Valós leírások a reinkarnációról
A legérdekesebb történetek Ian Stevenson reinkarnáció-kutató megfigyeléseiből.
Évtizedek óta vizsgálta a reinkarnáció-jelenségeket Ian Stevenson, aki arra volt kíváncsi, hogy az egyes beszámolóknak mennyi a valóságtartalma. A férfi fáradhatatlanul ellenőrizte az adatokat, helyszíneket, és a legszigorúbb tudományos eszközökkel próbálta felfedezni az összes ellentmondást, ami megcáfolhatja az alanyok állításait.
Ian Stevenson a tapasztalatiból megírta a húsz legkülönlegesebb esetet, amelyek közül most az öt legérdekesebbet ismerhetjük meg.
Imad Elawar története: 1958. december 21-én született a libanoni Korayelben Imad, aki 2 évesen arról kezdett beszélni, hogy ő valójában Mahmoud Bouhamzy reinkarnációja. A gyerek arról is beszámolt, hogy az illető a Khirby faluban élt, és gázolás következtében halt meg. Az is gyakran előfordult, hogy Imad futás közben azt kiabálta, hogy milyen boldog, amiért képes járni.
Stevenson professzor alaposan megvizsgálta a kisgyerek történetét, és kiderítette, hogy Imad állításai nem Mahmoudra vonatkozik, hanem az ugyancsak abban a házban lakó Ibrahim Bouhamzyra.
Amikor Imad hat éves lett, akkor elment az említett faluba, ahol az 1949-ben meghalt Ibrahim összes rokonát, valamint a házban található tárgyakat is felismerte, majd sokat mesélt a férfi életéről.
Az is kiderült, hogy a tuberkulózisban meghalt férfi hosszú hónapokig volt kórházba, ezért Stevenson azt feltételezte, hogy Imad ezért mondta gyakran azt, hogy boldog, amiért újra tud járni. A gyermek 10-12 éves korától egyre kevesebbet beszélt az előző életéről, most pedig az átlagos libanoni életet éli.
Marta Lorenz története: 1890-ben született Maria de Oliveiro, aki a családi farmon nőtt fel, ugyanis az apja földbirtokos volt.
A szerelmi bánatban szenvedő Maria gyakran ellátogatott a barátnőjéhez, Ida Lorenzhez, aki a 20 kilométerre fekvő Dom Feliciano faluban lakott. Maria elmondta a másik nőnek, hogy annyira szomorú, hogy olyan betegségre vágyik, amibe bele is halhat.
Ida próbálta lebeszélni a barátját az őrült tervről, de Maria nem hallgatott rá, és télvíz idején is vékony öltözékben járt, és felhevült testtel jeges vizet ivott. A nő próbálkozása sikerrel végződött, mert 1917-ben, 28 évesen tuberkulózisban meghalt. A haldokló Maria megígérte Idának, hogy vissza fog térni hozzá, és erről a nő úgy fog tudomást szerezni, hogy majd mesél a korábbi életéről.
1918. augusztus 14-én Ida megszülte a második kislányát, aki a Marta nevet kapta. Amikor a gyermek 3 éves volt, akkor megkérte a nővérét, hogy vigye a hátán, mert elfáradt. Lola azonban közölte, hogy a húga tud a saját lábán járni, úgyhogy nem cipeli.
Marta ekkor hangosan közölte a nővérével, hogy „Bezzeg, amikor én voltam nagy, és te kicsi, akkor sokat vittelek az ölemben!” Lola döbbenten kérdezett vissza, hogy mikor lett volna a húga nagyobb nála, mire Marta azt válaszolta, hogy „Akkor én még messze éltem apával, sok állat – ökrök, tehenek voltak ott!”.
Lola beszámolt az édesapjának arról, hogy mit mondott a húga. A férfi elővette Martát, és felvilágosította, hogy sosem éltek azon a farmon, amiről beszél. Marta azonban kijelentette, hogy ez akkor történt, amikor még mások voltak a szülei, a neve pedig Maria volt.
Henry Elkin története: 1899-ben, Angoonban született a férfi, akinek a születésénél két hatalmas anyajegyet fedeztek fel a testén. Az egyik a jobb mellén, a másik a bal lapockáján éktelenkedett, ugyanis úgy néztek ki, mint egy puskalövés be- és kimeneti nyílása.
Amikor Henry a községházára ment a szüleivel, akkor a kisfiú közölte, hogy látta a nagymamáját az egyik padon, majd megnevezte a nagybácsiját is, akit egy harcban pontosan úgy lőttek le, ahogy Henry testén láthatók voltak az anyajegyek. Henry mindent tudott a nagybátyáról, a csata helyszínéről, és a sebesülés apró részleteit is elmesélte.
