A helyi közösség támogatása miatt vásárolt meg egy vegyesboltot Steve Carell

Érdekességek a 60 éves színészről.Betöltötte a 60. életévét, az 1962. augusztus 16-án született Steve Carell, akiről most megtudhatsz néhány kevésbé ismert érdekességet.

A helyi közösséget támogatva vett meg egy vegyesboltot: A Massachusettsben felnőtt színész A hivatal forgatásán tudta meg a Marshfieldben élő sógornőjétől, hogy eladó a helyi vegyesbolt, ami ugyanarra a sorsa fog jutni, mint az ország hasonló üzletei, ha nem találnak rá vevőt.

Carrell ezt nem hagyta, ugyanis megvette a vegyesboltot 500 ezer dollárért, majd még többet költött arra, hogy visszaállítsa az üzlet régi fényét. A helynek ő és a felesége a tulajdonosa, viszont a napi ügyek intézésével a sógornőjét bízta meg.

Ezzel kapcsolatban a színész elmondta, hogy a vegyesbolt megvásárlása számára elsősorban személyes ügy volt, és nem üzleti. A Marsfield Hills General Store 170 éve áll a város központjában, a környéken felnőtt Carell pedig sokszor betért a boltba, ahol édességet vásárolt és a helyiekkel találkozott.

Manapság Carell és a felesége, akit annak idején a környéken ismert meg, a városban töltik a nyarakat, ugyanis a vegyesbolt közelében található a második otthonuk. Az üzletbe betérők, ha szerencséjük van, akkor a színésszel is találkozhatnak a pénztárgép mögött, de akár Steven Tylerrel is összefuthatnak, ugyanis a környéken lakik és sűrűn vásárol a boltban.

A minden6ó egyik kihagyott jelenetében valóban felgyújtották a technikusok: A minden6ó című film egyik jelenetében a Jim Carrey által alakított, Isten erejével rendelkező, Bruce Nolan manipulálja a Carell által játszott ellenszenves hírolvasót, Evan Baxtert, aki ettől össze-vissza hadovál és a gázok is bántják, ám az eredeti jelenet szerint a feje is lángra lobbant volna, de ezt végül kihagyták a filmből.

A trükkhöz nem használtak számítógépes technikát, ugyanis úgy oldották meg, hogy a színész kapott egy parókát, ami alá elhelyeztek egy gázcsövet. A technikusok azzal nyugtatták Carellt, hogy ne aggódjon, mert ha valami probléma van, akkor ott van kéznél egy vizes törölköző.

Mivel a színésznek ez volt a első komolyabb filmszerepe, ezért úgy érezte, hogy nem lenne bölcs dolog elleneznie. A törölt jelenet azonban elég ijesztő lett.

Egyik filmjére készülve a bűvészmutatványokat egyenesen David Copperfieldtől tanulta: Bűvészt alakított a 2013-as, A fantasztikus Burt Wunderstone című filmben Carell, akit annak érdekében, hogy minél hitelesebb alakítást nyújtson, a híres illuzionista, David Copperfield készített fel a szerepre, akárcsak Steve Buscemit. Mivel mindkettőjüknek alá kellett írniuk egy titoktartási szerződést, ezért azóta sem beszélhetnek a részletekről.

A Gru hangpróbája során az egyik minyont szeretett kutyájáról nevezte el: Eredeti nyelven Carell kölcsönözte a hangját a szupergonosz Grunak.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A színész a hangpróba során nevezte el az egyik minyont Stuartnak, a szeretett kutyája után. Az alkotóknak megtetszett az ötlet, úgyhogy megtartották a nevet a végleges változatban is.

Az egyszerű, tömzsi, oldalra fésült hajú Stuart játékos, intelligens, barátságos, ügyes videójátékos és az egyik legőszintébb, legártatlanabb, leglazább minyon mind közül, ám a szabálykövetéssel akadnak problémái.

A 40 éves szűz gyantázós jelenetében talán mégsem gondolkodás nélkül üvöltötte a népszerű énekesnő nevét: A 2005-ös A 40 éves szűz egyik legviccesebb jelenete az, amikor gyantázással eltávolítják Carell elképesztően dús mellszőrzetét, ő pedig mindenfélét kiabál egyáltalán nem megjátszott fájdalmában, köztük Kelly Clarkson nevét.

A színész attól tartva, hogy az énekesnő haragszik rá a nevével való viccelődés miatt, kicsit félve vett részt a 2018-as Golden Globe díjátadón, ám kiderült, hogy Clarksonnak jó a humorérzéke, és egyáltalán nem haragudott meg a színészre, később pedig elmondta, hogy azért nem orrolt meg, mert tudja, hogy az ember mindenfélét kiabál fájdalmában.

Kiderült azonban, hogy a színész tudatában volt annak, hogy mit mond, miközben tényleg kitették a gyantázás kínjának. Erről a film forgatókönyvíró-rendezője, Judd Apatow beszélt, ugyanis elárulta, hogy az énekesnő nevét a film társproducere és színésze, Seth Rogen írta le, miután megkérte, hogy gyűjtsön össze néhány disznóviccet. Rogen a tévé előtt ülve látta meg Kelly Clarksont, akinek a nevét azért írta fel, mert a K betűs szavakat általában viccesnek találják az emberek.Majdnem kimaradt az általános ismertséget elhozó sorozatból: Amikor az NBC-nél kitalálták, hogy elkészítik A hivatal amerikai változatát, akkor Carell már elfogadta a Come to Papa egyik mellékszerepét, ám azt a sorozatot négy rész után levették a műsorról.

