Cukumogamik, a varázstárgyak szelleme

A japán folklór szerint életre kelhetnek a tárgyak a 100. évük után. A földön két lábbal álló emberként tudjuk, hogy legfeljebb akkor beszél és mozog egy tárgy, ha valamilyen technikai újdonsággal felszerelték, de azért nem fog leugrani a polcról a bögrénk, mert megszállta egy szellem, hiszen ilyesmi csak a mesékben létezik.

A japán folklór azonban úgy tartja, hogy néhány tárgy életre kelhet, ha betöltötte a 100. életévét. Erről a XVI. századi otogizósi képtekercsben írtak. A Cukumogami Emaki előszava így hangzik:

„Amikor egy tárgy eléri a százéves kort, lelket kap, átalakul, életre kel, gyakran megbabonázza az embereket, ezt nevezzük Cukumogaminak.”

A tekercsben pontosan leírták, hogy hogyan jönnek létre a cukumogamik. A történet azokról a bosszúálló cukumogamikról szól, amiket a szuszuharai, tehát az év végi nagytakarításkor kidobtak a gazdák, akiket több 100 éven át szolgáltak a tárgyak.

Az, hogy ezért a hálátlanságért bosszút akartak állni, elég érthető, ám felbukkan a buddhista rózsafüzér, Icsiren Njúdó, aki szeretne a dühös társai lelkére beszélni, ám egy másik tárgy, Arataró rátámadt a rózsafüzérre, akinek menekülnie kell, ha nem akar újra élettelen tárgy lenni.

A japán történet legfontosabb szereplője az öreg tekercs, Kobun mester, aki az alakváltásra oktatja a tárgyakat. Az átváltozáskor el kell végezniük az onmjódó szertartást, amihez muszáj megvárni a Szecubun idejét, mert akkor cserél helyet a jin és a jang.

A szertartás során a cukumogamik elvesztik a régi formájukat, hogy valami más, rondább külsőt kapjanak a mindenségtől. Innentől kezdve bármikor képesek lesznek alakot váltani. Miután elsajátították ezt a képességet, bosszút álltak a gazdáikon, hogy azt követően féktelen mulatozással adózzanak a teremtés istenének.

A cukumogamik rettegésben tartották a népet, ezt pedig a császár nem tűrhette. Az uralkodó egy szerzetestől kért segítséget, akivel sikeresen legyőzték és megszidták a cukumogamikat, akik ennek hatására belátják, hogy nagy hibát követtek el, jó útra térnek és buddhisták lesznek. A cukumogamik azonban tudják, hogy még van egy elvarratlan szál a tanmesében, ezért felkeresik a világtól elvonultan élő, öreg Icsirent, aki megbocsát azoknak, akik korábban elüldözték.


A japán folklórban a jókaikon belül a cukumogamik csoportja a legnépesebb. Habár a történet régi, mégis a japánok a mai napig hisznek abban, hogy a 100. évét betöltő tárgy lelket kap és cukumogamivá válik. 

A cukumogamikból megszámlálhatatlanul sok van, de a következő öt a legismertebb Japánban.

Csócsinobake: A csócsin elnevezésű bambuszból és papírból, esetleg selyemből készült lámpásból kelt életre. A japán ábrázolás szerint egy szeme van, a tátott szájából pedig kilóg a hosszú nyelve.

Ittan-momen: Csak a Kagosima régió hiedelemvilágában él ez a cukumogami. Az Ittan-momen ártalmatlannak látszó, nagyjából 10 méter hosszú, fehér pamutdarab, ami a széllel utazik éjszakánként, és az emberekre vadászik.

Ha az Ittam-momen elcsípte az áldozatát, akkor rátekeredik annak a fejére és a nyakára, hogy így fojtsa meg. A folklór szerint, ha a kiszemelt préda képes vágást ejteni rajta, akkor az Ittan-momen vérnyomokat hagy maga után, ezért az emberek azt gyanították, hogy nem csak egy sima cukumogamiról van szó, hanem egy alakváltó állatszellemről.

Karakasza/Karakasza-obake: Az életre kelt olajozott papír napernyő a leghíresebb cukumogami. A japánok szerint egy kifejezetten aranyos jókairól van szó, aki sokkal barátságosabb, mint a bosszúra szomjazó társai.

A játékra mindig kapható Karakasza szereti megtréfálni és megijeszteni az embereket. A leggyakoribb ábrázolásokon rongyos állapotban látható a cukumogami, aminek egy szeme van, a nyitott szájából pedig kilóg a nyelve. Az egyetlen lábán getát visel. Ha esik az eső, akkor a Karakasza a szélben száll.

Bakezori: A japánok szerint a Bakezori egy életre kelt zori, azaz egy szalmából készült szandál. A hiedelem úgy tartja, hogy az a lábbeli, amivel rosszul bántak és kidobták, éjjelente visszatér a házba, ahol fel és alá rohangálva azt kiabálta, hogy: „Kararin, kororin, kankororin!” („Három szem, három szem, két fog!”)

Valószínű, hogy ilyenkor a fából készült geta szandált utánozzák, mert annak úgy szól a kopogása, mint egy felkiáltás. A japánok ezt a cukumogamit is egy nagy szemmel és a széles szájból kilógó nyelvvel ábrázolják, emberi végtagokkal.
Kameosza: A japán hiedelem szerint kifejezetten áldás volt, ha valaki ezt a cukumogamit birtokolta, ugyanis a többséggel ellentétben, jóindulatú. Első látásra talán ijesztő lehet az öreg szakés korsó, mert leginkább a halloweeni tökre hasonlít.

A különbség viszont nagy a két tárgy között, mert a japánok szerint, ha a Kameosza hosszú évekig hever a forgalomból kivonva, akkor olyan varázsitalt kezd termelni, amely utat nyit a föld és a menny között. De ez még nem minden, hiszen abban az esetben, ha borral, vízzel, rizzsel vagy valamilyen folyadékkal töltik meg, akkor végtelen adagot fog termelni belőle.

(Forrás: noiportal.hu)