Triskelion, az újra divatba jött szimbólum

A Hármasság ősi szimbóluma, az ókori görögöktől származik, ahol még „háromlábú”-ként ismerték. trinacria
Hiába van kismillió kultúra, hagyomány, hit, vannak dolgok, amiket egymástól vettek át a vallások.

Ilyenek a fontos számok, mint a hármas vagy a hetes, de kiemelhetnénk azt is, hogy a többistenhiten alapuló hitvilágokban, rendszerint három főisten van, ráadásul, ha jól utána járunk a vallások eredetének, akkor rájövünk, hogy a legtöbb az ókorból táplálkozik.

Így van ez a triskelionnal is, amelyet sokan hordanak a nyakukban, vagy tetováltatnak magukra. A Hármasság ősi szimbólumát az ókori görögök még triskele, trinacria vagy triskelion néven emlegették, ami magyarul annyit jelent, hogy „háromlábú”.

Ma már viszont mindent triskelionnak nevezünk, ami egy háromágú spirál, vagy az alapját három begörbített láb adja.

A lábas változat is lehet különböző. Találhatunk olyat, amelyben csak három láb van, míg máshol egy Medúza vagy Gorgó feje helyezkedik el a szimbólum közepén. Az ókori Görögországból induló triskelionhoz hasonló szimbólumokat találtak pénzérméken, hajókon, Szicíliában, a keltáknál, de még Törökországban is.

A szicíliai triskelionról, ami szerepel a sziget zászlajában is, az időszámításunk után 23-ban született, Plinius is tett említés. A híres római történetíró szerint, a sziget háromszögalakjából jött létre a szimbólum, amelyben a háromláb, a sziget sarkait jelképezi.

Ám ezt a magyarázatot nem fogadja el mindenki, ugyanis nincs arra bizonyíték, hogy a szimbólum nem régebbi-e, mint az első térképek Szicília szigetéről, éppen ezért van egy másik elmélet is a szicíliai tirskelionról, amely szerint azokat a háromlábú asztalokat jelképezi, amelyeket Héphaisztosz, a görög kovácsisten készített Iliászban.

A kelták is átvették a tirkeliont a szimbólum rendszerükbe, és még ma is megtalálható ez a jelkép, az Ír-tenger közepén elterülő, Man-szigeten és Bretagne-ban, ami nem véletlen, hiszen az ókorban kelták lakták a két helyet. Mint tudjuk a kelta mitológiában nagyon fontos volt a hármasság. Gondoljunk csak, például a hármas isteneikre, vagy a tér hármas felosztására.

A mai köztudatban a kelta spirál, a triskele él, amelyet az írországi Newgrange őskori építményénél találtak meg először a kutatók. Az akkori kelta kereszténység korszakban, a szenthármasság jelképének kiáltották ki a jelképet.

celtic-jewellery-triskele-necklace-5136-260-pSajnos nem mindenki tartotta tiszteletben a szimbólum jelentését, hanem arra használta, hogy félelmet és rettegést keltsen vele az egész világban. A triskelion nevét a náci Németország sározta be, amikor az SS egyik belga hadtestének zászlajára, a triskele egyik változatát festették fel.

Szerencsére mégsem maradt meg negatív értelmezésben a szimbólum, hála Alan Stivell breton hegedűművésznek, aki az 1970-es években újra divatba hozta Bretagne-ban, amikor is rendszeresen triskele-nyakláncot viselt.

Először csak a kelta múltú országban terjedt el újra a szimbólum pólókon, ékszereken, majd turisztikai kiadványokon is feltűnt a triskelion, de olyan is akadt, hogy egy cég választotta a logójába a szimbólumot, ami a történelmükre utal.

Azóta az egész világon újra divat lett a triskele, és már ugyanannyian választják valami formában, mint ahányan a keresztet, vagy pentagramot.

(Forrás: Dívány)

Hozzászólások

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Melyik növény erejére lesz szükséged a hétvégén?

Válassz egy lapot a neked szóló tanácsért!

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Erre az áldásra számíthatsz április második felében

Ha választasz egy lapot, akkor megkapod a neked szóló jóslatot.

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Halálában is a szerelmét várja a csárda szelleme

Tragikus szerelemről szóló szellemtörténetek.

Heti jóslat

Heti jóslat

Válassz egy lapot a neked szóló üzenetért!

Kívánság-jóslat

Kívánság-jóslat

Kívánj valamit, majd válassz egy gyümölcsöt, és tudd meg, hogy teljesül-e a vágyad 2024-ben!

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Naranccsal fokozhatod az életerődet

Varázslatok, amelyekhez szinte csak egy narancsra lesz szükséged.

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Így kellene indítanod a napot a születési dátumod alapján!

Neked milyen reggeli rutint ajánl a számmisztika?

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Sokkoló történetek gyerekekről, akik visszaemlékeztek az előző életükre

Tíz beszámoló, amelyben állítólag az előző életükről meséltek a gyerekek.

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Ez lesz az április legmeghatározóbb eseménye a számodra!

Válassz egy képet a neked szóló jóslatért!

Húsvéti babonák

Húsvéti babonák

Ezekre a dolgokra figyelj, ha szerencsés szeretnél lenni!

http://ujhazak.com