Igaz történetek szellemidézésről
Halálra rémültek a katonák, amikor megmozdult a kezük alatt az asztal, és egyiküket a falhoz szegezte.
A szellemidézés nem játék, ezért tilos amatőrként nekifogni, mert súlyos következményei lehetnek! Ezt az aranyszabályt sokan elfelejtjük, főleg iskoláskorunkban, amikor csak a vicc kedvéért, megpróbálunk ezzel játszani.
A szellemidézés veszélyeit csak akkor érthetjük meg, ha átéljük azt a borzongató félelmet, amiből tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a szobában. A következő történetek megismerése talán eléggé meggyőző lesz ahhoz, hogy eszünkbe se jusson ezzel játszani.
Katonák és a szellem: Huszonhárom éve történt, hogy egy román laktanyában úgy döntöttek éjjel a katonák, hogy leülnek és megidéznek egy szellemet, hiszen egy katona, aki az életét kockáztatja, ha kell, nem félhet a túlvilágtól.
A katonák körbeültek egy asztalt, aminek a lapjára úgy tették rá a kezüket, hogy az ujjaik összeértek, majd egyikük körbejárta a társaságot, és szólongatni kezdte a szellemet. Az asztal egyszer csak megremegett. A katonák először döbbenten néztek egymásra, és az asztal alá, hogy melyikük mozgatja, ám nem találtak csalásra utaló nyomot, ezért tovább folytatták az idézést, és kérdezgetni kezdték a szellemet.
Hamarosan kiderült, hogy az egyik katona rokona a szellem, és azt akarja, hogy mérjék össze a tudásukat egy erőpróbán. Az érintett katona felállt, és teljes erőből lefelé nyomta az asztalt, ám az meg sem moccant.
A katonák következő kérdése az volt, hogy van-e a társaságban olyan, akit a szellem nem kedvel. Ekkor az asztal megindult az egyik katona felé, és egészen a szekrényig nyomta az illetőt.
Az elsápadt katona segítségért kiabált, majd az asztal lábai négy különböző irányba kitört, az asztallap pedig a földre zuhant. A rémisztő esemény a mai napig élénk, és kitörölhetetlen nyomott hagyott a katonák emlékezetében, akik többé nem próbálkoztak szellemidézéssel.
Elvesztett gyermek: Ez a történet Magyarországon zajlott le. Egy férfi rendszeresen koppanásokat hallott a lakásában, ezért ki akarta deríteni, hogy mi lehet az. Mivel korábban már hallott kopogtató szellemekről, ezért keresett egy szellemidéző asszonyt.
A nő többször is elment a férfi lakására, de hiába, mert nem lehetett hallani a kopogást. Ez az egyik nap megváltozott. Az asszony akkor követni kezdte a hangot, és eljutott a férfi hálószobájába.
A szellemidéző felszólította a kopogtatót, hogy jelezze, ha szellem. Erre egy koppanás volt a válasz. Ezt követően jöttek a szokásos kérdések, hogy rokon, vagy kolléga-e a szellem, amire egyre dühösebb nem koppantás volt a válasz.
A férfi és a nő sem értette, hogy akkor ki lehet a szellem. Az asszony végül megkérdezte a férfit, hogy nincs-e elhunyt gyermeke. Ekkor a férfinak eszébe jutott, hogy az első felesége hat hónapos terhes volt, amikor elvetélt. Ahogy ezt kimondta, a szellem helyeslően koppantott, tehát a meg nem született gyermek volt az.
Ha nem is hiszünk a szellemekben, akkor se próbáljunk meg, pusztán játékból, szellemet idézni, hiszen attól, hogy valamiben nem hiszünk, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik, elvégre nagyon keveset tudunk a világról. Félni pedig mindig jobb, mint megijedni!
(Forrás: legendavadasz.hu)
A szellemidézés nem játék, ezért tilos amatőrként nekifogni, mert súlyos következményei lehetnek! Ezt az aranyszabályt sokan elfelejtjük, főleg iskoláskorunkban, amikor csak a vicc kedvéért, megpróbálunk ezzel játszani.
A szellemidézés veszélyeit csak akkor érthetjük meg, ha átéljük azt a borzongató félelmet, amiből tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül a szobában. A következő történetek megismerése talán eléggé meggyőző lesz ahhoz, hogy eszünkbe se jusson ezzel játszani.
Katonák és a szellem: Huszonhárom éve történt, hogy egy román laktanyában úgy döntöttek éjjel a katonák, hogy leülnek és megidéznek egy szellemet, hiszen egy katona, aki az életét kockáztatja, ha kell, nem félhet a túlvilágtól.
A katonák körbeültek egy asztalt, aminek a lapjára úgy tették rá a kezüket, hogy az ujjaik összeértek, majd egyikük körbejárta a társaságot, és szólongatni kezdte a szellemet. Az asztal egyszer csak megremegett. A katonák először döbbenten néztek egymásra, és az asztal alá, hogy melyikük mozgatja, ám nem találtak csalásra utaló nyomot, ezért tovább folytatták az idézést, és kérdezgetni kezdték a szellemet.
Hamarosan kiderült, hogy az egyik katona rokona a szellem, és azt akarja, hogy mérjék össze a tudásukat egy erőpróbán. Az érintett katona felállt, és teljes erőből lefelé nyomta az asztalt, ám az meg sem moccant.
A katonák következő kérdése az volt, hogy van-e a társaságban olyan, akit a szellem nem kedvel. Ekkor az asztal megindult az egyik katona felé, és egészen a szekrényig nyomta az illetőt.
Az elsápadt katona segítségért kiabált, majd az asztal lábai négy különböző irányba kitört, az asztallap pedig a földre zuhant. A rémisztő esemény a mai napig élénk, és kitörölhetetlen nyomott hagyott a katonák emlékezetében, akik többé nem próbálkoztak szellemidézéssel.
Elvesztett gyermek: Ez a történet Magyarországon zajlott le. Egy férfi rendszeresen koppanásokat hallott a lakásában, ezért ki akarta deríteni, hogy mi lehet az. Mivel korábban már hallott kopogtató szellemekről, ezért keresett egy szellemidéző asszonyt.
A nő többször is elment a férfi lakására, de hiába, mert nem lehetett hallani a kopogást. Ez az egyik nap megváltozott. Az asszony akkor követni kezdte a hangot, és eljutott a férfi hálószobájába.A szellemidéző felszólította a kopogtatót, hogy jelezze, ha szellem. Erre egy koppanás volt a válasz. Ezt követően jöttek a szokásos kérdések, hogy rokon, vagy kolléga-e a szellem, amire egyre dühösebb nem koppantás volt a válasz.
A férfi és a nő sem értette, hogy akkor ki lehet a szellem. Az asszony végül megkérdezte a férfit, hogy nincs-e elhunyt gyermeke. Ekkor a férfinak eszébe jutott, hogy az első felesége hat hónapos terhes volt, amikor elvetélt. Ahogy ezt kimondta, a szellem helyeslően koppantott, tehát a meg nem született gyermek volt az.
Ha nem is hiszünk a szellemekben, akkor se próbáljunk meg, pusztán játékból, szellemet idézni, hiszen attól, hogy valamiben nem hiszünk, még nem jelenti azt, hogy nem is létezik, elvégre nagyon keveset tudunk a világról. Félni pedig mindig jobb, mint megijedni!
(Forrás: legendavadasz.hu)
Hozzászólások