A Fekete Párduc 2. legfontosabb kérdései

Hét dolog, amire választ kell adnia a novemberben érkező filmnek.November 10-én mutatják be a magyar mozikban a Fekete Párduc 2-t, aminek új előzetese felvetett néhány kérdést.

Milyen képességei lesznek az új Fekete Párducnak? – Az előzetesek alapján egyértelmű, hogy a Marvel mindenáron próbálja elkerülni, hogy túl sokat mutassanak az új Fekete Párducból a film bemutatása előtt.

A képregények és néhány kimondottan spoileres kapcsolódó LEGO-termék alapján azonban elég biztosnak tűnik, hogy melyik szereplő lehet T'Challa utódja. Ennél is fontosabb kérdés az, hogy milyen képességei lesznek az új Fekete Párducnak?

A módosított páncélhoz tartoznak vibrániumkarmok, illetve szinte biztos, hogy képes elnyelni a rezgéseket, ám erre már T'Challa továbbfejlesztett ruhája is képes volt. Az előző Fekete Párduc egy szív formájú gyógynövényből nyerte az erejét, gyorsaságát és a kifinomult érzékeit, ám Erik Killmonger a rövidke uralkodása idején felgyújtotta a szent templomot, amiben a növény termett.

Ez alaposan megnehezíthette az új Fekete Párduc dolgát. Kérdés, hogy a templom leégése ellenére maradt-e valahol a gyógynövényből, vagy az új hős kénytelen még inkább a technológiára hagyatkozni, hogy azzal pótolja a szuperképességei hiányát? Ami biztos, hogy Namor egy olyan ellenség, aki még egy emberfeletti erővel rendelkező szuperhős számára is nagy falat.

Milyen szerepet játszik Riri Williams a történetben? – Amellett, hogy Namor bemutatkozik a Fekete Párduc 2-ben, még szintén itt debütál Dominique Thorne alakításában, Riri Williams is, avagy Ironheart.

A film előzeteseiben már szerepelt is néhány rövid jelenetben: az egyikben keményen dolgozik valamin, a másikban Shurival pacsizik, a harmadikban a kész páncéljában lép akcióba. Vele kapcsolatban a legnagyobb kérdés az, hogy miért ebben a fimben debütál, amikor kap saját sorozatot, ráadásul a képregényekben semmi köze Vakandához.

A képregényes története szerint Riri a zűrös Chicagóból származik, kirúgták a műszaki egyetemről, miután Vasemberéhez hasonló páncélt készített, majd ő is szuperhősnek állt. Ez alapján feltételezhető, hogy a Marvel Studios átdolgozta a háttértörténetét úgy, hogy az kapcsolatban álljon Vakandával.

Egyelőre ennek a legvalószínűbb megoldása, hogy Riri a vakandai tehetséggondozó centrumon keresztül jut be az országba. Talán az elmúlt években ott tanult Vakanda legjobbjaitól, most pedig eljött az ideje, hogy a tettek mezejére lépjen és segítsen megvédeni a hazáját.

Mi okozta T'Challa halálát? – Mivel a főszerepet alakító Chadwick Boseman meghalt, ezért az alkotók számára az volt a legnagyobb kihívás, hogy hogyan oldják meg ezt a helyzetet. A Marvel azt egészen korán leszögezte, hogy nem keresnek másik színészt T'Challa szerepére, hanem inkább a vakandai gyászra, a hős és Boseman örökségének megtartására koncentrálnak.

Az eddig bemutatott előzetesek nagy hangsúlyt fektettek T'Challa temetésére. Shuri és a királyné, Ramonda fehér gyászruhát viselnek, az utcákon rituális tánccal ünneplik T'Challát és a örökségét. Ebből kikövetkeztethető, hogy a film első fele azt mutatja be, hogy a király halála után hogyan lehet és kell folytatni az életet Vakandában.

Az viszont egyelőre rejtély, hogy mivel magyarázzák T'Challa halálát a Fekete Párduc 2-ben. A második előzetes szerint egy hatalmas szökőár pusztított Vakandában, amire talán Namor és a talocaniak csaptak le ily módon. Tehát lehet, hogy T'Challa a szökőár egyik áldozata, vagy megölték?

Vagy talán Chadwick Boseman tiszteletére úgy döntöttek az alkotók, hogy T'Challa is egy hosszan tartó betegségbe halt bele? Elvégre a színész és a karakter eggyé vált, és a kollégái nagyon szerették, tisztelték, ráadásul tudjuk, hogy a rák a Marvel világában is létező betegség.

Mi ugrasztja össze Talocant és Vakandát? – Bár a Marvel mindent megtesz, hogy eltitkolja a Fekete Párduc 2. cselekményét, mégis az előzetesek alapján úgy tűnik, hogy igazak a pletykák, amelyek szerint a történet fókuszában a Vakanda és Namor víz alatti királysága, Talocan közti háború áll.

