A Blokádot nevezi Magyarország

Tősér Ádám Blokád című filmje képviseli Magyarországot a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában -  közölte az MTI-vel csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI).Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő márciusban 95. alkalommal átadandó Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország egy mozifilmet nevezhet azok közül, amelyeket 2022. január 1. és november 30. között mutatnak be az adott országban.
    

A hivatalos magyar Oscar-nevezésről döntő testületben az NFI Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai közül Fonyódi Tibor, Káel Csaba és Pesti Ákos, valamint Bereczki Csaba, az NFI Nemzetközi igazgatója, Bergendy Péter filmrendező, Kálmán András forgalmazási szakember és Novák Emil operatőr vett részt. A héttagú bizottság 18 magyar mozifilm közül választotta ki a Blokádot.
   

Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát.

Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben - olvasható a közleményben.
    

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is. "A Blokád című film leginkább attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten" - idézik a közleményben Lajos Tamás producert.
    

"Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nem csak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelősségvállalásról is szól" - vallja Tősér Ádám rendező. Köbli Norbert, forgatókönyvíró szerint "a Blokád hihetetlen, de igaz történet - egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal".
    

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják. A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta. A film egyedi képi világáért Nagy András felelt. A díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde volt. A hazai mozközönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja a Blokádot.
    

A filmvilág legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos Oscar-nevezései közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják ki majd az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra, és az Oscar-díjak ünnepélyes átadására március 12-én kerül sor Los Angeles-ben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com