Egzotikus szerencsehozó tárgyak

Ismerd meg a népszerű szerencsét hozó tárgyak eredetét!Tudod, hogy miért hoz szerencsét a japán integető macska, hogy a patkót kik és miért kezdték el szerencsehozó tárgyként használni, hogy hogyan találták fel a szerencsesütit? Többek között ezek az információk is kiderülnek az alábbiakból.

A patkó: A legelső talált patkó az etruszkoktól származik az időszámításunk előtti 400-ból. A szakértők szerint valószínű, hogy Észak-Európába a vándorló kelták hozták be, ugyanis ők voltak az elsők, akik az ajtóban a patkót lógattak fel, hogy így védekezzenek az erdőkben élő, gonosz tündérek ellen.

Annak érdekében, hogy a patkó a legnagyobb védelmet nyújtsa a legjobb, ha vasból készült, hiszen a hiedelmek szerint a tündérek utálják a vasat, és félnek a fegyverektől. A szerencsehozó patkó egy másik eredettörténete szerint a kelta hold isten félholdját azonosították a patkóval, amit azért kell felfelé állítani, mert így gyűlik benne a szerencse, míg lefelé állítva kiszóródik belőle.

Gris-gris zsák: Sokan mojo zsákocskaként hallottak a gris-gris, juju vagy jomo zsákról, amit a Karib térségben wanga, illetve oanga néven ismernek. A kontinensenként változó nevű, szerencsét hozó tárgy eredetileg egy afrikai talizmán, ami a hedelem szerint megvédi a viselőjét a gonoszsággal szemben, valamint szerencsét hoz neki.

A gris-gris zsák főleg az afrikai vudu eszköze, Amerikába pedig a rabszolgasággal került át. Régen sokan abba hittek, hogy a gris-gris zsák a fekete mágia egyik eszköze arra, hogy testi és lelki bajokat hozzon az emberre.

Ma már olyan népszerű a gris-gris, hogy külön vallási ágat teremtettek neki, amit hoodoonak hívnak. A gris-gris általában egy kis textilzsák, amibe követ, csontokat, növényeket, cetlire írt igézetet, körmöt, olajat, hajat, temetőföldet vagy más személyes tárgyakat tesznek.

Maneki neko: Több legenda is szól a maneki neko eredetéről. Az egyik leghíresebb történet szerint egy üzletember csődbe ment, és bár annyi pénze sem volt, hogy saját magáról gondosodjon, mégis befogadott egy éhező macskát.

Egy nap a macska meghálálta a gondoskodás azzal, hogy megállt a bolt ajtaja előtt, és integetni kezdett a mancsával a járókelőknek, hogy azok menjenek be az üzletbe. Az integető cica mindenkit magához vonzott. Fontos megjegyezni, hogy nem mindegy, hogy a macska melyik kezével integet, mert ha a ballal, akkor az pénzt és jó szerencsét hoz, míg a jobb az egészséget.

A maneki neko legenda egy másik verziója úgy szól, hogy egy tehetős úr a Gotoku szentélyhez közeli fa alatt próbálta meghúzni magát a vihar elől. Innen látta meg, hogy a szentély tulajdonosának macskája a mancsával hívogatja.

Az földesúr követte a macskát, amit nagyon jól tette, mert nem sokkal később egy villám csapott a fába, ami alatt ácsorgott. A tehetős földesúr jól összebarátkozott a szegény pappal, majd elkészítette az első maneki nekót, amikor a hős macska elpusztult.

A harmadik történet szerint egy öregasszony annyira elszegényedett, hogy kénytelen volt eladni a macskáját. Amikor ezt eldöntötte, akkor este az álmában megjelent a macska, aki arra kérte az öregasszonyt, hogy készítse el agyagból a képmását.

Az öregasszony hitt az álmának, és másnap elkészítette az agyagmacskát. A nő alaposan megdöbbent, hogy milyen gyorsan talált vevőt a szoborra. Harmadnapra többet készített, de azokat is gyorsan elkapkodták. Az öregasszony hamarosan meggazdagodott, és az imádott macskáját sem kellett eladnia.

