Igaz történetek a reinkarnációról

Kísértetnek hitte a nő azt a gyermeket, akit 10 évvel később a saját lányában ismert fel.girl
Ha egy társaságba feldobjuk a reinkarnáció témáját, akkor biztos, hogy órákig el tudunk vitatkozni róla az ismerőseinkkel, hiszen a lélekvándorlásról mindenkinek van véleménye.

Egyes vélekedések szerint természetes, hogy egy másik testben újjászületünk, hiszen különben mi értelme lenne ennek a röpke 70-100 évnek?

Mások véleménye azonban arról szól, hogy ez csak menekülés, mert nem vagyunk képesek elfogadni, hogy meghalunk, és utána nem vár ránk semmi, ezért, a saját megnyugtatásunkra, megteremtettük a túlvilágot, újjászületést.

Sajnos igazságot nem tudunk tenni a két tábor között, hiszen csak akkor tudjuk meg, hogy mi vár ránk a halál után, ha már ott vagyunk, addig pedig csak az olyan beszámolókra támaszkodhatunk, mint a következő történetek.

Szellemkislány: Egy 34 éves nő arról számolt be, hogy 10 évvel a gyermeke születése előtt, rendszeresen találkozott egy kislánnyal. A nő azt hitte, hogy szellem a látogató. Amikor az asszony és a férje másik házba költözött, akkor hamarosan megszületett a gyermekük, egy lány.

4 évvel később a nő azt vette észre, hogy a lánya pontosan úgy áll karba tett kézzel az ablak előtt, mint a korábban látott szellem. Az anya megkérdezte, hogy kit utánoz, mire a kislány azt felelte: „Hiszen mindig így álltam a régi házunkban is.” Ám arról a házról semmit sem tudhatott a gyermek, mert senki sem mesélt neki arról, és a szellemről sem.

reincarnationFiúból unoka: Szörnyű tragédia ért egy 52 éves férfit, ugyanis meghalt a fia, Andrew. A gyászoló apa azonban biztos benne, hogy a fia újjászületett az unokája testében. A nagypapa elmesélte, hogy az 5 éves fiúunokája, aki Andrew fia, sose hallotta, hogy az apja kizuhant egy ablakon és szörnyethalt, ám a gyermek az egyik nap mégis pontosan elmesélte a tragédiát az édesanyjának. Onnantól kezdve a kisfiú úgy kezdte szólítani az anyukáját, mint hajdan Andrew, azaz Janenek.

Édesanyából gyermek: A Devonban élő Sarah Davis is a gyermekében ismerte fel az egyik elhunyt rokonát. Sarah 17 éves volt, amikor az édesanyja váratlanul elhunyt. A tragédia után Sarah álmában hallotta, ahogy valaki azt suttogja, hogy visszatér.

Később, amikor a nő kislánya totyogni és beszélni kezdett, akkor egyre meghökkentőbb dolgokat mondott. Például: „Ez a macska pont olyan, mit Flossie”, s valóban Sarahnak régebben volt egy ilyen nevű cicája. Egy másik alkalommal, amikor autóval mentek valahova, akkor a kislány rámutatott egy házra, és azt mondta, hogy „Itt lakott Mary néni”, s ez is igaz volt, ám az említett nő, még a kislány születése előtt meghalt, ahogy a macska is.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Januári jóslat

Januári jóslat

Ezt üzeni a számmisztika a hónapra.

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Miben lehet részed a hét utolsó két napján?

Varázslatos advent

Varázslatos advent

Könnyű és gyors szertartások aranyvasárnapra.

Év végi jóslat

Év végi jóslat

Így alakulhat az utolsó pár nap!

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Életed mely területén világosodhatsz meg?

Varázsolj békés karácsonyt!

Varázsolj békés karácsonyt!

Szertartások, amelyekkel biztosíthatod a nyugodt ünnepeket.

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Így alakulhat a karriered 2026-ban!

Mire számíthatsz a számmisztika szerint?

Hétvégi jóslat

Hétvégi jóslat

Mire számíthatsz a hét utolsó két napjában?

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Ezen az életterületen számíthatsz szerencsére 2026-ban!

Hol áll melléd Fortuna?

Karácsonyi jóslat

Karácsonyi jóslat

Így alakulhat az ünnep 2025-ben!

http://ujhazak.com