18 hónapos korában ütötték el Jennifer Lawrence-t

30 éves lett Hollywood egyik legautentikusabb sztárja, akinek eddig életútja távolról sem nevezhető unalmasnak.1990. augusztus 15-én jött a világra Jennifer Lawrence, akit nem túlzás napjaink egyik legautentikusabb sztárjának nevezni. A fiatal színésznő mégsem ebben a legszenzációsabb, hanem abban, hogy öt évvel ezelőtt ő lett a legfelkapottabb színész, aki négy Oscar-jelölést kapott, ráadásul az övé az egyik legmagasabb fizetés a szakmában, ám ennek ellenére mégis közel érezzük magunkhoz, hiszen még a díjátadókon is ugyanúgy botladozik, mint egy hétköznapi ember, és a gyorséttermi kosztot is legalább annyira szereti.

Ugyan az elmúlt években, részben saját döntése alapján vállalt hosszabb szünet miatt, már nem beszélnek róla olyan sokat Hollywoodban, mint korábban, mégis a 30 éves Lawrence-nek még bőven van ideje arra, hogy az eddigieknél is nagyobb eredményeket érjen el a szakmájában, de addig is lássuk, hogy honnan és hogyan jutott el odáig, ahol most tart a pályáján!

Jenniferből remek prostituált válna: Lawrence gyerekkora távolról sem nevezhető átlagosnak. A szülei lovasfarmot vezettek Louisville-ben, ahol leginkább betöretlen csődörökkel foglalkoztak, mert az nem került sokba volt.

A sztár szülei elleneztek mindenféle orvosi kezelést, ezen az álláspontjukon pedig akkor sem változtattak, amikor egy autó elgázolta a csupán 18 hónapos Lawrence-t, aki szerencsére egy deformálódott farokcsonttal megúszta a balesetet.

Az anyukája, Karen Lawrence, úgy emlékezett vissza, hogy a gázolás után néhány évvel már biztos volt abban, hogy lányából színésznő lesz, ugyanis ő alakította az egyik szajhát a Jónás könyvéből készült iskolai színdarabban. Míg a többi diák csak állt kirúzsozott szájjal, addig a kis Lawrence csettintgetve és a fenekét rázva hívta fel magára a figyelmet.

Az előadás után többen is úgy mentek oda az anyukához, hogy ugyan nem tudták, hogy ez mennyire számít bóknak, de a lányából kiváló prostituált válhatna. Ezt követően Lawrence rendszeresen szerepelt a templomi színdarabokban és az iskolai musicalekbe.

Az igazi áttörést mégsem ez jelentette számára, hanem egy New York-i vakáció, aminek napjaiban egy modellügynökség munkatársa figyelt fel az akkor 14 éves Lawrence-ben rejlő lehetőségre, és megkérte, hogy hadd készítsen róla néhány fotót. A lány igent mondott, majd egyre több felkérést kapott, ezért hamarosan lakcímet váltott.

Az ígéretes kezdés ellenére azonban úgy tűnt, hogy a nagy áttörés elmarad. Igaz, szerepelt az MTV egyik reality-jének, a My Super Sweet 16-nek a reklámjában, valamint kisebb szerepet kapott olyan sorozatokban, mint a Monk – A flúgos nyomozó, a Döglött akták vagy A médium, de ezek kevesek voltak ahhoz, hogy karriert lehessen rájuk építeni. Bill Engvall érkezése ezen változtatott.

A sitcomok kényelmes világában: A Grammy-díjas színész-komikus, Bill Engvall neve itthon elég ismeretlen, de Amerikában elég nagy hírnévnek örvendett az ezredfordulón, éppen ezért bírt óriási jelentőséggel Lawrence számára, hogy ő kapta meg a legidősebb lány, Lauren Pearson szerepét a The Bill Engvall Show-ban.

Akkoriban a sitcomok világa olyan kényelmes, kiszámítható, stabil jövedelemmel kecsegtető terület volt, hogy a színésznő több interjúban is elmondta, hogy abban az időben nem egyszer elgondolkodott azon, hogy nem hagyja el ezt a területet.

A nyughatatlan természete viszont ezt nem hagyta, ezért a még mindig csupán 18 éves Lawrence igyekezett lecsapni minden izgalmasabbnak tűnő szkriptre, de egy ideig nem járt sikerrel: a Superbad, avagy miért ciki a szex? esetében Jules szerepét végül Emma Stone kapta meg, az Alkonyat Bellája Kristen Stewart lett.

