2028-ban nemzetközi filmmúzeum nyílik Cannes-ban

Nemzetközi filmmúzeum nyílik 2028-ban Cannes-ban - jelentették be az alapítók a 74. cannes-i fesztiválon."A filmművészet Pompidou Központját vagy Guggenheim Múzeumát akarjuk létrehozni" - fogalmazott David Lisnard cannes-i polgármester a háromoldalú, a filmklasszikus gondozásával és bemutatásával foglalkozó francia Cinématheque-kel és a francia nemzeti filmintézettel (CNC) kötött megállapodás aláírásakor.
   

A cannes-i nemzetközi filmmúzeum a fesztiválpalotától negyedórára található régi sportcsarnok helyén nyílik majd meg, s évente 400 ezer látogatóra számít. A polgármester elmondta: a kulturális intézmény alapkőletétele 2025-ben lesz, az építkezés költségvetését 150-200 millió euróra becsülik, amelynek finanszírozásához a város magánbefektetőket is keres.
    

A francia Riviéra évente 2 millió turistát vonzó tengerparti kisvárosa jelentős bevételeket remél a filmes ritkaságokat bemutató filmmúzeumtól, amely egyben egy szórakoztatóközpont is lesz. Ez egy hosszú távú projekt - mondta Costa-Gavras francia-görög filmrendező, a francia Cinématheque elnöke.

"Van mivel megtöltenünk legalább két múzeumot, sőt még egy kicsit több is, ha kell. Mindenből van nekünk, jelmezek százai és százai, kéziratok százai, több ezer plakát és fotó mindenkiről, díszletek és 3 ezer tárgy a mozi kezdetétől napjainkig" - tette hozzá.
    

"Még azt is állítom, hogy több dolog van nálunk, mint az amerikaiaknál, akik soha nem foglalkoztak a tárgyak gyűjtésével, míg a francia filmmúzeum már 1936-ban elkezdte" - hívta fel a figyelmet. Costa-Gavras arra utalt, hogy az Oscar-díjat is odaítélő Amerikai Filmakadémia múzeuma ősszel nyílik meg Los Angelesben. A francia filmmúzeum gyűjteményéből érkező tárgyaknak egy 2500 négyzetméteres alapterületű kiállítótere lesz Cannes-ban, amelyhez a fesztivál történetének szentelt 900 négyzetméteres kiállítás is kapcsolódik majd.


Egy 300 négyzetméteres alapterületű filmlaboratóriumot is felépítenek, amelyben a filmkészítés folyamatával ismerkedhetnek meg a látogatók, s lesz egy 600 négyzetméteres auditórium is az intézményben, ahol gyerekeknek terveznek programokat, valamint egy ezer négyzetméteres terület időszakos tárlatoknak. Franciaországban jelenleg nincsen hasonló jellegű filmmúzeum, amióta a párizsi Henri-Langlois múzeum 1990-ban bezárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com