A két ország igencsak hasonlít egymásra ugyanis mindkettő fejlett, évszázadok óta elszigeteltségben élő civilizáció, ami felett emberfeletti képességű királyok uralkodnak. A kérdés tehát az, hogy mi bajuk van egymással?

Tenoch Huerta, aki Namort alakítja a filmben, egy interjúban megemlítette, hogy a háború kirobbanásának köze van a Fekete Párduc végkifejletéhez. Abban ugyanis T'Challa úgy döntött, hogy felfedi Vakanda hatalmának titkát a külvilág előtt, ezzel pedig valamiféleképpen nemcsak Vakandát, hanem Talocant is célponttá teszi.

A kérdés az, hogy ebben a harcban melyik ország az agresszor. Talán Vakanda robbantja ki a háborút? Talán annak a rejtélyes tengermélyi földrengésnek lesz köze hozzá, amelyről Okoye a Bosszúállók: Végjátékban beszélt?Valóban Namor lesz a főgonosz? – Nagy kérdés, hogy tényleg Namor lesz-e a Fekete Párduc 2. főgonosza. Elvégre még az sem biztos, hogy Talocan robbantja ki a háborút, vagy csak válaszcsapást mér Vakandára egy vélt vagy valós fenyegetés miatt. Emellett az előzetesek alapján Namor egyáltalán nem tűnik ellenszenvesnek, hanem inkább egy olyan karakternek, aki érzi az uralkodás súlyát.

Ha mégis ő lesz a film főgonosza, akkor a Marvel Moziverzum egyik legjobban kidolgozott negatív hőse lehet. Természetesen nem kizárt, hogy az előzetesek félrevezetőek, és majd csak a filmben derül ki, hogy ki az igazi gonosz, aminek hatására Namor arra az elhatározásra jut, hogy békét köt Vakandával.

A képregények alapján nem kizárt, hogy Namor hadnagya, Attuma lesz az igazi ellenfél, hiszen ő már a füzetekben is gondot okozott Namornak. Ugyanakkor az is lehet, hogy egy teljesen új gonosztevő uszítja egymásra a két királyságot.

Vakandában kitör a polgárháború? – Ami az előzetesek alapján biztos, hogy a T'Challa halála nagy káoszt teremt Shuri és családja életében, ugyanis T'Challának nincs közvetlen örököse a Marvel Moziverzumban, viszont sokan pályáznak a trónra.

Az első filmben látott kihívás tehát nem jöhet szóba, mert nincs uralkodó, akivel párbajozhatna a trónkövetelő. Az előzetesekben látottak arra engednek következtetni, hogy egyelőre Ramonda, T'Challa édesanyja tölti be az uralkodó szerepét régenskirálynőként.

Kérdés azonban, hogy mi lesz hosszú távon? Vajon a királyság öt törzse elfogadja őt? Talán Shuri szeretné elfoglalni a trónt, vagy nem akarja a nyakába venni az uralkodás súlyos terhét? Ezek alapján nem elképzelhetetlen, hogy a belső ellentétek ugyanúgy veszélyeztetik Vakanda jövőjét, mint Namorék külső fenyegetése.

Nem kizárt, hogy M'Baku és a dzsaban törzs követeléssel áll elő. Vagy akár a királyságot Thanos csettintése után vezető Okoye is bejelentkezhet a trónra. Ha így lenne, akkor a vakandai hadsereg elég tehetetlen lenne az elit harcosokból álló Dora Milaje osztaggal szemben. Természetesen az sem kizárt, hogy a vakandai népnek elege lesz a királyságból, ezért fellázadnak.

Az, hogy mi lesz, egyelőre kérdés, de Ta-Nehisi Coates Fekete Párduc-képregényei adnak néhány ötletet.

Mi köze van ehhez az egészhez az USA kormányának? – Az előzetesekből úgy tűnik, hogy az amerikai kormány aktívan rész vesz a vakandai politikai konfliktusban. Erre utalt az a jelenet, amelyben egy CIA-s, vagy más katonai osztag lerohan egy óceáni létesítményt, amiben megfenyegeti a tudósokat. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi köze Amerikának Vakanda és Talocan háborúhoz?

Vajon az USA kormánya a békét próbálja elősegíteni, vagy inkább azt akarja, hogy a két királyság pusztítsa el egymást, hogy aztán rátehesse a kezét a vakandai vibrániumra? Bárhogy is lesz, az biztos, hogy a Martin Freeman által alakított Everett K. Rossnak kiemelt szerepe lesz a történetben.

Ross most minden korábbinál nehezebb helyzetbe kerülhet, hiszen az egyik oldalról köti a hűség a hazájához, de a másik oldalon ott van a barátsága T'Challával és a családjával. Az is kérdés, hogy a Fekete Párduc 2. megalapozza-e Ross szerepét a Secret Invasion-sorozatban?

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com