Gnanatilleka története: 1956. február 14-én, a Közép-Ceylonban, Hedunawewa közelében született Gnanatilleka, aki 2 évesen kezdett arról beszélni, hogy a szülei, a két fivére és a nővére máshol élnek.
Azt, hogy pontosan hol, akkor mondta el, amikor olyan vendégek érkeztek hozzájuk, akik voltak a 24 kilométerre található Talawakeke városban. Amikor a kisgyerek meghallotta a település nevét, akkor azonnal elmondta, hogy ott laknak a szülei és a testvérei.
Gnanatilleka állításáról két buddhista szerzetes is tudomást szerzett. Ők elmentek a városba, ahol megtalálták a családot, amelyről a kislány pontos leírást adott. A család 1954. november 9-én vesztette el a 13 éves és 9 hónapos Tillekeratne nevű gyermeküket.
Gnanatilleka hamarosan elment a városba, ahol több házat, utcát is felismert, majd a kísérőit elvezette arra a telekre, amelyen Tillekeratne családjának korábbi háza állt. A kislány felismerte a családtagokat, és olyan történeteket mesélt, amelyeket csak Tillekeratne ismerhetett.
Elmondta például, hogy látta Erzsébet királynő vonatát, amikor az uralkodó 1954-ben áthaladt a városon. A kislány csak 7-8 éves koráig emlékezett a kisfiú életére, majd lassan elfelejtette az egészet.
Charles Porter története: Amikor kicsi volt, akkor Charles azt állította, hogy ő az anyja fivérének reinkarnációja. A férfit a tlingit indiánok egyik törzsi összecsapásakor ölte meg egy lándzsaszúrás.
Az 1907-ben született Charles pontosan elmondta, hogy ki volt az az indián férfi, aki megölte a nagybácsit. Amikor ezt ellenőrizték, akkor a férfi nevét megtalálták a törzs feljegyzéseiben. A kisfiú ismerte a nagybátyja életének minden apró részletét, ám nem ez volt az egyetlen bizonyíték, ugyanis Charles testén, jobboldalt, a mája tájékán egy 3 centi hosszú, 1 centi széles anyajegy alakult ki, ez pedig hajszálpontosan megfelelt a tlinglit lándzsa által okozott szúrás méreteinek.
(Forrás: noiportal.hu)
Évtizedek óta vizsgálta a reinkarnáció-jelenségeket Ian Stevenson, aki arra volt kíváncsi, hogy az egyes beszámolóknak mennyi a valóságtartalma. A férfi fáradhatatlanul ellenőrizte az adatokat, helyszíneket, és a legszigorúbb tudományos eszközökkel próbálta felfedezni az összes ellentmondást, ami megcáfolhatja az alanyok állításait.Ian Stevenson a tapasztalatiból megírta a húsz legkülönlegesebb esetet, amelyek közül most az öt legérdekesebbet ismerhetjük meg.
Imad Elawar története: 1958. december 21-én született a libanoni Korayelben Imad, aki 2 évesen arról kezdett beszélni, hogy ő valójában Mahmoud Bouhamzy reinkarnációja. A gyerek arról is beszámolt, hogy az illető a Khirby faluban élt, és gázolás következtében halt meg. Az is gyakran előfordult, hogy Imad futás közben azt kiabálta, hogy milyen boldog, amiért képes járni.
Stevenson professzor alaposan megvizsgálta a kisgyerek történetét, és kiderítette, hogy Imad állításai nem Mahmoudra vonatkozik, hanem az ugyancsak abban a házban lakó Ibrahim Bouhamzyra.
Amikor Imad hat éves lett, akkor elment az említett faluba, ahol az 1949-ben meghalt Ibrahim összes rokonát, valamint a házban található tárgyakat is felismerte, majd sokat mesélt a férfi életéről.
Az is kiderült, hogy a tuberkulózisban meghalt férfi hosszú hónapokig volt kórházba, ezért Stevenson azt feltételezte, hogy Imad ezért mondta gyakran azt, hogy boldog, amiért újra tud járni. A gyermek 10-12 éves korától egyre kevesebbet beszélt az előző életéről, most pedig az átlagos libanoni életet éli.
Marta Lorenz története: 1890-ben született Maria de Oliveiro, aki a családi farmon nőtt fel, ugyanis az apja földbirtokos volt. A nő nagyon szerette a vidéki életet, de akkor melankóliába esett, amikor az apja két udvarlóját is elüldözte.
A szerelmi bánatban szenvedő Maria gyakran ellátogatott a barátnőjéhez, Ida Lorenzhez, aki a 20 kilométerre fekvő Dom Feliciano faluban lakott. Maria elmondta a másik nőnek, hogy annyira szomorú, hogy olyan betegségre vágyik, amibe bele is halhat.
