10 tény, amit eddig nem tudtunk a Reszkessetek betörőkről

Titkok az egyik legnagyobb klasszikusról, ami nélkül nincs karácsony.homealoneTavaly karácsonykor négyezer csalódott néző csatlakozott ahhoz a Facebook-csoporthoz, amely a Reszkessetek betörők című filmet követelte, ugyanis minden hazai tévécsatorna elfelejtette, hogy hagyomány, hogy a filmet leadják karácsony környékén.

2013 karácsonya nem is volt tökéletes Kevin nélkül, ám idén nem követi el ezt a hibát az RTL Klub. Aki tehát Reszkessetek betörőkkel akar ünnepelni, annak december 24-én kell bekapcsolnia a tévét. A második részt pedig, valószínűleg, 25-én nézhetik meg a rajongók.

Ennek az örömhírnek az apropóján, ismerjünk meg néhány olyan tényt az örök klasszikusról, amelyeket valószínűleg a legnagyobb rajongó sem ismert.

- Marv arcán tényleg egy igazi madárpók sétált végig.

- Nem Macaulay Culkin volt az egyetlen a Culkin családból, aki szerepelt a filmben, ugyanis az öccse, Kieran kapta Fuller szerepét.

Az ágyba pisilős karakter eljátszása óta Kieran szép karrierrel büszkélkedhet.

- A film Guiness-rekordot állított fel, hiszen már a bemutatót követő első héten több, mint 17 millió dollár bevételt hozott, majd befészkelte magát az első helyre a következő 12 hétre.

- A forgatáson egy nagyon fontos leckét tanultak meg a rendezők. Ez az volt, hogy az, aki gyerekkel kezd dolgozni, az annak az egész családjával intenzív viszonyba kerül. Később Chris Colombus azt nyilatkozta, hogy nem sokat tudtak Macaulay családjáról, de lassan nagyon csúnya dolgok is kiderültek. Ezt a véleményt megerősítették a Culkin szülők, akik 1995-ben mindent megtettek, hogy a fiúkat kiforgassák a vagyonából.

homealone2- A Joe Pesci által életre keltett betörőkarakter szerepét először Robert de Niro-nak ajánlották fel, de ő visszautasította.

- A valóságban nem élték volna túl a betörők Kevin ellentámadását. Ez akkor derült ki, amikor 2012-ben Dr. Ryan St. Clair megvizsgálta ennek valószínűségét. Ennek az eredménye az lett, hogy a 8 éves Kevin pikk-pakk megölte volna a betörőket. A filmben természetesen rengeteg trükköt alkalmaztak azért, hogy senkinek se essen baja. Ilyen volt például az, amikor a nyurga betörő rálépett a karácsonyfadíszekre. A színész akkor műanyag lábat viselt.

- Magyarországon kívül, Lengyelországban is karácsonyi hagyomány a Reszkessetek betörők. Náluk a köztévé vetíti le minden évben ilyenkor a filmet az 1990-es évek óta, és a népszerűsége egyre nő. 2011-ben több, mint 5 millió lengyel látta.

- Turista látványosság lett a film helyszínéül szolgáló McCallister otthon, melynek jellegzetes szobái, konyhája, és a lépcsője rengeteg embert vonz.

- Kevin szerepét Macaulay Culkin számára írták, ám ettől függetlenül Chris Clolombus 100 másik kisfiút is meghallgatott a forgatás előtt. Nem meglepő módon, végül Macaulay Culkin volt a tökéletes választás a ráírt szerepre.

- A hiteles játék érdekében, Joe Pesci mindent megtett, hogy Macaulay Culkin tényleg féljen tőle. Ennek jegyében, a próbák során annál a résznél, amikor a két betörő felakasztja Kevint a fogasra, majd Pesci megfenyegeti, hogy leharapja az ujjait, akkor a színész úgy megharapta Culkin ujját, hogy kiserkent a vére.

(Forrás: marmalade.hu)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com