Szerencsesüti: Amerikában és Kanadában örvend nagy népszerűségnek a kínai szerencsesüti, amit ketté kell törni a benne rejlő kis cetliért, amin különféle bölcsességeket, szerencse olvasható. Habár kínai éttermekben vehetünk ilyen sütit, valójában nem kínai eredetű a hagyomány.

A szerencsesütit 1914-ben találta fel a japán Makoto Hagiwara, San Francisco-ban. A süti alapja a tsujiura Senbei lehetett. A japán keksz olyan rizs sütemények, amelyeknek belsejébe szerencse papírokat tettek, és a japán szentélyekben készítették őket a XIX. században.

A tsujiura Senbei népszerűségét a kaliforniai kínai éttermek adták, ugyanis a XX. század elején sok japán bevándorló fordult meg ott. A japán eredetre 2008-ban derült fény, amikor egy japán folklórkutató 6 éves vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a szokás nem kínai, hanem japán.

Ezt a tényt egy 1878-as fotó bizonyítja, amin egy férfi éppen ilyen süteményt süt. A kutató Kyoto környékén talált néhány olyan családi pékséget, ahol állítólag évtizedek óta készítik a szerencsesüteményeket.


Palad Khik: A világ egyik legfurcsább szerencsehozó tárgya a Palad Khik, ugyanis az tulajdonképpen egy férfi fallosz. A thaiföldi amulett neve azt jelenti, hogy „tiszteltre méltó helyettes pénisz”, és az indiai szerzetesek vitték be az országba a VIII. században.

Az indiai szerzetesek abban hisznek, hogy a Palad Khik Shiva szent lingáját jelképezi, és képes bármit megadni, amit ember csak kívánhat, így például termékenységet, távol tartja a balszerencsét és a nemi bajokat. Az amulett készülhet fából, fémből, csontból, szarvból, elefántcsontból is. Ha akarjuk, akkor a szerzetesek, akik erre szakosodtak, szent feliratokat és rituális imákat gravíroznak a szerencsét hozó tárgyba, hogy ezzel erősítsék fel.Jin Chan béka: A Jin Chan, vagy Ch’an Chu egy vörös szemű, háromlábú kecskebéka, ami hanyagul ül a pénzérméken. A „pénz varangy” Liu Hai Chan az Öt dinasztia korában (907-960) élő taoista szerzetes nevéhez fűződik. Az ő nevében a Chan „varangyot” jelent kínaiul.

A taoista kolostorok a varázslat, a gyógyítás és a spirituális titkok otthona. Mindezt felhasználták a fengshui-ban, a szerencsét és gyarapodást ígérő műveletekben. A legenda szerint Chan változtatta át a varangyot „pénzt gyártó varanggyá”, ugyanis a szerzetes tudta, hogy egy béka él a kútban (Kínában a békát is varangynak nevezik), majd egy napon kitalálta, hogy pénzt csinál a béka segítségével. Chan fogott egy madzagot, amire több pénzérmét felfűzött, majd azt belógatta a kútba.

A béka bekapta a madzag végét, Chan pedig kihúzta. Innentől kezdve a szerzetes a békával járta az országot, és azt állította, hogy a béka pénzt szül. Hamarosan fellendült a vállalkozása, és ilyen pénzt gyártó békákat kezdett árulni. Az eladásból szerzett pénzt a szegényeknek adta, majd később Liu Hai Chan a szerencse és a jólét istene lett.

A fán lekopogni: Azt senki sem tudja, hogy pontosan honnan ered a szokás, de az teljesen biztos, hogy az ősi pogányok találták ki a fán való lekopogást, mert abban hittek, hogy az erdőkben, a fákban élnek a nagy hatalommal rendelkező szellemek, akiknek kopogással köszönték meg, ha valami jó dolog történt velük, esetleg elkerülte őket a balszerencse.

Ugyanakkor egy másik magyarázat szerint a pogányok azért kopogtak a fán, hogy az erdő szelleme ne hallja meg a dicsekvésüket, és ne irigyelje meg a szerencséjüket, mert ellenkező esetben eljött volna, hogy elvegye tőlük.

A keresztény elgondolás szerint a fa a keresztet szimbolizálja, és azért kell háromszor kopogni, mert az a Szentháromság jelképe, és így a Gonosz nem hallja meg a jó szerencsénket, amit ezért el sem tud rontani.

(Forrás: noiportal.hu)