Ida próbálta lebeszélni a barátját az őrült tervről, de Maria nem hallgatott rá, és télvíz idején is vékony öltözékben járt, és felhevült testtel jeges vizet ivott. A nő próbálkozása sikerrel végződött, mert 1917-ben, 28 évesen tuberkulózisban meghalt. A haldokló Maria megígérte Idának, hogy vissza fog térni hozzá, és erről a nő úgy fog tudomást szerezni, hogy majd mesél a korábbi életéről.
1918. augusztus 14-én Ida megszülte a második kislányát, aki a Marta nevet kapta. Amikor a gyermek 3 éves volt, akkor megkérte a nővérét, hogy vigye a hátán, mert elfáradt. Lola azonban közölte, hogy a húga tud a saját lábán járni, úgyhogy nem cipeli.
Marta ekkor hangosan közölte a nővérével, hogy „Bezzeg, amikor én voltam nagy, és te kicsi, akkor sokat vittelek az ölemben!” Lola döbbenten kérdezett vissza, hogy mikor lett volna a húga nagyobb nála, mire Marta azt válaszolta, hogy „Akkor én még messze éltem apával, sok állat – ökrök, tehenek voltak ott!”.
Lola beszámolt az édesapjának arról, hogy mit mondott a húga. A férfi elővette Martát, és felvilágosította, hogy sosem éltek azon a farmon, amiről beszél. Marta azonban kijelentette, hogy ez akkor történt, amikor még mások voltak a szülei, a neve pedig Maria volt.
Henry Elkin története: 1899-ben, Angoonban született a férfi, akinek a születésénél két hatalmas anyajegyet fedeztek fel a testén. Az egyik a jobb mellén, a másik a bal lapockáján éktelenkedett, ugyanis úgy néztek ki, mint egy puskalövés be- és kimeneti nyílása.Amikor Henry a községházára ment a szüleivel, akkor a kisfiú közölte, hogy látta a nagymamáját az egyik padon, majd megnevezte a nagybácsiját is, akit egy harcban pontosan úgy lőttek le, ahogy Henry testén láthatók voltak az anyajegyek. Henry mindent tudott a nagybátyáról, a csata helyszínéről, és a sebesülés apró részleteit is elmesélte.
Gnanatilleka története: 1956. február 14-én, a Közép-Ceylonban, Hedunawewa közelében született Gnanatilleka, aki 2 évesen kezdett arról beszélni, hogy a szülei, a két fivére és a nővére máshol élnek.
Azt, hogy pontosan hol, akkor mondta el, amikor olyan vendégek érkeztek hozzájuk, akik voltak a 24 kilométerre található Talawakeke városban. Amikor a kisgyerek meghallotta a település nevét, akkor azonnal elmondta, hogy ott laknak a szülei és a testvérei.
Gnanatilleka állításáról két buddhista szerzetes is tudomást szerzett. Ők elmentek a városba, ahol megtalálták a családot, amelyről a kislány pontos leírást adott. A család 1954. november 9-én vesztette el a 13 éves és 9 hónapos Tillekeratne nevű gyermeküket.
Gnanatilleka hamarosan elment a városba, ahol több házat, utcát is felismert, majd a kísérőit elvezette arra a telekre, amelyen Tillekeratne családjának korábbi háza állt. A kislány felismerte a családtagokat, és olyan történeteket mesélt, amelyeket csak Tillekeratne ismerhetett.
Elmondta például, hogy látta Erzsébet királynő vonatát, amikor az uralkodó 1954-ben áthaladt a városon. A kislány csak 7-8 éves koráig emlékezett a kisfiú életére, majd lassan elfelejtette az egészet.
Charles Porter története: Amikor kicsi volt, akkor Charles azt állította, hogy ő az anyja fivérének reinkarnációja. A férfit a tlingit indiánok egyik törzsi összecsapásakor ölte meg egy lándzsaszúrás.Az 1907-ben született Charles pontosan elmondta, hogy ki volt az az indián férfi, aki megölte a nagybácsit. Amikor ezt ellenőrizték, akkor a férfi nevét megtalálták a törzs feljegyzéseiben. A kisfiú ismerte a nagybátyja életének minden apró részletét, ám nem ez volt az egyetlen bizonyíték, ugyanis Charles testén, jobboldalt, a mája tájékán egy 3 centi hosszú, 1 centi széles anyajegy alakult ki, ez pedig hajszálpontosan megfelelt a tlinglit lándzsa által okozott szúrás méreteinek.
(Forrás: noiportal.hu)
Hozzászólások