A dokumentumfilmek nevezésén is változtattak az idei díjszezonra

A játékfilmek után a dokumentumfilmek nevezési szabályait is módosította az amerikai filmakadémia erre az évre.A filmakadémia közleménye hangsúlyozta, hogy a változások csak a 93. Oscardíj szezonjára vonatkoznak. A The Hollywood Reporter cikke szerint a amerikai filmakadémia a héten "csöndben" aktualizálta a dokumentumfilmes szabályokat. A változást a testület a honlapján tette közzé. A szabálymódosítás alapján a 93.

Oscarra akkor is nevezhető egy dokumentumfilm, ha nem vetítették előtte hét napig egy Los Angeles megyei vagy New York-i moziban.

   
Korábban ahhoz, hogy egy dokumentumfilmes produkció kvalifikálja magát az Oscarra, nem volt elég egy-két filmfesztiválos bemutató, meghatározott filmfesztiválon kellett bizonyos díjat elnyernie. Idén azonban annyi is elég lesz az Oscar-nevezéshez, ha egy produkció igazolja, hogy több mint egy kvalifikáló filmfesztivál válogatásában szerepel.
    

A kvalifikáló filmfesztiválok között van a Berlinale, a CPH:DOX, a Hot Docs Kanadai Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál, a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztivál, a South by Southwest, a Sundance Filmfesztivál, a Tribeca Filmfesztivál és a True/False Filmfesztivál. Az idei díjszezonra azoknak a díjaknak a körét is bővítették, amelyeket elnyerve egy dokumentumfilm kvalifikálja magát az Oscarra. Harminchat fesztivál különböző díjait fogadja el az amerikai filmakadémia az átmeneti szabályozás szerint.
    

Azok a filmek is nevezhetők továbbá az Oscarra, amelyeket sem fesztiválon, sem moziban nem mutattak be, de egy streamingszolgáltató vagy más műsorszolgáltató forgalmazta őket, feltéve, hogy előtte volt tervezett mozis bemutatójuk és ezt követően 60 napon belül a filmakadémia steramingszolgáltatásán is elérhetővé tették.
    

A szabálymódosítás szerint - miután a járványt követően a mozik kinyitnak - öt helyszínen, Los Angelesben, New Yorkban, a San Franciscó-i-öböl környékén, Chicagóban vagy Atlantában is lehet vetíteni a dokumentumfilmeket az Oscar-nevezéshez. A hollywoodi szaklap szerint a változtatások azzal járnak majd, hogy robbanásszerűen megnő az Oscar-nevezések száma. A 92. Oscar-díjátadóra 159 dokumentumfilmet kvalifikáltak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com