Rejtélyek, amelyeket a tudomány évtizedek óta nem tud megoldani

Kifogott a tudósokon a Babushka Lady és a Cicada 3301 ügy.lelet2016-ban már szeretjük azt hinni, hogy a tudománynak minden rejtélyes történetre van legalább egy tudományos magyarázata, ám előfordul az életben néhány olyan eset, amelyre még akkor sem kapunk reális magyarázatot, ha a tudósok évtizedekig törik azon a fejüket.

A nagyenyedi alumínium lelet: 1974-ig kell visszaugornunk az időben ahhoz, hogy ezt a rejtélyt megismerjük, ugyanis ekkor fedeztek fel egy ekealakú objektumot a Maros folyó mentén, a román Nagyenyed közelében.

A furcsa az volt, hogy a tárgy néhány mamut csontváza mellett hevert. A kutatók ebből arra következtettek, hogy nagyjából 11 ezer éves lehet a lelet. Ez azért sántít, mert jelenleg úgy tudjuk, hogy alumíniumot 1808-ban fedezték fel.

Sokan úgy gondolják, hogy az alumíniumdarabot a Földre látogató földönkívüliek hagyták itt, mert az emberi technológia 11 ezer éve még nem tudott ilyen fémtárgyat előállítani.

A Pollock ikrek esete: 1957. május 5-én, az angliai Hexam templomába tartott autóval a 11 éves Joanna Pollock, a húga, a 6 éves Jaqueline, valamint az Anthony Layden nevű barátjuk, ám sosem érkeztek meg a templomba, ugyanis halálos balesetet szenvedtek.

John és Firenze Pollock teljesen összetört a gyermekeik halála miatt, és csak abba a hitbe kapaszkodtak, hogy a sors talán megengedi, hogy legyen még gyerekük.

Egy évvel később Firenze ikreket szült, akiknek a Jennifer és a Gillian nevet adták.

Az első furcsa dolog, ami feltűnt a szülőknek az volt, hogy Jennifer testén pontosan ott volt anyajegy, ahol anno Jaqueline-nek. Néhány évvel később, amikor a lányok 4 évesek voltak, olyan játékot kértek a szülőktől, amellyel korábban az elhunyt testvérek játszottak, pedig Jennifer és Gillian azokat sosem látta.

Az is furcsa volt, hogy az ikrek olyan helyre akart menni, ahol ők korábban nem jártak, de a halott testvérek igen. Az apa már ekkor sejtette, hogy a lányai a Pollock testvérek reinkarnációja.

Dr. Ian Stevenson, a híres reinkarnáció-kutató alaposan áttanulmányozta az esetet, és megerősítette az apa gyanúját. Amikor az ikrek 5 éves lett, akkor minden emléküket elveszítették a korábbi életükről, és teljesen átlagos mindennapokat kezdtek élni.cicadaCicada 3301: Nem olyan régen, 2012 januárjában jelent meg először, az azóta minden év elején felbukkanó, felhívás az egyik közösségi oldalon. A hirdetésben olyan intelligens emberek jelentkezését várják, akik szeretnénk részt venni egy többlépcsős rejtvényfejtő játékban.

A szinte az egész világon elterjedt, bonyolult rejtvényeknek matematikai, irodalmi, kriptográfiai és filozófiai elemei voltak. Az, hogy ki állt a Cicada 3301 mögött, a mai napig nem derült ki.

A rejtélyről annyit tudni, hogy kódok és rejtjelek sorozatát kellett megfejtenie annak, aki erre vállalkozott. Állítólag, ha valakinek sikerült megfejtenie a rejtvényt, az eljutott a készítőkhöz, akiknek kiléte még mindig rejtély.

Többen úgy gondolják, hogy a titkosszolgálatok akartak embereket toborozni a módszerrel, ám mások szerint ez valótlan elképzelést. A kódot eddig csak egyetlen egy ember tudta megfejteni, de ő sem tudja, hogy mi volt ennek a célja.

A zöld gyermekek: A XII. században történt, hogy Woolpit lakói egy furcsa testvérpárt találtak, ugyanis a gyerekek bőre zöld volt, ismeretlen nyelven beszéltek, állandóan sírtak, és csak a frissen szedett babot ették meg.

Egy idő után a testvérpár beilleszkedett a falu életébe, de a kisfiú hamarosan meghalt. A kislány megtanult angolul, a bőre pedig idővel veszített a zöld színéből. A gyerek elmesélte, hogy Szent Martin földjéről érkezett, ami egy nagyon sötét hely, hiszen a Nap sosem emelkedett a horizont fölé.

Az, hogy Szent Martin földje hol található, soha sem derült ki, de elméletek születtek a történettel kapcsolatban. Vannak, akik szerint a testvérpár nem emberek, hanem tündérek voltak. Mások szerint a gyerekek a túlvilágról, esetleg egy másik, a miénkhez hasonló, dimenzióból érkeztek.ladyA Babushka Lady: Nagyon sok összeesküvés-elmélet született arról, hogy 1963-ban megölték John F. Kennedyt. Az egyik rejtély az a titokzatos nő, aki több fényképen is látható. A nő egy kamerát tartott a szeme elé, de a felvétel, amit készített, sosem került elő. Babushka Lady-t sokan látták. Ők azt mesélték, hogy a nő hosszú, barna ballonkabátot viselt, a fejére pedig sálat tekert.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Virággal teljesülhet az áprilisi kívánságod

Virággal teljesülhet az áprilisi kívánságod

Gyors és könnyű áprilisi varázslatok.

Ezt az utat kell bejárnod áprilisban!

Ezt az utat kell bejárnod áprilisban!

Milyen út vár rád a tavasz második havában?

Áprilisi jóslat

Áprilisi jóslat

Mire számíthatsz a tavasz második havában a születésed napjához tartozó szám alapján?

Hétvégi áldás

Hétvégi áldás

Mivel áldanak meg az égiek a hétvégén?

Heti jóslat

Heti jóslat

Csukott szemmel választott szám alapján kapod meg a heti jóslatot.

Hétvégi kívánság

Hétvégi kívánság

Vajon valóra válik a vágyad a hét utolsó két napján?

Heti jóslat

Heti jóslat

Mi vár rád a napokban?

Varázslatos nőnap

Varázslatos nőnap

Könnyű és gyors mágiák, amelyek március 8-án a leghatásosabbak.

Kérj szerencsét nőnapon az angyaloktól!

Kérj szerencsét nőnapon az angyaloktól!

Angyalimák, amelyeket érdemes elmondanod március 8-án.

Ilyen jó dologban lehet részed márciusban!

Ilyen jó dologban lehet részed márciusban!

Válassz egy lapot a neked szóló jóslatért!

http://ujhazak.com