11 sorozat, ami betöltheti a Trónok harca után maradt űrt

Már bemutatott és hamarosan bemutatásra kerülő szériák, amelyek elnyerhetik a rajongók tetszését.Ha egy sorozat befejeződik, az mindig nagy űrt hagy maga után a rajongókban, akik eleinte nem tudják, hogy mivel pótolhatnák a kedvenc szériájukat. A Trónok harca nézői most ezen mennek keresztül. Közülük jó néhány a könyvek olvasgatásával, esetleg teóriák gyártásával, vagy más sorozatokkal próbálják enyhíteni az elvonási tüneteket.

Ha te is rajongtál a Trónok harcáért, most pedig új sorozatot keresnél helyette, akkor érdemes esélyt adnod az alábbi listán szereplő már bemutatott, vagy a közeljövőben bemutatásra kerülő, szériáknak.

Harcos (Warrior): A legendás harcművész, Bruce Lee találta ki a Harcos alapötletét, ami az 1870-es években játszódik. A sorozat egy kínai harcművészről szól, aki az elveszett húga keresése közben San Franciscóba ékezik, ahol összeakad a helyi maffiával.

A sorozat készítői tisztában voltak azzal, hogy Bruce Lee öröksége csak a legjobbat érdemli, ezért nem spóroltak a harcjelenetekkel, amelyek túlmutatnak azon, amit a sorozatok általában nyújtani tudnak.

Templomosok (Knightfall): Habár a Templomosok és a Vikingek című sorozatokat ugyanaz a csatorna gyártotta, mégis míg a Vikingek azonnal rabul ejtette a nézőket a karizmatikus főhőssel, addig a Templomosoknak ugyanez nem sikerült.

Szerencsére a széria kapott még egy esélyt, amivel képes volt élni, ugyanis Mark Hamill, mint Talus csatlakozott a szereplőgárdához. A keresztes háborúk idején játszódó lovagregénynek sikerült kinőnie magát, amit jól mutat az is, hogy részről részre egyre jobb értékeléseket kap, brutalitásban pedig képes felvenni versenyt a Trónok harca legvéresebb pillanataival.

Csernobil (Chernobyl): A Csernobilt végignézni nem lesz könnyű, hiszen valószínűleg már te is hallottál az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófáról, aminek nemcsak politikai és kulturális hatásai voltak, hanem ténylegesek is, amelyek a mai napig befolyásolják a világot.

A katasztrófáról készített ötrészes minisorozat története nem arról szól, hogy a tragédiát meg lehetett volna-e előzni, hanem arról, hogy annak hatásait hogyan lehetett volna minimalizálni, ha a döntéshozók nem a tagadással, eltussolással foglalkoztak volna.

Megszállottak viadala (Killing Eve): A sorozat egy bérgyilkosnőről szól, aki furcsa kapcsolatot alakít ki a brit hírszerzés egyik aktatologató ügynöknőjével, aki képtelen kitörni a fejvadász bűvöletéből.

A Sandra Oh és Jodie Comer főszereplésével készült Megszállottak viadala műfaját tekintve utánozhatatlan, hiszen egyszerre vígjáték, krimi és pszichothriller, ráadásul a második évad egy még szürreálisabb irányba indult el.Az Úr sötét anyagai (His Dark Materials): A széria Philip Pullman regénysorozatából készül. Az alapanyagból egyszer már megpróbáltak film franchise-t készíteni, de az Arany iránytű nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ám ez nem meglepő, hiszen Az Úr sötét anyagai túlságosan szerteágazó ahhoz, hogy azt filmben jól be lehessen mutatni.

A most sorozattá alakított Az Úr sötét anyagai szereplőgárdájába olyan sztárok szerepelnek, mint James McAvoy, Ruth Wilson és Lin-Manuel Miranda. Emellett valószínű, hogy a látvány és a fantázia lesz olyan jó, amilyen Trónok harcáé volt.

Doom Patrol: A DC Universe Titánok című sorozatának spinoffja néhány szedett-vedett hősből álló csapatról szól. A többek között Brendan Fraser, Matt Bomer, Alan Tudyk és Timothy Dalton főszereplés készült, abszurditástól távolról sem mentes Doom Patrol története arról szól, hogy a csapat mentorát elrabolja a természetfeletti erővel rendelkező Mr. Nobody.

A Cyborg által vezetett csapat feladata a mentor kiszabadítása, ám ez távolról sem könnyű feladat, hiszen a hősök képtelenek együtt dolgozni, ráadásul a csapat minden tagjának megvan a maga démona, akit le kellenek győznie.

Watchmen: Minden idők egyik legkomplexebb képregényéből egyszer már készült egy komoly film, ám Zack Snyder alkotása inkább stílusos volt, mint mély. Most Damon Lindelof kapott esélyt arra, hogy sorozatot készítsen az alapanyagból.

Az első előzetes alapján az már biztosnak látszik, hogy Lindelof alaposan átdolgozta Alan Moore művét, ráadásul az ősszel bemutatásra kerülő Watchmen inkább lesz folytatás, mint konkrét adaptáció, tehát a készítők nyugodtan szabadjára engedhetik a fantáziájukat.

Westworld: A sorozat harmadik évadára 2020-ig várni kell, de ez ne rettentsen el attól, hogy addig is megnézd az első kettőt, hiszen a Westworld az HBO második legnagyobb szabású szériája, ami Michael Chrichton kultikus sci-fijéből készült.

A titkokkal, meglepő csavarokkal és remek színészekkel teli Westworld a teremtés felelősségét és az emberi hiúságot vizsgálja, miközben az erőszakon sem szépít.

Krypton: David S. Goyer sorozata Superman nagyapjának eddig soha el nem mesélt történetéről szól, ami Kal-El szülőbolygóján, a Kryptonon játszódik. A bolygó lakosságának ekkor még fogalma sincs arról, hogy a Krypton 200 év múlva megsemmisül.

A sorozat főszereplője Seg-El, aki azért harcol, hogy megakadályozza, vagy legalább elodázza a káoszt. Amellett, hogy a szériában utalnak Supermanre, még rendszeresen felbukkannak konkrét karakterek is, akik az első évad végén komoly cliffhangert okoztak.Barry: A sorozatban Bill Hader kelti életre Barry-t, a faarcú bérgyilkost, aki egy akció következtében egy amatőr színjátszókörben találja magát. Mivel a helyzet alaposan felvirágozza Barry életét, ezért a főhős elgondolkodik, hogy talán szakmát kellene váltania.

A múlt azonban kísért, főleg akkor, ha valaki korábban bérgyilkos volt, így Barry kénytelen szembenézni az ilyen-olyan nemzetiségű gazemberekkel és a rendőség gyanakvásával. A sorozat érdekességét leginkább az adja, hogy milyen jól keverik benne a készítők a lakonikus és morbid humort az erőszakkal és Hollywood ironizálásával.

Eufória (Euphoria): Sam Levinson, a legendás Barry Levinson fia készíti az Eufóriát, ami az HBO következő nagy formátumú sorozatának tűnik, ami nagyon intim dolgokról fog mesélni a nézőknek, méghozzá audiovizuális, kendőzetlen módon.

A Zendaya főszereplésével készült sorozat középpontjában egy csapatnyi középiskolás kamasz áll, akiknek olyan kihívásokkal kell megküzdeniük, mint a drog, a szex és az erőszak.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com