Félelem és tisztelet - Ezért temetkeztek őseink
A túlvilágot, és elhunyt szeretteink szellemét, félelemmel vegyes tisztelet övezte az emberiség kezdete óta. 
Közeledik a halottak napja, amikor mindegy, hogy hiszünk-e a túlvilágban, vagy csak úgy gondoljuk, hogy egy márvány sírhoz megyünk el, ahol néhány csont hever a koporsóban, amit régen, vagy korábban földeltek el.
A lényeg az, hogy évente legalább egyszer, november 2-án, mind kimegyünk a temetőkbe, hogy meglátogassuk elhunyt szeretteinket, koszorút tegyünk a sírokra, és mécsest gyújtsunk.
A halottak napja nem modern kori ünnep, ugyanis már az ókori Rómában is létezett. A február 21-én tartott, Feraliának vagy parentáliának nevezett ünnepet, Aeneas alapította az elhunyt apja szellemének emlékére.
A Frealia annyira szent volt, hogy aznap bezártak a templomok, és az áldozati tüzeket is tilos volt meggyújtani. A gyerekek, szülők, testvérek pedig reggel felkerekedtek, hogy elmenjenek elhunyt szeretteik sírjához, ahol áldozatot mutattak be. A szegények virágot, a tehetősebbek gyümölcsöt és sót.
Az ókori Rómában nem ez volt az egyetlen halottakhoz köthető ünnep. Május 9-én a hazajáró lelkek kiengesztelésére tartottak különböző szertartásokat, mint az áldozati ivást, de az is szokás volt, hogy evés előtt vízzel kevert bort ajánlottak fel, hogy elnyerjék vele a szellemek jóindulatát, és ezáltal az élőknek nyugalmat hagyjanak.
A halottak tisztelete, és a tőlük való félelem minden kultúrában megtalálható valamilyen formában. Sok kultúrában segítségül hívják az elhunytak szellemeit, ám általános igazság, hogy az emberiség nagy része fél a túlvilágtól, s sok vallásnak ez volt az alapja.
A temetkezést sem azért találták ki az emberek, hogy legyen hova tenni a holttesteket, hanem azért, hogy az elhunytak lelke megtalálja a nyugalmat, és ne járjanak vissza kísérteni az élő rokonokat.
A szemfedelet is annak érdekében találták fel, hogy a halottak ne lássák meg, hogy hogyan távozott a szellemük, mert, ha megtudják, akkor vissza fognak térni.
Dél-Afrikában néhány bennszülött törzs nem a kunyhója ajtaján viszi ki a halottakat a temetőhelyre, hanem az ajtóval ellentétes falon nyitnak egy rést, és kerülővel mennek, hogy ezzel megtévesszék az elhunytakat.
Amikor mi fekete ruhát húzunk a temetésre, az csak részben a tiszteletadás jele, eredetileg azért öltözködtek így az emberek, hogy színes ruhákban ne ismerjék fel őket a visszatérő szellemek.
A halottak, túlvilág tiszteletére számtalan lelet, hittörténet, írásos emlék ad bizonyítékot. Ezek közé tartoznak az egyiptomi piramisok is, amelyeket azért építettek, mert a fáraókat a haláluk után is megillette az uralkodói pompa.
De nem csak a fáraók kapták meg a nekik járó tiszteletet, hanem a pogány fejedelmek, vezérek is, akiket teljes pompában helyeztek örök nyugalomra. Az ő sírjukat gazdagon megrakták kincsekkel is, hogy rangjukhoz méltóan fogadják őket a másvilágon.
Régen a gyászolás sem merült ki a sírásban, és a fekete ruha viselésében. A pogány világban a gyászolók levágatták a hajukat, véres sebeket ejtettek magukon. Ezzel az áldozattal az volt a céljuk, hogy kiengeszteljék a túlvilágot.
A halott siratás, és virrasztás se csak az elhunytak érdemeinek, emlékének felmagasztalására szolgált, hanem arra is, hogy az életben maradtak ezzel ajánlják be a túlvilágra a halottakat, akik éppen odatartanak.
A hamvasztást főleg a forró égöv lakosságának körében volt szokás. Az ókori mondák, és őskori kutatások szerint főleg a nomád népek ajánlották a halottak testét a tisztító és megszentelő tűznek. A hamvasztás nem jelentette azt, hogy nem hittek a túlvilágban, ugyanis a hamvakat ugyanúgy ellátták mindennel, amire a másvilágon szükségük lehet a halottaknak, mint a „rendes” temetésnél.
Néhány vidéken még ma is hallhatjuk, hogy valaki azt mondja: „Szent Mihály lován távozott”. Ez arra utal, hogy valaki elhunyt. A mondás abból a korból maradt ránk, amikor még a halottakat a lovon, nyeregben ülve temették el.
