Az író, aki találkozott Slendermannel

Samuel Kelling különös történetről számolt be. Elméletileg Slenderman csak egy mítosz, kitalált rémtörténet, de gyakorlatilag akad néhány ember, aki állítja, hogy őket meglátogatta a rettegett lény. Közéjük tartozik Samuel Kelling szerző, aki maga nem ír horrortörténeteket, de ismeri a legendát, amit csak kitalációnak gondolt. A véleménye akkor változott meg, amikor nagyon furcsa dolgok történtek vele.

Kelling immár három évtizede hivatásos író, az otthonában pedig kényelmesen él a feleségével, Amberrel, aki szerkesztő és múzsa, ugyanis az ő családja szolgáltatja az új témákat a férje következő könyvéhez, de emellett még a férfi kéziratait is begépeli.

Ha írásról van szó, akkor Kelling régimódinak nevezhető, hiszen a mai napig nem képernyőre, hanem papírra veti a történeteit, ehhez pedig a kedvenc töltőtollát használja.

A beszámoló így kezdődött:

„Január huszonharmadika van. Igen fagyos nap. A felhők paplanként fedik be az eget, elbújtatva előlünk a napot.”

Ez a felütés nem tűnik ijesztőnek, de a továbbiak ráhozzák a frászt az emberre. Az író azzal folytatta a történetet, hogy elvégezte a reggeli rutinját, majd elindul lefelé, ahol Amber kortyolgatja a reggeli kávéját.

A nő egy apró tárgyat vizsgált, amit később letett a márványra, kettőjük közé, majd így szólt a férjéhez, miközben kávét töltött neki:

„A kertben megtaláltam az egyik tolladat.”

Kelling azonnal felismerte a töltőtollat, ami a kabalája, hiszen azzal írta a legjobb könyveit. A férfi azon kezdte törni a fejét, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett ki a házból az íróeszköz. Amikor Kelling visszatette a tollat az íróasztalára, akkor felfedezte, hogy kettő van belőle.

Amber tehát egy másik tollat talált, ami egy félelmetes dologban különbözött a másiktól. A kertben talált íróeszköz kupakjába egy bekarikázott X-et véstek, ami a legenda szerint Slenderman jele. Kelling ismerte a történetet, ezért kirázta a hideg a felismeréstől.

További ijedtségre adott okot, hogy hirtelen lecsökkent a szoba hőmérséklete, a levegőt pedig halk éneklés töltötte be. A hang a dolgozószoba falaiból szűrődött ki. Az író a zsigereiben érezte, hogy ki kellene hajítania a tollat az ablakon, de a teste megbénult, furcsa zsibbadást érzett, a vér kifutott a végtagjaiból. Kelling ekkor pillantotta meg a fehér, arctalan lényt, aki úgy megijesztette a férfit, hogy az elájult. Amikor a szerző visszanyerte az eszméletét, akkor megpróbálta összerakni a történteket. Mivel a kávéja még nem hűlt ki, ezért azt feltételezte, hogy nem lehetett sokáig eszméletlen. Az író ölében nyitva volt az egyik jegyzetfüzete, amelyben egy kézzel írt bekezdést talált. Habár Kelling kézírásával készült az iromány, ő mégsem emlékezett rá, hogy bármit papírra vetett volna.


A bekezdésben ez állt:
„Január huszonharmadika van. Igen fagyos nap. A felhők paplanként fedik be az eget, elbújtatva előlünk a napot.”

Kelling keze remegett, miközben végigolvasta az egész oldalt, amely pontosan leírta a reggel történteket. Még az arctalan alak megjelenése is szerepelt a mondatok között, pedig az író azt hitte, hogy csak egy rémálom volt.

A férfit a konyhából áradó égett szag térítette magához. Kelling tudta, hogy szörnyű látványban lesz része, de ennek ellenére, a konyha felé vette az irányt. Ahogy belökte az ajtót, úgy sűrű füsttel találta szembe magát, aminek forrása az odaégett pirítós volt.

Az ablakot benőtték a növények, a tálba helyezett gyümölcsök pedig megrohadtak, de az igazi pánikot az okozta, hogy Kelling sehol sem találta a feleségét, csak Amber ruhafoszlányait. Az író térdre rogyott, majd fojtott, mély férfihangot halott a lépcső felől. Kelling tudta, hogy mi vár rá, de mégis elindult a hang irányába, mert úgy érezte, hogy nincs más választása. A könnyein keresztül kivette az arctalan alakot.

Slenderman így szólt a férfihoz:

„Nem halt meg. Ha azt írod, amit parancsolok, akkor visszatér hozzád.”

Az alak ezt követően eltűnt. Kelling máris tudta, hogy Amber visszaszerzésének érdekében csak egy dolgot tehet: meg kell írnia a történetét annak, amit tapasztalt. A Kelling szavaival leírt beszámoló vége így hangzott:

„2012. augusztus 5-én, egy napos reggelen, egy kávézóban ültem. Nem tudtam, hogy hol vagyok, de mindenki engem nézett. A ruhám egy szakadt, fekete öltöny. Mintha az erdőből menekültem volna egy temetés után. Az asztalon egy vastag könyv és egy csésze kávé hever.

A távolban meglátok egy nőt, aki gyászolók fekete ruhájába öltözött, de az ugyanolyan rossz állapotban van, mint az enyém. Leül elém. Amber az. Egy pincérnő lép az asztalunkhoz. Letesz elém egy számlát, amire annyit írtak, hogy „most már szabad vagy”.

Amber felé fordulok, hogy elmondjam neki, hogy szeretem, de csak egy halálos hümmögés jön ki a torkomon.”

(Forrás: bizzarium.com)