Lawrence végül képtelen volt beérni azzal, hogy a kritikusok többsége szerint ellopta a rivaldafényt Kim Basinger és Charlize Theron elől a Megváltásban, abban a filmben, ami a Bábel forgatókönyvírójának, Guillermo Arriagának a rendezői bemutatkozása volt.

Az ehhez kapcsolódó médiaszereplések során már kiderült, hogy Lawrence különbözik a legtöbb hollywoodi sztártól: egyszer elhitette az újságírókkal, hogy Kim Basinger meghalt, máskor a Vogue-nak adott interjú elején közölte, hogy a riporter bizonyára salátát fog enni, de ő benedek tojást rendel, mert éhes, és nem foglalkozik a súlyával.A szerepválasztás törvényszerűségei: Az eddigiek után meglepő lehet, hogy Debra Garnik, a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye rendezője azért nem akarta foglalkoztatni Lawrence-t, mert szerinte túl szép és jómodorú hozzá.

Amikor ez a színésznő tudomására jutott, akkor azonnal repülőre ült, és elmondása szerint, mosatlan hajjal, taknyosan, izzadtan találkozott a rendezővel, hogy így győzze meg az ellenkezőjéről, és mégis adja neki a kiugrásnak számító szerepet.

Tíz év távlatából már kijelenthető, hogy Garnik jól tette, hogy megváltoztatta a véleményét, ugyanis a családjáról egyedül gondoskodó, Ree Dolly szerepében Lawrence bizonyította, hogy sokkal több egy szép pofinál, amire az Oscar-jelölés további bizonyítékot jelentett, sőt, Gary Ross, a 2012-ben bemutatott Az éhezők viadala rendezője elárulta, hogy az ebben a filmben nyújtott alakítása miatt döntött úgy, hogy Lawrence-nek kell játszania Katniss Everdeent.

Az éhezők viadala előtt azonban a még mindig csupán 20 éves Lawrence két másik drámában, az Őrülten hiányzolban és A hódkórosban szerepelt, ezzel is bizonyítva, hogy a sikere nem egy filmre szólt, hanem a következő évek tényleg róla fognak szólni Hollywoodban.

A hódkórost rendező Jodie Foster elmondta, hogy szerinte a Lawrence korosztályához tartozó lányok bármit elvállaltak volna a helyében, ugyanis még nincs kiforrott képük önmagukról, ezért úgy érzik, hogy bárkik lehetnek. Ezzel szemben Lawrence a kezdetek óta tudta, hogy milyen szerepek iránt érdeklődik.

Például az X-Men: Az elsők esetében a rendező, Matthew Vaughn kérte fel a színésznőt Mistique szerepére. Lawrence akkor még nem tudta, hogy napi több óra lesz a karakter maszkjának felvitele, és azt sem sejtette, hogy a direktor választása azért esett rá, mert úgy ítélte meg, hogy elég jól néz ki ahhoz, hogy a korábbi modell Rebecca Romijn utódja legyen.

Talán ezek tudatában Lawrence nemet mondott volna a felkérésre, de az biztos, hogy megérte az erőfeszítés, hiszen a színésznő a mutáns franchise egyik legjobb részében játszhatott. Az éhezők viadala premierjére pedig már valóban nehéz lett volna nála népszerűbb színésznőt találni, még úgy is, hogy egyre többen kritizálták, mondván, csak miatta senki sem nézné meg ezeket a filmeket, a sikerét pedig csak annak köszönheti, hogy mindig jól választott szerepet.

A sztárság napos és árnyas oldala: Ezt követően jött a David O. Russell-féle Napos oldal, amely esetében Bradley Cooper arról beszélt, hogy a Kirsten Dunst, Rooney Mara és Anne Hathaway is küzdött a főszerepért, de azt végül Lawrence kapta meg, akinek egyszerre fájdalmasan emberi és üdítően optimista alakítása nélkül már el sem lehetne képzelni a filmet.

A Napos oldal nyolc Oscar-jelölést kapott, ebből pedig csak egyet, a női főszereplőnek járó aranyszobrot vihette el. Ekkor történt, hogy a pódium felé igyekvő Lawrence akkorát esett, hogy azt biztos, hogy senki sem fogja elfelejteni.

