A CineFesten debütál Almási Tamás tokaji dokumentumfilmje

A tokaji aszú készítésének szépségeit és nehézségeit mutatja be a borvidék három emblematikus borászán keresztül Almási Tamás Folyékony arany című dokumentumfilmje, melynek premierjét szombaton a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon tartják.Vajon a természet szeszélyeivel és a globális piac kihívásaival egyszerre hadakozva sikerülhet-e visszaszerezni a tokaji aszú régi dicsőségét? Újjászületik-e a nagy bor, vagy a történelem homályába vész? - teszi fel a kérdést a film. A filmben megszólalók a Tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászai: Szepsy István, a mádi Szepsy Pincészet alapítója, Bacsó András, a tolcsvai Tokaj Oremus igazgatója, valamint Alkonyi László, az egykori Borbarát magazin főszerkesztője, aki jelenleg a tállyai Kaláka Pincészet társtulajdonosa és borásza.

    
"A Folyékony arany ötlete Ditz Edittől, a film kreatív producerétől származik, ő kezdte el forgatókönyvet fejleszteni, így Almási Tamás rendezőt mi már egy kidolgozott koncepcióval kerestük meg" - idézte fel az MTI-nek Ugrin Julianna, a film producere. Almási Tamás hozzátette: először hezitált azon, hogy elvállalja-e a felkérést, hiszen a Folyékony arany egy olyan gazdag témát vizsgál, amelyet szinte lehetetlenség egy filmbe belesűríteni.
    

"A tokaji aszú benne van a Himnuszban, hungarikum, mindenkinek van róla egy képe.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

De ha az ember nem akar udvari fényképész lenni, és tényleg emberi történetekre kíváncsi, akkor lesz-e tényleg elég alkalmas borász ennek a kifejezésére, és ha igen, hogyan működnek együtt?" - emlékezett kezdeti kétségeire a rendező.
    

Hosszas folyamat volt a filmben szereplő borászok kiválasztása, sokukkal készültek kisinterjúk kamera előtt az előkészítési fázisban. A történetből Szepsy Istvánt nem lehetett kihagyni, hiába készült róla nemrég egy portréfilm - mondták el az alkotók. Bacsó András személye Tokaj-Hegyalján szintén fontos, a rendszerváltás óta nagyon sokat tett Tokajért. Ráadásul más felállásban vezet borászatot, mint a Szepsy-család - az Oremus a spanyol Vega Sicilia tokaji birtoka -, úgyhogy ez újabb színt hozott a filmbe - tette hozzá Ugrin Julianna.
    

Mint hozzátette, Alkonyi László pedig egyrészt nagyszerűen fogalmazza meg a Tokajról szóló gondolatait, másfelől ő egy olyan ember, aki "kívülről", azaz nem borászként, hanem újságíróként szeretett bele a történetbe. Almási Tamás elmondása szerint az aszúsodás folyamata volt az a drámaiság, amelyre a Tokaj-filmet építették: megjön-e a várva várt eső, leszáll-e a köd, kisüt-e újra a nap, nem pusztítják-e el a szépen aszúsodó szőlőt a seregélyek?
    

Hiába adja a legjobb szakember is a szaktudását, szenvedélyét, hitét, óriási rizikót vállal, mert az aszúsodási időszak 3-9 hete már nem elsősorban tőle függ, hanem az időjárástól - beszélt a film által testközelből bemutatott folyamatról a rendező. Mint hozzáfűzte: a termelő szaktudása, megszállottsága intuícióval is kell párosuljon, mert az aszúkészítéssel kockáztat a borász: ha korábban leszedi a szőlőt, akkor abból száraz bort, ha kicsit később, akkor kései szüretelésű édeset vagy szamorodnit tud készíteni, de ha a tőkén hagyja aszúsodni, akkor lehet, hogy a végén az időjárás szeszélye miatt esetleg semmit nem tud ott szüretelni.
    

Ugrin Julianna elmondása szerint ezt a folyamatot a film készítői számára is kihívás volt rögzíteni. A munka 2014-ben már elkezdődött, de néhány pótforgatásra még tavaly ősszel is sor került, a Folyékony arany tehát egészen hosszú időszakot ölel fel. Ezek azonban éppen olyan évjáratok voltak, amelyekben nem nagyon lehetett aszút készíteni, de ilyen az aszú: komoly áldozatokat kell hozni, rengeteget költeni, és lehet, hogy végül mégsem készül semennyi az adott évben - jegyezte meg a producer.
    

Hangsúlyozta azonban: mégis fontos volt, hogy a film ne egy kudarctörténet legyen. Ezt segíti a pozitív lezárás, és fontos szerepe van a Nagy Tokaji Borárverésről szóló jelenetnek is: ott is kiderül, hogy micsoda érték készül Tokajban, hiszen a néző végigizgulhatja az aukció legizgalmasabb részét, amikor Szepsy István 6 puttonyos, 2011-es tokaji aszújának egy hordója végül 12 millió forintért kel el - mondta el Ugrin Julianna.
    

Szombaton a miskolci CineFesten tartják a film díszbemutatóját, majd néhány premier előtti, borkóstolóval egybekötött vetítés után a Folyékony arany szeptember 19-től kerül a mozikba.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com