Elátkozott és szentek által forgatott kardok, amelyekről kevesen hallottak

A Joyeuse, Honjo Masamune és Wallace kard legalább annyira különleges, mint az Excalibur.Ha máshol nem, de az iskolában biztos, hogy mindenki hallotta a misztikus és különleges Excalibur legendáját, ám a világon akadnak olyan kardok, amelyek nem kapták meg a nekik kijáró hírnevet, pedig a történetük miatt megérdemelték volna a népszerűséget.

A hét elágazású kard: 1945-ben találták meg a japán Isonokami szentélyben ezt a különleges kardot, aminek a kialakítása igazán szokatlan a hat oldalirányú kisebb pengékkel. A hetedik elágazásnak a pengét tekintik.

A mai napig a szentélyben található, de a közönség elől elzárt kard, nagyon rossz állapotban volt, de a pengén még így is ki lehetett venni a halvány feliratot, aminek pontos fordítását többször megkérdőjelezték.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a kardot az egyik koreai Baekje király ajándékozta az egyik japán Yamato uralkodónak. Emellett a Nihon Shoki-ban (Japán Krónikájában) találtak egy történelmi részt, ami említést tesz egy ugyanilyen kardról, amit a misztikus sámánnak, Jingu császárnénak adtak.

A penge tökéletesen megbízható forrásokkal rendelkezik Kínában, Koreában és Japánban, sőt, magát az Isonokami szentélyt is megemlítik a Nihon Shoki idejéből származó más dokumentumot, ezért a tudósok szerint a hét elágazású kardot tényleg Jingu kaphatta.Joyeuse: Charlemagne király tulajdonát képezte a misztikus kard, amiről az uralkodó azt állította, hogy naponta harminc alkalommal változtatja meg a színét, a fénye pedig legalább olyan erős, mint a Nap.

1271-ben már két kard is a Joyeuse nevet viselte a francia koronázási tárgyak között, ám mindkettő nem lehet a legendás Joyeuse, ami a Szent Római császáré volt. A Louvre-ban őrzött Joyeuse hosszú életutat járt be, aminek következményeként komoly változásokon esett át, ráadásul a legrégebbi részei a X. és XI.

század között készültek.

Mivel Charlemagne király 813-ban meghalt, ezért a Louvre-ban látható Joyeuse nem lehet a misztikus kard. A másik ugyanilyen nevű kardot a bécsi császári kincstárban őrzik, de ez is a X. században készült, ráadásul ehhez az a legenda kapcsolódik, hogy ez volt Attila kardja, amit Mars istentől kapott.Honjo Masamune: A legendás pap és kardkovács, Masamune készítette ezeket a kardokat. Állítólag az ő nagy ellenfele volt Muramasa. Masamune műveit nemzeti kincsként tartják számon a japánok, pedig egyik kardját sem sikerült eddig megtalálni.

A második világháborúba a Japán átadás során a Honjo Masamune egy amerikai katona, Coldy Bimore őrmesterhez került, aki háborús ajándékként vihette haza a kardot, ám később a katonának és a kardnak is nyoma veszett.A Wallace kard: A legenda szerint William Wallace emberi bőrből készítette el a kardja hüvelyét és a hozzátartozó övet. Az alapanyagot állítólag Hugh de Cressingham, Skócia kincstárnoka adta a skót hősnek, ugyanis Wallace őt győzte le a Stirling Bridge-i csatában.

Más elbeszélések szerint IV. Jakab király küldte a bőrt. A történészek úgy vélik, hogy egy szerencsétlen adószedő bőrét használta Wallace, aki utálta őket, ám nagy a valószínűsége annak, hogy a legtöbb legenda csak szeretné igazi barbárként beállítani a skót hőst, akinek kardját a Nemzeti Wallace Emlékmű állandó kiállítás részeként tekinthető meg.Az átkozott Muramasa: A fentebb már említett Masamune vetélytársa szintén egy ősi japán kardkovács volt, aki a legenda szerint azért imádkozott, hogy a kardjait „nagy rombolók” forgassák. Mivel a pengék minősége megfelelt az isteneknek, ezért azok teljesítették a kérést és vérszomjas szellemekkel áldották meg a kardokat, amelyek gyilkosságokban és öngyilkosságokban játszottak szerepet.

Nagyon sok japán történet szól arról, hogy Muramasa kardforgatói megőrültek és eszetlenül ontották mások, illetve a saját vérüket. A kardokat tehát nem áldottnak, hanem elátkozottnak bélyegezték, a viselésüket pedig császári rendelet tiltotta.

Ezt a parancsot Shogun Tokugawa Ieyasu adta ki valószínűleg azért, mert gyűlölte Muramasa kardjait, amelyek szinte minden családtagját megölte.Szent Péter kardja: Több legenda szól Szent Péter kardjáról, amivel lenyisszantotta a főpapot szolgáló fülét a Getszemáné kertben, és amelyet állítólag a Szent Grállal együtt Britanniába vitt Arimathea József.