A hivatal producerei a színészt szerették volna BBC sorozat amerikai változatába, de mivel ő nem volt elérhető, ezért mást kértek fel a szerepre, ám a Come to Papa sikertelenségének hála, Carell mégis szerepelhetett A hivatalban, ami általában ismertséget hozott neki.

Egy fiatalkori hokibaleset miatt csípőprotézis műtéten esett át: Carell 12 éves volt, amikor csípősérülést szenvedett jégkorongozás közben. Az orvosa akkor azt tanácsolta neki, hogy addig ne operáltassa meg magát, amíg a sérülés nem látszik meg a járásán. A színész évente kétszer kapott fájdalomcsillapító oltást, majd 2013-ban sántítani kezdett, úgyhogy eljött a műtét ideje.

Bár Carell ismerte az eljárást, mégsem mert belenézni az ilyen témájú videókba. Inkább keresett egy jó orvost, majd jött a műtét, ami esetében az altatásnál volt egy kis késés, így látta maga előtt a műtőt és az előkészületeket, ami eléggé megijesztette. Összességében a műtét jól sikerült, a színész pedig annyira elégedett az új csípőjével, hogy közölte, a következő évben már újra jégkorongozni fog.

Egy hagyományőrző egyesület tagjaként a fife nevű hangszeren is megtanult játszani: Carell imádja a történelmet, amivel kapcsolatban tanulmányokat is folytatott, valamint tagja egy hagyományőrző egyesületnek, az Acton Minuteman Groupnak, amely azon fáradozik, hogy megismertesse New England gazdag gyarmati örökségét a fiatalokkal. A színész a történelmi hűség kedvéért úgy döntött, hogy megtanul fife-on játszani, ami szerinte a világ egyik legszexibb hangszere.

Színésztanárként ismerte meg későbbi feleségét: Az egyik legrégebb óta működő improvizatív színházi társulat a The Second City improvizatív komédia-vállalkozás, ami Chicagóban, Torontóban és Hollywoodban tart fenn élő színházakat, és már rengeteg A-listás komikus „kiképzőhelyeként” szolgált.

Carell 1987-ben csatlakozott az 1959 óta működő társulathoz, ahol heti 8 előadásban dolgozott a komikusi tudásán, majd később tanulóból tanárrá vált és improvizációs módszereket oktatott a diákoknak, köztük Nancy Wallsnak, akivel egymásba szerettek, 1995-ben pedig összeházasodtak. Carell egyébként jó tanára volt a későbbi feleségének, ugyanis Walls bejutott a Saturday Night Live szereplőgárdájába és szerepelt A hivatalban is.

Nem szerepelt a tervei között, hogy színész lesz, jogásznak készült: Carell elmondása szerint csak szórakozásból játszott, és soha nem gondolta úgy, hogy a színészkedés lehet komoly munka. Ő jogi pályára készült, aminek megfelelő tanulmányokat folytatott, így például történelmet tanult.

A szülei azonban rábeszélték, hogy a jog mellett vegyen számításba más lehetőségeket is, például a színészetet, ő pedig hallgatott rájuk. A szülők álláspontja nem volt meglepő, ugyanis Carell édesanyja elárulta, hogy az otthonuk boldog volt, sok nevetést pedig Steve-nek köszönhettek.

Ugyanakkor a színész tagadja, hogy vicces gyerek lett volna, ám az tény, hogy étkezéseknél mindig szórakoztatta a többieket. Egyszer amikor a bátyja áthívta az új barátnőjét vacsorára, akkor Steve földönkívülinek öltözve, fóliával betekerve, motoros bukósisakkal és villódzó fényekkel a fején ült az asztalhoz. Karácsonykor pedig mindig elbújt a szekrényben, hogy megijessze a Jézuskát, vagyis az apját.

Mindezzel Carell célja nem feltétlenül a nevettetés volt, hanem inkább arra volt kíváncsi, hogy milyen az emberek reakciójára az ilyen őrült szituációkban. Ez a kíváncsisága nagy mértékben befolyásolta a későbbi karrierje során.

Középiskolás korában a zenéléssel és a színjátszással foglakozott, méghozzá elég magas szinten, ugyanis játszott az iskolai zenekarban, szerkesztette az iskolai újságot és remek teljesítményt nyújtott a színdarabokban, ami jó érzéssel töltötte el. Mindeközben felfedezte a fény- és hangtechnikát, valamint a díszletépítés titkait is.

Az egyetemen sem vált meg a színészettől, ugyanis a történelem mellé felvette a színész szakot is, majd rájött, hogy ugyan jogi pályára készül, mégis a színház jobban érdekli. Carell dolgozott az egyetemi rádiónak és részt vett a színházi társulatának munkájában is, ami során elkápráztatták az előadások és a turnék.

El kellett köteleznie magát, ám látva, hogy a szülei mennyit dolgoznak azért, hogy nekik mindenük meglegyen, ismét a jog felé fordult. Ugyanakkor kiderült, hogy félreértette a szüleit, mert ők nem arra törekedtek, hogy minél több pénzt keressenek, hanem arra, hogy kiteljesedjenek, és erre akarták motiválni a gyerekeiket is. Amikor Carell ezt megértette, akkor Chicagóba ment néhány hasonló érdeklődésű barátjával, hogy igazi színész váljék belőle, ami sikerült is.

(Forrás: hu.ign.com)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com