Elátkozott és szentek által forgatott kardok, amelyekről kevesen hallottak

A Joyeuse, Honjo Masamune és Wallace kard legalább annyira különleges, mint az Excalibur.Ha máshol nem, de az iskolában biztos, hogy mindenki hallotta a misztikus és különleges Excalibur legendáját, ám a világon akadnak olyan kardok, amelyek nem kapták meg a nekik kijáró hírnevet, pedig a történetük miatt megérdemelték volna a népszerűséget.

A hét elágazású kard: 1945-ben találták meg a japán Isonokami szentélyben ezt a különleges kardot, aminek a kialakítása igazán szokatlan a hat oldalirányú kisebb pengékkel. A hetedik elágazásnak a pengét tekintik.

A mai napig a szentélyben található, de a közönség elől elzárt kard, nagyon rossz állapotban volt, de a pengén még így is ki lehetett venni a halvány feliratot, aminek pontos fordítását többször megkérdőjelezték.

A szakértők abban egyetértenek, hogy a kardot az egyik koreai Baekje király ajándékozta az egyik japán Yamato uralkodónak. Emellett a Nihon Shoki-ban (Japán Krónikájában) találtak egy történelmi részt, ami említést tesz egy ugyanilyen kardról, amit a misztikus sámánnak, Jingu császárnénak adtak.

A penge tökéletesen megbízható forrásokkal rendelkezik Kínában, Koreában és Japánban, sőt, magát az Isonokami szentélyt is megemlítik a Nihon Shoki idejéből származó más dokumentumot, ezért a tudósok szerint a hét elágazású kardot tényleg Jingu kaphatta.Joyeuse: Charlemagne király tulajdonát képezte a misztikus kard, amiről az uralkodó azt állította, hogy naponta harminc alkalommal változtatja meg a színét, a fénye pedig legalább olyan erős, mint a Nap.

1271-ben már két kard is a Joyeuse nevet viselte a francia koronázási tárgyak között, ám mindkettő nem lehet a legendás Joyeuse, ami a Szent Római császáré volt. A Louvre-ban őrzött Joyeuse hosszú életutat járt be, aminek következményeként komoly változásokon esett át, ráadásul a legrégebbi részei a X. és XI. század között készültek.

Mivel Charlemagne király 813-ban meghalt, ezért a Louvre-ban látható Joyeuse nem lehet a misztikus kard. A másik ugyanilyen nevű kardot a bécsi császári kincstárban őrzik, de ez is a X. században készült, ráadásul ehhez az a legenda kapcsolódik, hogy ez volt Attila kardja, amit Mars istentől kapott.Honjo Masamune: A legendás pap és kardkovács, Masamune készítette ezeket a kardokat. Állítólag az ő nagy ellenfele volt Muramasa. Masamune műveit nemzeti kincsként tartják számon a japánok, pedig egyik kardját sem sikerült eddig megtalálni.

A második világháborúba a Japán átadás során a Honjo Masamune egy amerikai katona, Coldy Bimore őrmesterhez került, aki háborús ajándékként vihette haza a kardot, ám később a katonának és a kardnak is nyoma veszett.A Wallace kard: A legenda szerint William Wallace emberi bőrből készítette el a kardja hüvelyét és a hozzátartozó övet. Az alapanyagot állítólag Hugh de Cressingham, Skócia kincstárnoka adta a skót hősnek, ugyanis Wallace őt győzte le a Stirling Bridge-i csatában.

Más elbeszélések szerint IV. Jakab király küldte a bőrt. A történészek úgy vélik, hogy egy szerencsétlen adószedő bőrét használta Wallace, aki utálta őket, ám nagy a valószínűsége annak, hogy a legtöbb legenda csak szeretné igazi barbárként beállítani a skót hőst, akinek kardját a Nemzeti Wallace Emlékmű állandó kiállítás részeként tekinthető meg.Az átkozott Muramasa: A fentebb már említett Masamune vetélytársa szintén egy ősi japán kardkovács volt, aki a legenda szerint azért imádkozott, hogy a kardjait „nagy rombolók” forgassák. Mivel a pengék minősége megfelelt az isteneknek, ezért azok teljesítették a kérést és vérszomjas szellemekkel áldották meg a kardokat, amelyek gyilkosságokban és öngyilkosságokban játszottak szerepet.

Nagyon sok japán történet szól arról, hogy Muramasa kardforgatói megőrültek és eszetlenül ontották mások, illetve a saját vérüket. A kardokat tehát nem áldottnak, hanem elátkozottnak bélyegezték, a viselésüket pedig császári rendelet tiltotta.