Ám 968-ban Jordánia püspöke Lengyelországba vitettet egy kardot, amiről azt állította, hogy az Szent Péter igazi kardja. Ezt ma Poznanban, a Megyei Múzeumban tekinthetjük meg, ám a történészek szerint ezt a kardtípust még nem használták Szent Péter idejében. A kohászati tesztek is azt bizonyítják, hogy a kardot a szent halála után kovácsolták.Goujian kardja: 1965-ben Kína egyik sírjában találták meg ezt a csodás kardot, ami annak ellenére nem rozsdásodott be, hogy már 2000 éves is elmúlt. A penge annyira érintetlen volt, hogy megvágta az azt vizsgáló régész ujját.

A vizsgálatok szerint a kard Yue király kardgyűjteményének legendás darabja, a Goujian, amiről azt írták egy szövegben, hogy ez volt az uralkodó legkülönlegesebb, „ég és a föld kombinált erőfeszítéseivel készül” kardja.

A tesztek szerint a Goujian azért maradhatott fenn ennyire jó állapotban, mert Yue kardkovácsai már olyan profi kohászok voltak, hogy rozsdamentes ötvözeteket építettek a pengékbe, ráadásul a hüvely majdnem légmentesen zárt, ami megakadályozta az oxidációt, ami lehetővé tette, hogy a kard olyan állapotban legyen 2000 év után, mintha tegnap készült volna.Kard a kőben: Az olaszországi Monte Siepi kápolnában található a kőbe ágyazott ősi kard, ami lehet, hogy az igazi Excalibur. A legenda szerint a XII. században élt Szent Galgano, aki előtt megjelent Mihály arkangyal, aki arra szólította fel a férfit, hogy az hagyjon fel a bűnös életvitelével.

Galgano gyanította, hogy ez a feladat legalább olyan nehéz, mint a kőfejtés. Ezt bizonyítandó megpróbálta a kardját belevágni egy sziklába. Galgano legnagyobb döbbenetére a penge úgy vágta át a sziklát, mintha az vajból készült volna.

A kard még mindig a kőben van, míg Galgano szót fogadott az arkangyalnak, ami odavezetett, hogy szentté avatták. Habár joggal hihetnénk, hogy ez a legenda teremtette az Excalibur történetét, mégis az megelőzte Galgano-t, de röviddel az ő idejében történt.

Nemrég Luigi Garlaschelli a Pavia Egyetem munkatársa, a XII. századra datálta a kőbe zárt kard keletkezésének idejét, ami azonos Szent Galgano életének idejével.Durandal: Több száz évvel ezelőtt történt, hogy a franciaországi Rocamadour-i Notre Dame kápolna feletti sziklába egy kardot építettek. A rejtélyes fegyverről a szerzetesek azt állítják, hogy eredetileg Durandal, Roland lovag kardja volt.

A legenda arról szól, hogy Roland a szikla oldalára helyezte a szent pengét azért, hogy így akadályozza meg az ellenségeit abban, hogy azok elfoglalják a kápolnát. A XII. század óta a kápolna szent zarándokhely volt.

2011-ben a helyi önkormányzat eltávolította a kardot, amit a párizsi Cluny múzeumnak adtak, hogy állítsák ki, ám vajon tényleg Roland kardjáról van szó? A csata, amelyben Roland meghalt, egy jól dokumentált esemény, ám a Durandal első említése több száz évvel később, „A Roland ének”-ben található.

Mindenesetre a Notre Dame szerzetesei vissza akarják kapni a kardot, mert szerintük az biztos, hogy a Durandal, elvégre Rocamadour volt Roland utazásának kiindulópontja, még akkor is, ha a csata több száz mérfölddel arrébb, a Roncesvaux völgyben zajlott le. A szerzetesek véleményével sokan nem értenek egyet, tehát egyelőre rejtély, hogy a kard a Durandal, vagy sem.A Kusanagai: A legenda úgy tartja, hogy a Kusanagiban annak a nyolcfejű kígyónak a teste lakozik, amelyet a viharok és tengerek istene ölt meg. A kard ikonikus jelképe a japán birodalmi királyságnak, hiszen azt szimbolizálja, hogy az istentől kaptak jogot az uralkodásra.

A legendás kard ma az Atsuta szentélyben, a Nagano prefektúrában található, ám sajnos hiába utaznánk el, hogy a saját szemünkkel lássuk, mert a Kusanagai évszázadok óta nem tekinthető meg. A kardot csak alkalmanként veszik elő a birodalmi koronázási ceremóniák lebonyolításakor.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miben lehet részed a hét utolsó két napján?

Varázslatos advent

Varázslatos advent

Könnyű és gyors szertartások aranyvasárnapra.

Év végi jóslat

Év végi jóslat

Így alakulhat az utolsó pár nap!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Életed mely területén világosodhatsz meg?

Varázsolj békés karácsonyt!

Varázsolj békés karácsonyt!

Szertartások, amelyekkel biztosíthatod a nyugodt ünnepeket.

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Mire számíthatsz a számmisztika szerint?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Ezt kaphatod ajándékba decemberben!

Mivel lephet meg az élet?

http://ujhazak.com