A dokumentumfilmes mezőnyben versenyez a díjért A létezés eufóriája

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje is esélyes lehet az Európai Filmdíjra, miután kategóriájában bekerült a 13 alkotásból álló mezőnybe, amelyből a győztes kiválasztják.Az Európai Filmakadémia (EFA) honlapján kedden megjelent közlemény szerint a 13 dokumentumfilmet az EFA dokumentumfilmes bizottságának tagjai, köztük az olasz Graziella Bildesheim, a német Henning Kamm, a koszovói Veton Nurkollari, a bosznia-hercegovinai Rada Sesic, a spanyol Elena Subirá i Roca és a francia Alex Szalat válogatták ki a díjra pályázók közül.

    
A filmakadémia tagjai szavazással választják ki a 13 alkotásból azt az ötöt, amelyek az Európai Filmdíj jelöltjei lesznek dokumentumfilm-kategóriában. A győztes alkotásról szintén szavazással dönt az európai filmesekből álló testület, a díjat december 12-én adják át Reykjavíkban. Az EFA dokumentumfilmes válogatásában szerepel Szabó Réka filmje mellett a román-német-finn koprodukciós Acasa, a román-luxemburgi Colectiv, az örmény I Am Not Alone, a francia Petite fille, az olasz Il varco, a svájci Saudi Runaway, a norvég Selfportrett, a holland-litván State Funeral, a szír-dán The Cave, az ukrán-litván Zemlja blakityna nibi alpelsin, a holland They Call Me Babu és a német Walchensee Forever című produkció.
    

A létezés eufóriáját Szabó Réka írta és rendezte, a dokumentumfilm producere a rendező mellett László Sára és Gerő Marcell volt, a filmet Kovács Claudia fényképezte. A produkcióban Fahidi Éva, Cuhorka Emese és Szabó Réka szerepel. A film Fahidi Éva életútjának története, aki 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, 90 évesen pedig felkérést kapott, hogy szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com