Egzotikus szerencsehozó tárgyak

Ismerd meg a népszerű szerencsét hozó tárgyak eredetét!Tudod, hogy miért hoz szerencsét a japán integető macska, hogy a patkót kik és miért kezdték el szerencsehozó tárgyként használni, hogy hogyan találták fel a szerencsesütit? Többek között ezek az információk is kiderülnek az alábbiakból.

A patkó: A legelső talált patkó az etruszkoktól származik az időszámításunk előtti 400-ból. A szakértők szerint valószínű, hogy Észak-Európába a vándorló kelták hozták be, ugyanis ők voltak az elsők, akik az ajtóban a patkót lógattak fel, hogy így védekezzenek az erdőkben élő, gonosz tündérek ellen.

Annak érdekében, hogy a patkó a legnagyobb védelmet nyújtsa a legjobb, ha vasból készült, hiszen a hiedelmek szerint a tündérek utálják a vasat, és félnek a fegyverektől. A szerencsehozó patkó egy másik eredettörténete szerint a kelta hold isten félholdját azonosították a patkóval, amit azért kell felfelé állítani, mert így gyűlik benne a szerencse, míg lefelé állítva kiszóródik belőle.

Gris-gris zsák: Sokan mojo zsákocskaként hallottak a gris-gris, juju vagy jomo zsákról, amit a Karib térségben wanga, illetve oanga néven ismernek. A kontinensenként változó nevű, szerencsét hozó tárgy eredetileg egy afrikai talizmán, ami a hedelem szerint megvédi a viselőjét a gonoszsággal szemben, valamint szerencsét hoz neki.

A gris-gris zsák főleg az afrikai vudu eszköze, Amerikába pedig a rabszolgasággal került át. Régen sokan abba hittek, hogy a gris-gris zsák a fekete mágia egyik eszköze arra, hogy testi és lelki bajokat hozzon az emberre.

Ma már olyan népszerű a gris-gris, hogy külön vallási ágat teremtettek neki, amit hoodoonak hívnak. A gris-gris általában egy kis textilzsák, amibe követ, csontokat, növényeket, cetlire írt igézetet, körmöt, olajat, hajat, temetőföldet vagy más személyes tárgyakat tesznek.

Maneki neko: Több legenda is szól a maneki neko eredetéről. Az egyik leghíresebb történet szerint egy üzletember csődbe ment, és bár annyi pénze sem volt, hogy saját magáról gondosodjon, mégis befogadott egy éhező macskát. Ezután csodás módon visszatért az üzletember egészsége.

Egy nap a macska meghálálta a gondoskodás azzal, hogy megállt a bolt ajtaja előtt, és integetni kezdett a mancsával a járókelőknek, hogy azok menjenek be az üzletbe. Az integető cica mindenkit magához vonzott. Fontos megjegyezni, hogy nem mindegy, hogy a macska melyik kezével integet, mert ha a ballal, akkor az pénzt és jó szerencsét hoz, míg a jobb az egészséget.

A maneki neko legenda egy másik verziója úgy szól, hogy egy tehetős úr a Gotoku szentélyhez közeli fa alatt próbálta meghúzni magát a vihar elől. Innen látta meg, hogy a szentély tulajdonosának macskája a mancsával hívogatja.

Az földesúr követte a macskát, amit nagyon jól tette, mert nem sokkal később egy villám csapott a fába, ami alatt ácsorgott. A tehetős földesúr jól összebarátkozott a szegény pappal, majd elkészítette az első maneki nekót, amikor a hős macska elpusztult.

A harmadik történet szerint egy öregasszony annyira elszegényedett, hogy kénytelen volt eladni a macskáját. Amikor ezt eldöntötte, akkor este az álmában megjelent a macska, aki arra kérte az öregasszonyt, hogy készítse el agyagból a képmását.

Az öregasszony hitt az álmának, és másnap elkészítette az agyagmacskát. A nő alaposan megdöbbent, hogy milyen gyorsan talált vevőt a szoborra. Harmadnapra többet készített, de azokat is gyorsan elkapkodták. Az öregasszony hamarosan meggazdagodott, és az imádott macskáját sem kellett eladnia.

