoncepció, újragondolva

Mozgó homlokzat, új térélmény: az "introvertált" házkoncepció, újragondolva

A TIMM Architecture projektje szakít a hagyományos, elzárkózó kerítések logikájával, és helyette egy dinamikusan működő, nyitható homlokzatot kínál. Az időjárásálló acél zsalugáterek nemcsak vizuális karaktert adnak az épületnek, hanem lehetővé teszik, hogy a ház folyamatosan reagáljon környezetére

Fordulópont Szaúd Arábiában: új kihívások elé néz a NEOM gigaprojekt

Fordulópont Szaúd Arábiában: új kihívások elé néz a NEOM gigaprojekt

Több jelentős kivitelező, köztük az Eversendai, a Webuild és a Hyundai Engineering and Construction is bejelentette szerződései megszüntetését a Trojena síközpont és a The Line projekt kapcsán. A fejlemények rávilágítanak arra, hogy egy ekkora léptékű beruházás esetében a globális gazdasági és geopo

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

Homokkőbe faragott identitás: amikor az építészet nemzeti jelképpé válik

A kortárs építészet egyik legizgalmasabb kérdése ma az, hogyan képes egy új fejlesztés valódi identitást adni egy gyorsan változó városi környezetnek. A Morphogenesis által tervezett ITC Green Centre Kalkuttában erre ad meggyőző választ: nem csupán épületeket hoz létre, hanem egy egész városrész kar

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A Dior bemutatja az arany bambuszépületét Tokióban

A világhírű divatház, Dior, legújabb koncepciós boltját, a Dior Bamboo Paviliont mutatta be Tokió Daikanyama negyedében, ahol a homlokzat az ázsiai bambuszligetek eleganciáját idézi. A 1800 négyzetméteres üzlet külső kialakítása a párizsi 30 Montaigne-i házat idézi, hasonlóan a 2024-ben megnyitott D

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

Mészkőtégla segítségével alakítottak nyugalmat árasztó belső tereket

A Proctor & Shaw legújabb londoni projektje finoman, mégis határozottan mutat rá arra, hogyan válhat az építészet a mindennapi élet minőségét formáló eszközzé. A Stone Brick House bővítése nem látványos gesztusokkal épít karaktert, hanem az anyagok őszinte használatán és a térélmény tudatos alak

http://ujhazak.com