Órajóslás

Tudjuk meg, hogy mire vesztegetjük el a legtöbb időnket!clockEgyáltalán nem meglepő a mai világban, ha azt vesszük észre, hogy szinte rohan az idő, hiszen egy átlagos nap a legtöbb embernek azzal kezdődik, hogy elmegy a munkahelyére, majd a munka után foglalkozik a családjával, barátaival, és még a hobbijára is próbál időt szakítani.

Akadnak azonban olyan tevékenységek, amelyekre teljesen feleslegesen fecséreljük el az időnket, vagy a szükségesnél több órát töltünk ezzel-azzal, ami után csodálkozunk, hogy hogyan telhetett el ilyen gyorsan a nap, pedig még számtalan dolgot kell elintéznünk.

Annak érdekében, hogy a napunkba minden beleférjen, fontos, hogy tudjuk, hogy mivel veszítünk sok időt, és ezen változtassunk, különben megakadunk az előrehaladásban, fejlődéssel. Mivel ezt az égiek se szeretnék, ezért az egyszerű órajóslással megtudhatjuk, hogy az univerzum szerint mi az, amin változtatnunk kell ahhoz, hogy jó ütembe haladhassunk.

A misztikus órajóslásnál csak annyit kell tennünk, hogy kiválasztjuk a személyiségünkhöz leginkább illő órát a fenti képről, majd elolvassuk, hogy mi az, ami leginkább rabolja az időnket.

1. Párkapcsolat: Egy olyan férfira vagy nőre fecséreljük az időnket, aki egyáltalán nem érdemel meg. Teljesen feleslegesen próbálunk megfelelni az illetőnek, és azzal is egyedül vagyunk, hogy dolgozunk a kapcsolaton.

Jól tennénk, ha minél előbb véget vetnénk ennek a párkapcsolatnak, hiszen akkor megtalálhatnánk azt az embert, aki megérdemli a figyelmünket, és nem húzná az időnket, mert a ráfordított percek mindegyike megérné.

2. Munka: Ha a második órát választottunk, akkor rengeteg időt töltünk a munkahelyünkön, nagyon sok túlórát vállalunk, és talán még otthon is csak azon jár az eszünk, hogy milyen feladatot kell elvégeznünk.

Ne engedjük, hogy kihasználjanak, és arra is ügyeljünk, hogy ne a munka töltse ki az egész napunkat. Álljunk a sarkunkra és harcoljuk ki a szabadidőt! A munkát ne vigyük haza, és a gondokat is hagyjuk az irodában! A karrier fontos, ahogy az is, hogy megtartsuk a munkákat, mert a mai világban nem könnyű elhelyezkedni, de az nem egészséges, ha nincs semmi másra időnk. Ez akkor is igaz, ha tanulunk, hiszen néha muszáj szünetet tartani.clock with sleepless at night.3. Alvás: Ha erre az órára esett a választásunk, akkor valószínűleg fáradtak vagyunk, mert sokat dolgozunk. Az rendben van, ha odafigyelünk a megfelelő mennyiségű alvásra, de az baj, ha túlságosan szeretünk lustálkodni.

Nekünk nagyon sok időnk megy el azzal, hogy az álmok földjét járjuk, ami azért probléma, mert így lemaradunk a valóságról, a reális élményekről. Ezen változtathatunk azzal, hogy fejlesztjük az állóképességünket. Ehhez a vitaminok, mozgás, akaraterő lesz a segítségünkre.

4. Álmok: Ha a negyedik órát választottuk, akkor ébren is sok időt töltünk álmodozással, mert akkor egy olyan világot képzelhetünk el magunknak, amelyben nagyon szeretnénk élni. Az is jellemző ránk, hogy álmokból szeretnénk várat építeni.

Nagyon sok időnk és energiánk megy kárba azzal, hogy egy olyan világot akarunk alkotni a valóságba, vagy csak abban próbálunk élni, amelyet nem erre a síkra találtak ki. Ideje lenne, hogy kinyissuk a szemünket, és megértsük, hogy meg kell barátkoznunk a valósággal, ami nem is annyira rossz, mint amilyenek gyakran látszik. Próbáljunk a valóságban élni, és annak a lehetőségeiből alakítsuk ki a vágyott életünket!clock35. Megfelelési vágy: Jellemző ránk, hogy arra pazaroljuk el a drága időt, hogy egy olyan szerepet játszunk, ami egyáltalán nem tükrözi azt, akik vagyunk. Mindegy, hogy külsőről vagy belső tulajdonságról van szó, mert mi mindenképpen szeretnénk mások kedvében járni.

A megfelelési kényszerünk nemcsak stresszt szül, hanem az időnket is rabolja. Ha nem szeretnénk őrületbe kergetni magunkat, akkor szokjunk le a tökéletességre való törekvésről, mert csak így spórolhatunk időt és energiát!

6. Másoknak segíteni: Mindig és mindenkire van időnk, csak éppen önmagunkat hanyagoljuk el. Jellemző ránk, hogy előbb segítünk a családnak, a szomszédnak, a huszadrangú ismerősnek, minthogy önmagunkkal törődnénk. Később persze kiborulunk, hogy saját magunkra és a hobbinkra nem maradt időnk.

Ezt az ellentmondást csak egyedül oldhatjuk meg. Tanuljuk meg, hogy a szívességeknek és a kötelezettségeknek is van egy határa, amit most már meg kell húznunk. Ezt a vonalat nekünk és másoknak is tisztelni kell!

7. Fölösleges tevékenységek: Ha az utolsó órát választottuk, akkor valószínűleg szeretjük az újdonságokat, ezért gyakran belevágunk új dolgokba, de a kezdeti lelkesedés után, félbehagyjuk azt. Ezzel a hozzáállással nemcsak órákat, hanem akár heteket is elpazarolhatunk az életünkből, hiszen mindenbe csak belekóstolunk, de semminek sem lesz eredménye.

Ha nem akarjuk tovább fecsérelni az időnket, energiánkat, akkor meg kell tanulnunk, hogy hogyan tegyünk különbséget a fellángolás és az igazi szenvedély között. Mostantól csak abba fogjunk bele, amiről tudjuk, hogy végig fogjuk csinálni, vagy legalább megpróbáljuk befejezni.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Adventi koszorú segíthet a kívánságod teljesítésében

Öt kívánságmágia az advent utolsó vasárnapjára.

2025-ös próbatétel

2025-ös próbatétel

Ilyen kihívás elé állít az élet az évben!

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Mennyire leszel boldog 2025-ben?

Amit a képen először meglátsz, az alapján kapod meg a választ.

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Ez a kívánságod teljesülhet 2025-ben!

Életed mely területén válhat valóra az imád?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Milyen karmikus adósságtól kellene megszabadulnod 2025-ben?

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló üzenetet.

2025-ös kívánságvarázslatok

2025-ös kívánságvarázslatok

Próbáld ki a célodnak megfelelő szertartást!

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Milyen lesz az idei karácsonyod?

Boldog, meghitt, nehézségekkel teli ünnep vár-e rád?

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Ebben az érzelmi sokkban lehet részed decemberben

Az általad választott lap alapján megkapod a neked szóló jóslatot.

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Ezt üzeni a Tarot 2025-re!

Neked mit jósol a jóskártya az évre?

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Így alakulhat a karriered 2025-ben a számmisztika szerint!

Számolj a példa alapján!

http://ujhazak.com