Ugyanakkor a felfelé ívelő csillagnak megvolt az árra, ugyanis Lawrence egyre többször nyilatkozta, hogy furcsán érzi magát attól a figyelemtől, ami ráirányul, és a szakmája ellenére, ő is csak ugyanolyan ember, mint bárki más.

A kritikai és kereskedelmi sikerszériája ennek ellenére sem szakadt meg, hiszen 2013-ban Az éhezők viadala: Futótűz nemcsak, hogy felülmúlta az első rész sikerét, hanem a 161 millió dolláros nyitóhétvégéjével minden idők negyedik legjobbjának számított, legalábbis akkoriban, mert napjainkban lecsúszott a huszonötödik helyre.

Emellett az Amerikai botrány Rosalyn Rosenfeldjeként Lawrence megkapta a harmadik Oscar-jelölést, amivel történelmet írt, hiszen ő volt a legfiatalabb színésznő, aki háromszor is esélyes volt az aranyszoborra.Az aktivista-időszak: David O. Russell hetedik rendezése azért is emlékezetes Lawrence számára, mert ekkor történt, hogy a Sony vezető beosztású dolgozói közül többeknek is feltörték az e-mail fiókját, és kiderült, hogy többek között Amy Adams és Lawrence is alacsonyabb fizetést kapott a férfi kollégáiknál, pedig akkoriban Lawrence már egy dollármilliárdokat érő franchise arca volt.

A színésznő nem hagyta annyiban a dolgot, és alaposan beolvasott a szerinte szexist Hollywoodnak a Lenny Letter által leközölt véleménycikkben. Körülbelül ugyanebben az időszakban kezdett egyre többször állást foglalni politikai és szociális kérdésekben, hamarosan pedig létrehozta a saját jótékonysági alapítványát.

Mindeközben a karrierjéről sem feledkezett meg. Az éhezők viadala-trilógia utolsó, két részre bontott filmjével végképp felírta magát a legjobban kereső színésznők közé, sőt, a Joy-jal újabb rekordot állított fel, ugyanis előtte senki sem mondhatta el magáról, hogy 25 éves korára már négyszer jelölték Oscar-díjra. Igaz, azóta csak hónapokon múlott, hogy Saoirse Ronan nem előzte meg a Kisasszonyokkal.

A 2010-es évek derekán már nem volt túlzás kijelenteni, hogy Lawrence generációja egyik legjobb színésznője, aki bármihez adja a nevét, az kasszasiker vagy kritikuskedvenc alkotás lesz. Ebben az időszakban ráadásul olyan projektjei voltak a következő évekre, mint a végül kukázott haditudósító-fényképész Lynsey Addario memoárjára alapján megálmodott It’s What I Do, Steven Spielberggel, vagy az Utazók Chris Pratt-tel. Kiderült azonban, hogy Lawrence is tud tévedni.

Leszállóág és elvonulás: Az X-Men: Apokalipszis rémes minőségéről aligha tehet Lawrence, és az Utazókban, az Anyám!-ban vagy a Vörös verébben is voltak nagyobb gondok, mint az ő megosztó színészi játéka, de ettől még tény, hogy hosszú idő után most fordult elő először, hogy nem lett sikerfilm, amiben szerepelt.

Emiatt a The Alliance Of Women Film Journalists jelölte a „Színésznők, akiknek a leginkább szüksége lenne egy új ügynökre”-díjukra, Lawrence pedig egyre gyakran nyilatkozta, hogy néhány évre visszavonulna, hogy leginkább ne csináljon semmit, csak éljen.

Lawrence el is tűnt a kamerák elől az X-Men: Sötét Főnix promóciója után, újra pedig 2019 elején lehetett hallani róla, majd ugyanennek az évnek áprilisában bejelentette, hogy aláírt az addig színházi rendezőként ismert Lila Neugebauer rendezői bemutatkozására, a Red, White And Waterra.

Habár elképzelhető, hogy a háttérben több projekten is dolgozik, mégis jelenleg nem úgy tűnik, hogy Lawrence mindet megtesz azért, hogy visszatérjen Hollywood sztárja közé. Ha viszont a jövőben megteszi, akkor valószínű, hogy újra meg fogja mutatni, hogy miért is tekintették a generációja egyik legjobb színésznőjének.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com