Az angyalokkal kapcsolatos legnagyobb tévhitek

Tisztázzunk pár dolgot az égiekkel kapcsolatban!Az angyalokról először a Bibliában olvastunk, majd megjelent a New Age, a rengeteg ezotériás írás, a modern spiritualizmus, ráadásul egyre több regényben és filmben szerepelnek az angyalok, akik így nem kerülhették a sorsukkal, ami az, hogy az emberek rengeteg tévhitet költöttek hozzájuk.

Természetesen azt nem jelenthetjük ki, hogy pontosan milyenek az az angyalok és égiek, de a következő hét tévhitet biztos, hogy tisztázhatjuk.

Nem ítélik el az ezotériát: A Biblia azt mondja, hogy Jézus és Isten elítélte a mágusokat, a gyógyítókat, a látnokokat és a jósokat, tehát mindent, ami ma az ezotériához tartózik, ám Jézus is gyógyító volt, ráadásul egyesek mágusnak tartják, hiszen mágiával tett csodákat, és még a jövőt is látta.

Jézus és Isten valószínűleg csak azokat utálta, akik pénzt kértek másoktól, de önmagában nem ítélték el a mágusokat, látnokokat, jósokat és gyógyítókat, főleg azokat nem, akiknek tényleg voltak képességeik.

Ebből következik, hogy az angyalok sem ítélik el a spiritualitást. Miért is tennék? Hiszen ennek köszönhetik, hogy néhány éve ismét bekerültek a köztudatba. Ha tehát aggódtunk, hogy az őrangyalunk mit szól az ezotériához, akkor megnyugodhatunk. Az se véletlen, hogy sok angyal segít a spiritualitás képességek fejlesztésében.

Angyalok már a kereszténység előtt is léteztek: Tévedés azt hinni, hogy a keresztény hitrendszerben bukkannak fel először az angyalok, mert már jóval korábban is ábrázolták őket. Az égi segítők először a perzsáknál jelentek meg. Anno minden nép összeállította a saját mitológiáját, ezért létezik annyi színes, egyedi mitikus történet az istenekről, angyalokról, a világ keletkezéséről.

Nem kell túl magasztalni őket: Semmi szükség arra, hogy ódákat zengjünk az angyalokról, vagy hosszas rituálékat, imákat mutassunk be nekik, mert ettől nem fognak jobban szeretni vagy segíteni. Az persze fontos, hogy ismerjük és tiszteljük az angyalokat, ha szeretnénk a segítségüket, áldásukat, amit meg kell köszönünk, de ez nem jelenti azt, hogy nyalni kell a talpukat. Az ő agyuk nem olyan, mint az embereké, akiknél bejön a nyalizás.

Az angyalok tiszteletben tartják a szabad akaratot: Az angyalok nem akarnak a széltől is óvni, hanem hagyják, hogy éljünk, kibontakozzunk, emiatt csak akkor segítenek, ha kérjük, vagy tényleg szükségünk van rájuk.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy tyúkanyóként úgy döntenek, hogy mindig szükségünk van a segítségükre. Az angyalok képesek a sorsunk és a mindennapjaink alapján reálisan felmérni, hogy mikor igényeljünk az égi támogatást.

Ha egy adott szituáció, körülmény sorsszerűen meg van írva, akkor az angyalok beleavatkoznak az életünkbe, de ezt leszámítva engedik, hogy magunk alakítsuk a saját életünket, és nem irányítanak minden pillanatban. Nem teljesítik minden kérésünket: A mai spiritualizmus tévhite, hogy bármit kérhetünk az angyaloktól, meg fogjuk kapni. Az angyalok nem dzsinnek, nem az a munkájuk, hogy minden óhajunkat teljesítsék, hanem az a feladatuk, hogy segítsenek beteljesíteni a sorsunkat.

Az angyalok csak azt adhatják meg, amire biztos, hogy szükségünk van a pozitív fejlődéshez. Kár tehát naponta azt kérni tőlük, hogy nyerjük meg a lottó ötöst, ahogy azzal se fognak foglalkozni, ha azért imádkozunk, hogy ma mindenki dicsérjen.

Ilyesmit már csak azért is felesleges kérünk, mert az angyalok szerint nem ezek a dolgok azok, amikre a leginkább szükségünk van. Ez persze nem jelenti azt, hogy semmit sem kérhetünk, de gondolkodjunk, mert nem helyes, ha feltartjuk őket valamilyen gyerekes óhaj miatt, amikor másnak kellene segíteniük. A szándékunk mindig legyen jó, fontos és ne akarjunk vele másnak ártani!

Léteznek „gonosz” angyalok: Gondoljunk csak a Bibliára, ahol Isten az emberekre uszította néhány izomemberét, vagyis angyalát, hogy jól megfenyegesse, megbüntesse szerencsétlen halandót, aki gyakran nem is követett el olyan nagy bűnt.

Az angyalok tehát nem színtiszta jók, de nem is gonoszak, hanem szükségszerűen rosszak, de ezt is a mi érdekünkben teszik, hogy tanuljunk valamiből, vagy rájöjjünk valamire. Ne higgyük tehát, hogy az égi kísérőink mindig csak jót tesznek velünk, és soha nem ártanak nekünk!

Fontos azonban, hogy a jó angyalok nem a saját kedvük szerint tesznek rosszat velünk, ám ne feledkezzünk el a bukott angyalokról, akik viszont tényleg gonoszak, és azon munkálkodnak, hogy ártsanak másoknak. A „jó” angyalok odafigyelnek a gonosz társaikra, hogy ne okozhassanak komoly károkat.

Nem ítélik el a szerelem különböző formáit: A Biblia utal arra, hogy az egyneműek szerelme bűn. Ha szeretnénk két lábbal a földön állni, akkor be kell látnunk, hogy ezt nem a szerető Jézus vagy a szeretetből álló angyalok találták ki, hanem az akkori emberek felfogása szerint volt bűn a homoszexuális kapcsolat.

Napjaink hiedelmei szerint az angyalok nem ítélik el az egyneműek közti szerelmet, a házasságon kívüli szerelmet, a különböző rasszok közti szerelmet, és még sorolhatnánk. Az angyalok szemszögéből nézve a szerelem, szép, nemes, tiszta dolog, amit spirituálisan fejleszthetünk, hogy még több jót tegyen az emberrel. Amíg a szerelem se testileg, se lelkileg nem árt, addig az angyalok áldásukat adják rá.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Megmagyarázhatatlan történetek, amelyek karácsonykor történtek

Sok furcsaság történik az ünnep környékén.

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

http://ujhazak.com