Titokzatos anyagoknak tulajdonítottak nagy hatalmat az emberek

A legendákban gazdagságot, egészséget, szépséget és a kellemetlen emlékek felejtését remélték a kínai holdnyúltól, Léthé vizétől és még három másik anyagtól.Változnak az idők és változnak az emberek, de a legnagyobb vágyak ugyanazok maradnak, mert, ahogy az őseink, úgy mi is szeretnénk egészségesek, gazdagok lenni, a rossz emlékeket pedig szívesen kitörölnénk az emlékezetünkből.

A múlt és a jelen csak abban különbözik egymástól, hogy régen sokkal babonásabbak voltak az emberek, akik különféle legendákban hittek, amelyek alapján bizonyos anyagoknak nagy hatalmat tulajdonítottak.

A holdnyúl életelixírje: A mitológiák és néphagyomány szerint a hold nem lakatlan, mert különféle élőlények lelhetők fel ott, köztük a kínai holdnyúl. A kínai legenda szerint, amikor Buddha ételt kért az állatoktól, akkor a nyúl volt az egyetlen, aki semmivel sem tudott szolgálni, ezért a tűzbe vetette magát, hogy ő maga legyen az étel.

Buddha nagyon hálás volt az önfeláldozásért, ezért fogta és a holdra tette a nyulat, aki egy béka fején keveri össze azokat a hozzávalókat, amelyekből létrejön az életelixírje.

Ambrózia és nektár: Erről a két anyagról mindenki hallott, aki járt iskolában, hiszen az ókori görög mitológiában az istenek eledele az ambrózia és a nektár, aminek a halhatatlanságukat köszönhetik.

A mitológia szerint a gyermek Apollo egy pillanat alatt felnőtt, amikor elfogyasztotta az istenek eledelét. Ha azonban halandó eszik az ambróziából, akkor földöntúli szépséggé változik. Erről szól az a történet is, amikor Athéné a halandó Penelopénak adott az ambróziából.

Azt senki sem tudja, hogy valójában mi lehet az ambrózia. Egyes vélekedések szerint valamilyen méz, esetleg gombafajta. Napjainkban az ambrózia szóból ered a parlagfűfélék nemzetségének neve, ám ez újvilágbeli elnevezés, tehát az ókori görögök még nem ismerhették.

Léthé vize: A mitológia szerint a görög alvilágban öt folyó csordogál: a Sztüx, a Kókütosz, a Phlegethón, az Akherón és a Léthé. A Sztüx, a Kókütosz és a Phlegethó valahol érintkezik a halandók világával, ám a Léthé teljesen a föld alatt található.

Platón arról írt, hogy az, aki iszik a Léthé vízéből, mindent elfelejt, újraszületik, és teljesen tiszta lappal kezdheti elölről az életét. Trophóniuszban volt két forrás, a Léthé és a Mnémoszüné, amelynek vízéből a jósnak mindig innia kellett az előtt, hogy az istenek tanácsát kérte volna.Lyngurium: Theophrasztosz nagyon népszerű volt a reneszánszban, köszönhetően a kövekről írt munkájának. Ő volt az első, aki említést tett a lyngurium nevű drágakőről, ami szerinte nem más, mint megkövesedett hiúzvizelet.

A középkori tudósok tényként kezelték a lyngurium létezését, annak ellenére, hogy a valóságban soha senki nem találkozott vele. Sőt, még abban is sziklaszilárdan hittek, hogy a vadon élő hiúz vizeletéből jobb minőségű drágakő keletkezik, mint a szelídített példányokéból, a hím köve pedig erősebb, mint a nőstényé.

Régen arra is volt magyarázat, hogy miért nem talált még soha senki ilyen drágakövet, ugyanis ezt azzal magyarázták, hogy a hiúz elássa. Az elképzelés szerint a lyngurium tiszta sárga, és olyan vonzó, hogy szinte olyan, mint mágnes, de nem csak fémekre hat, hanem gyógyerőt is tulajdonítottak neki.

Állítólag, ha folyadékba tették, akkor gyógyította a vesekövet és a sárgaságot. Más legendák szerint már az elég volt a gyógyuláshoz, ha csak ránéztek a kőre, ami még arra is képes volt, hogy megváltoztassa a tulajdonos nemét.

A középkori szövegek arról szólnak, hogy a lyngurium megóvta a személyeket és a házakat a bajtól, valamint hatásos volt a gyomor- és emésztési panaszok ellen, ám nagyon oda kellett figyelni, hogy mire használják, mert a közhiedelem szerint, aki nem azt próbálta gyógyítani, amire a lyngurium való, annak széttört a koponyája.

Orichalcum: Először Homérosz, majd Platón is használta az orichalcum kifejezést arra az ismeretlen fémre, amit állítólag az atlantisziak készítettek. Platón arról írt, hogy Atlantisz ennek az anyagnak köszönhette a gazdagságát, hiszen csak az arany ért nála többet.

Platón az orichalcum nevét „hegyi réznek” fordította, és elég elnagyoltan beszélt arról, hogy miről lehet szó. Az ókori leírásból kiderül, hogy az orichalcum színe olyan, mint a tűz. A forrás szerint a rezet azzal a különleges földdel vegyítették, amit csak a Fekete-tengernél lehetett megtalálni.

A rómaiak már aurichalcumnak hívták ezt az anyagot, amit az arannyal rokonítottak. Ahogy Atlantiszt, úgy az orichalcum-ot is csak legendának tartották a tudósok, ám 2015-ben a búvárok rábukkantak az anyagra egy 2600 éves hajóroncsnál, Szicília partjainál.

A vizsgálatok kiderítették, hogy a lelet 75-80 százalék rezet, 15-20 százalék cinket, nagyon kevés vasat, ólmot és nikkelt tartalmaz.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)