Ezt a parancsot Shogun Tokugawa Ieyasu adta ki valószínűleg azért, mert gyűlölte Muramasa kardjait, amelyek szinte minden családtagját megölte.Szent Péter kardja: Több legenda szól Szent Péter kardjáról, amivel lenyisszantotta a főpapot szolgáló fülét a Getszemáné kertben, és amelyet állítólag a Szent Grállal együtt Britanniába vitt Arimathea József.

Ám 968-ban Jordánia püspöke Lengyelországba vitettet egy kardot, amiről azt állította, hogy az Szent Péter igazi kardja. Ezt ma Poznanban, a Megyei Múzeumban tekinthetjük meg, ám a történészek szerint ezt a kardtípust még nem használták Szent Péter idejében. A kohászati tesztek is azt bizonyítják, hogy a kardot a szent halála után kovácsolták.Goujian kardja: 1965-ben Kína egyik sírjában találták meg ezt a csodás kardot, ami annak ellenére nem rozsdásodott be, hogy már 2000 éves is elmúlt. A penge annyira érintetlen volt, hogy megvágta az azt vizsgáló régész ujját.

A vizsgálatok szerint a kard Yue király kardgyűjteményének legendás darabja, a Goujian, amiről azt írták egy szövegben, hogy ez volt az uralkodó legkülönlegesebb, „ég és a föld kombinált erőfeszítéseivel készül” kardja.

A tesztek szerint a Goujian azért maradhatott fenn ennyire jó állapotban, mert Yue kardkovácsai már olyan profi kohászok voltak, hogy rozsdamentes ötvözeteket építettek a pengékbe, ráadásul a hüvely majdnem légmentesen zárt, ami megakadályozta az oxidációt, ami lehetővé tette, hogy a kard olyan állapotban legyen 2000 év után, mintha tegnap készült volna.Kard a kőben: Az olaszországi Monte Siepi kápolnában található a kőbe ágyazott ősi kard, ami lehet, hogy az igazi Excalibur. A legenda szerint a XII. században élt Szent Galgano, aki előtt megjelent Mihály arkangyal, aki arra szólította fel a férfit, hogy az hagyjon fel a bűnös életvitelével.

Galgano gyanította, hogy ez a feladat legalább olyan nehéz, mint a kőfejtés. Ezt bizonyítandó megpróbálta a kardját belevágni egy sziklába. Galgano legnagyobb döbbenetére a penge úgy vágta át a sziklát, mintha az vajból készült volna.

A kard még mindig a kőben van, míg Galgano szót fogadott az arkangyalnak, ami odavezetett, hogy szentté avatták. Habár joggal hihetnénk, hogy ez a legenda teremtette az Excalibur történetét, mégis az megelőzte Galgano-t, de röviddel az ő idejében történt.

Nemrég Luigi Garlaschelli a Pavia Egyetem munkatársa, a XII. századra datálta a kőbe zárt kard keletkezésének idejét, ami azonos Szent Galgano életének idejével.Durandal: Több száz évvel ezelőtt történt, hogy a franciaországi Rocamadour-i Notre Dame kápolna feletti sziklába egy kardot építettek. A rejtélyes fegyverről a szerzetesek azt állítják, hogy eredetileg Durandal, Roland lovag kardja volt.

A legenda arról szól, hogy Roland a szikla oldalára helyezte a szent pengét azért, hogy így akadályozza meg az ellenségeit abban, hogy azok elfoglalják a kápolnát. A XII. század óta a kápolna szent zarándokhely volt.

2011-ben a helyi önkormányzat eltávolította a kardot, amit a párizsi Cluny múzeumnak adtak, hogy állítsák ki, ám vajon tényleg Roland kardjáról van szó? A csata, amelyben Roland meghalt, egy jól dokumentált esemény, ám a Durandal első említése több száz évvel később, „A Roland ének”-ben található.

Mindenesetre a Notre Dame szerzetesei vissza akarják kapni a kardot, mert szerintük az biztos, hogy a Durandal, elvégre Rocamadour volt Roland utazásának kiindulópontja, még akkor is, ha a csata több száz mérfölddel arrébb, a Roncesvaux völgyben zajlott le. A szerzetesek véleményével sokan nem értenek egyet, tehát egyelőre rejtély, hogy a kard a Durandal, vagy sem.A Kusanagai: A legenda úgy tartja, hogy a Kusanagiban annak a nyolcfejű kígyónak a teste lakozik, amelyet a viharok és tengerek istene ölt meg. A kard ikonikus jelképe a japán birodalmi királyságnak, hiszen azt szimbolizálja, hogy az istentől kaptak jogot az uralkodásra.

A legendás kard ma az Atsuta szentélyben, a Nagano prefektúrában található, ám sajnos hiába utaznánk el, hogy a saját szemünkkel lássuk, mert a Kusanagai évszázadok óta nem tekinthető meg. A kardot csak alkalmanként veszik elő a birodalmi koronázási ceremóniák lebonyolításakor.

(Forrás: noiportal.hu)