22 filmből álló válogatást állított össze a Nemzeti Filmintézet

22 filmből álló ajánlattal járul hozzá a Petőfi 200 emlékév gazdag kulturális kínálatához a Nemzeti Filmintézet-Filmarchívum, a válogatásban ismert, népszerű alkotások és keveset játszott kuriózumok is szerepelnek, romantikus filmtabló, kalandfilm, parabola, realista hangvételű történelmi filmek éppúgy, mint a rövidfilmek és animációs feldolgozások - tudatta a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel szerdai közleményében.Az emlékévre összeállított Petőfi 200 tematikus kiajánlót a Filmintézet országszerte eljuttatta a mozikhoz és vetítőhelyekhez, továbbá mintegy 120 határon túli szervezethez is, számos mozgóképes műsor megvalósulását elősegítve. Az intézmény továbbra is várja a programszervezők, a vetítéseket szervező intézmények és iskolák jelentkezését - áll a közleményben.
    

A Petőfi 200 válogatás az első magyar Jókai-adaptációval indul: a Mire megvénülünk (1916) a némafilm korszak szuperprodukciója volt, hiányosan fennmaradt kópiája igazi filmtörténeti ritkaság. Gaál Béla művészi igényességgel forgatott kosztümös filmje, Az új földesúr (1933) szintén Jókai regényből készült, míg a két rendszerben is tiltólistára került János vitéz (1938) alapjául Kacsóh Pongrác daljátéka szolgált.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Falu végén kurta kocsma (1939) a korra jellemző kísérlet egy vers megfilmesítésére.
    

Az 1953-ban készült Föltámadott a tenger gigantikus történelmi tabló a magyar színjátszás legjobbjaival, a korabeli ideológiát tükröző értelmezésben. Várkonyi Zoltán történelmi kalandfilmje, a máig közönségkedvenc A kőszívű ember fiai (1965) a hatvanas évek legnagyobb magyar produkciója volt pazar színészi alakításokkal és látványos akciójelenetekkel - tartalmazza a közlemény.
    

A modernizmus nemzetközileg elismert alapműve, Szegénylegények (1965) is a forradalom utóéletét jeleníti meg. Jancsó Miklós írta a Lant és kard (1972) című kísérleti rövidfilm forgatókönyvét is. Keleti Márton a vígjátékok mellett a zenei témák mestere volt, 1970-ben Sinkovits Imre főszereplésével forgatott grandiózus életrajzi filmet a Liszt Ferencről Szerelmi álmok címmel.


A kísérletező vonalat gazdagítja a Petőfi születésének 150. évfordulójára készült Petőfi '73, amelyben diákok elevenítik fel a forradalom eseményeit, míg Lányi András Balázs Béla Stúdióban készült Segesvár (1974) című filmje egyszerre a forradalom történetét deheroizáló alkotás és a jelenhez szóló parabola - írták. Petőfi fantáziája az animációs filmeseket is megihlette: A helység kalapácsa (1975) a vígeposz ötletes adaptációja népi motívumok és modern festészeti elemek felhasználásával. Az Arany Lacinak (1988) filmváltozatában népművészeti illusztrációk formálódnak rajzfilmfigurákká.
   

1973-ban a költő születésének 150. évfordulójára készült az első magyar egész estés animációs film, a János vitéz. Jankovics Marcell a népművészetet és a szecessziót egyedi módon ötvöző, színpompás zenés rajzfilmjére bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak jegyet, azóta is a magyar nézők egyik kedvence.
    

A hetvenes évek közepétől a rendezők új perspektívából nyúltak 1848-49 témájához. A deheroizáló, realista hangvételű vonulathoz tartozik Bódy Gábor Amerikai anzix (1975) című filmje, amely a forradalom utóéletének egy epizódját dolgozza fel. Bódy grandiózus Psyché-jének (1980) hátterében is felsejlik a reformkor és a forradalom.
    

1978-ban Sára Sándor 80 huszár című rendhagyó kosztümös kalandfilmjében állít emléket a Lenkei-század huszárjainak, akik egyszerre küzdenek a természeti elemekkel, a császári katonákkal és saját kétségeikkel, dilemmáikkal is - olvasható az összegzésben. Mint írták, Elek Judit frissen restaurált filmje, a Mária nap (1983) a Szendrey család körébe vezet, és még úgy is Petőfi Sándorról szól, hogy a költő maga egyáltalán nem jelenik meg benne.
    

Lugossy László 1984-ben készült filmje, a Szirmok virágok koszorúk a levert forradalmak után felmerülő erkölcsi dilemmákat taglalja nagy drámai erővel. András Ferenc Vadon (1988) című kosztümös filmdrámája is a forradalom utóéletével foglalkozik, amikor a magyar emigráció az olasz-osztrák konfliktust kihasználva próbál népfelkelést indítani.
    

A reformkor és Széchenyi István életének legfontosabb pillanatai elevenednek meg Bereményi Géza monumentális A Hídember-ében (2002). A címszerepet játszó Eperjes Károly mellett Darvas Ivántól Nagy Ervinig a magyar színjátszás számos jelentős alakját láthatjuk.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com