Szerencsesüti: Amerikában és Kanadában örvend nagy népszerűségnek a kínai szerencsesüti, amit ketté kell törni a benne rejlő kis cetliért, amin különféle bölcsességeket, szerencse olvasható. Habár kínai éttermekben vehetünk ilyen sütit, valójában nem kínai eredetű a hagyomány.

A szerencsesütit 1914-ben találta fel a japán Makoto Hagiwara, San Francisco-ban. A süti alapja a tsujiura Senbei lehetett. A japán keksz olyan rizs sütemények, amelyeknek belsejébe szerencse papírokat tettek, és a japán szentélyekben készítették őket a XIX. században.

A tsujiura Senbei népszerűségét a kaliforniai kínai éttermek adták, ugyanis a XX. század elején sok japán bevándorló fordult meg ott. A japán eredetre 2008-ban derült fény, amikor egy japán folklórkutató 6 éves vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a szokás nem kínai, hanem japán.

Ezt a tényt egy 1878-as fotó bizonyítja, amin egy férfi éppen ilyen süteményt süt. A kutató Kyoto környékén talált néhány olyan családi pékséget, ahol állítólag évtizedek óta készítik a szerencsesüteményeket.


Palad Khik: A világ egyik legfurcsább szerencsehozó tárgya a Palad Khik, ugyanis az tulajdonképpen egy férfi fallosz. A thaiföldi amulett neve azt jelenti, hogy „tiszteltre méltó helyettes pénisz”, és az indiai szerzetesek vitték be az országba a VIII. században.

Az indiai szerzetesek abban hisznek, hogy a Palad Khik Shiva szent lingáját jelképezi, és képes bármit megadni, amit ember csak kívánhat, így például termékenységet, távol tartja a balszerencsét és a nemi bajokat. Az amulett készülhet fából, fémből, csontból, szarvból, elefántcsontból is. Ha akarjuk, akkor a szerzetesek, akik erre szakosodtak, szent feliratokat és rituális imákat gravíroznak a szerencsét hozó tárgyba, hogy ezzel erősítsék fel.Jin Chan béka: A Jin Chan, vagy Ch’an Chu egy vörös szemű, háromlábú kecskebéka, ami hanyagul ül a pénzérméken. A „pénz varangy” Liu Hai Chan az Öt dinasztia korában (907-960) élő taoista szerzetes nevéhez fűződik. Az ő nevében a Chan „varangyot” jelent kínaiul.

A taoista kolostorok a varázslat, a gyógyítás és a spirituális titkok otthona. Mindezt felhasználták a fengshui-ban, a szerencsét és gyarapodást ígérő műveletekben. A legenda szerint Chan változtatta át a varangyot „pénzt gyártó varanggyá”, ugyanis a szerzetes tudta, hogy egy béka él a kútban (Kínában a békát is varangynak nevezik), majd egy napon kitalálta, hogy pénzt csinál a béka segítségével. Chan fogott egy madzagot, amire több pénzérmét felfűzött, majd azt belógatta a kútba.

A béka bekapta a madzag végét, Chan pedig kihúzta. Innentől kezdve a szerzetes a békával járta az országot, és azt állította, hogy a béka pénzt szül. Hamarosan fellendült a vállalkozása, és ilyen pénzt gyártó békákat kezdett árulni. Az eladásból szerzett pénzt a szegényeknek adta, majd később Liu Hai Chan a szerencse és a jólét istene lett.

A fán lekopogni: Azt senki sem tudja, hogy pontosan honnan ered a szokás, de az teljesen biztos, hogy az ősi pogányok találták ki a fán való lekopogást, mert abban hittek, hogy az erdőkben, a fákban élnek a nagy hatalommal rendelkező szellemek, akiknek kopogással köszönték meg, ha valami jó dolog történt velük, esetleg elkerülte őket a balszerencse.

Ugyanakkor egy másik magyarázat szerint a pogányok azért kopogtak a fán, hogy az erdő szelleme ne hallja meg a dicsekvésüket, és ne irigyelje meg a szerencséjüket, mert ellenkező esetben eljött volna, hogy elvegye tőlük.

A keresztény elgondolás szerint a fa a keresztet szimbolizálja, és azért kell háromszor kopogni, mert az a Szentháromság jelképe, és így a Gonosz nem hallja meg a jó szerencsénket, amit ezért el sem tud rontani.

(Forrás: noiportal.hu)