A sírkőállítást se a keresztények találták ki. Már jóval korábban is állítottak sírköveket, amibe valamilyen alakot faragtak. Lehetett ez bálvány, vagy isten, a lényeg az volt, hogy ezzel is tiszteletet adjanak.
(Forrás: astronet.hu)
Közeledik a halottak napja, amikor mindegy, hogy hiszünk-e a túlvilágban, vagy csak úgy gondoljuk, hogy egy márvány sírhoz megyünk el, ahol néhány csont hever a koporsóban, amit régen, vagy korábban földeltek el.
A lényeg az, hogy évente legalább egyszer, november 2-án, mind kimegyünk a temetőkbe, hogy meglátogassuk elhunyt szeretteinket, koszorút tegyünk a sírokra, és mécsest gyújtsunk.
A halottak napja nem modern kori ünnep, ugyanis már az ókori Rómában is létezett. A február 21-én tartott, Feraliának vagy parentáliának nevezett ünnepet, Aeneas alapította az elhunyt apja szellemének emlékére.
A Frealia annyira szent volt, hogy aznap bezártak a templomok, és az áldozati tüzeket is tilos volt meggyújtani. A gyerekek, szülők, testvérek pedig reggel felkerekedtek, hogy elmenjenek elhunyt szeretteik sírjához, ahol áldozatot mutattak be. A szegények virágot, a tehetősebbek gyümölcsöt és sót.
Az ókori Rómában nem ez volt az egyetlen halottakhoz köthető ünnep.
A halottak tisztelete, és a tőlük való félelem minden kultúrában megtalálható valamilyen formában. Sok kultúrában segítségül hívják az elhunytak szellemeit, ám általános igazság, hogy az emberiség nagy része fél a túlvilágtól, s sok vallásnak ez volt az alapja.
A temetkezést sem azért találták ki az emberek, hogy legyen hova tenni a holttesteket, hanem azért, hogy az elhunytak lelke megtalálja a nyugalmat, és ne járjanak vissza kísérteni az élő rokonokat.A szemfedelet is annak érdekében találták fel, hogy a halottak ne lássák meg, hogy hogyan távozott a szellemük, mert, ha megtudják, akkor vissza fognak térni.
Dél-Afrikában néhány bennszülött törzs nem a kunyhója ajtaján viszi ki a halottakat a temetőhelyre, hanem az ajtóval ellentétes falon nyitnak egy rést, és kerülővel mennek, hogy ezzel megtévesszék az elhunytakat.
Amikor mi fekete ruhát húzunk a temetésre, az csak részben a tiszteletadás jele, eredetileg azért öltözködtek így az emberek, hogy színes ruhákban ne ismerjék fel őket a visszatérő szellemek.
A halottak, túlvilág tiszteletére számtalan lelet, hittörténet, írásos emlék ad bizonyítékot. Ezek közé tartoznak az egyiptomi piramisok is, amelyeket azért építettek, mert a fáraókat a haláluk után is megillette az uralkodói pompa.
De nem csak a fáraók kapták meg a nekik járó tiszteletet, hanem a pogány fejedelmek, vezérek is, akiket teljes pompában helyeztek örök nyugalomra. Az ő sírjukat gazdagon megrakták kincsekkel is, hogy rangjukhoz méltóan fogadják őket a másvilágon.
Régen a gyászolás sem merült ki a sírásban, és a fekete ruha viselésében. A pogány világban a gyászolók levágatták a hajukat, véres sebeket ejtettek magukon. Ezzel az áldozattal az volt a céljuk, hogy kiengeszteljék a túlvilágot.A halott siratás, és virrasztás se csak az elhunytak érdemeinek, emlékének felmagasztalására szolgált, hanem arra is, hogy az életben maradtak ezzel ajánlják be a túlvilágra a halottakat, akik éppen odatartanak.
A hamvasztást főleg a forró égöv lakosságának körében volt szokás. Az ókori mondák, és őskori kutatások szerint főleg a nomád népek ajánlották a halottak testét a tisztító és megszentelő tűznek. A hamvasztás nem jelentette azt, hogy nem hittek a túlvilágban, ugyanis a hamvakat ugyanúgy ellátták mindennel, amire a másvilágon szükségük lehet a halottaknak, mint a „rendes” temetésnél.
Néhány vidéken még ma is hallhatjuk, hogy valaki azt mondja: „Szent Mihály lován távozott”. Ez arra utal, hogy valaki elhunyt. A mondás abból a korból maradt ránk, amikor még a halottakat a lovon, nyeregben ülve temették el.
A sírkőállítást se a keresztények találták ki. Már jóval korábban is állítottak sírköveket, amibe valamilyen alakot faragtak. Lehetett ez bálvány, vagy isten, a lényeg az volt, hogy ezzel is tiszteletet adjanak.
(Forrás: astronet.hu)
Hozzászólások