A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál programjából válogat az Uránia

A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) programjából láthat válogatást szeptember 30-án a közönség az Uránia Nemzeti Filmszínházban.A hagyományokhoz híven egy napra idén is Budapestre költözik a kecskeméti fesztivál, amelynek legkedveltebb és díjnyertes filmjein túl a legjobb ausztrál animációs filmekből is válogatnak, valamint újra levetítik az Ethel és Ernest című brit animációs játékfilmet is - közölték a szervezők az MTI-vel.

    
A KAFF-nap egy magyar nyelvű mesefilm-válogatással kezdődik, amelyben többek közt láthatók lesznek részek a Négyszögletű Kerek Erdőből, a Hoppi mesékből, az Egy kupac kufli és a Kormos mesék című sorozatból is. Ezt követően vetítik Raymond Briggs 1998-as, nagy sikerű könyve alapján készült, kézzel rajzolt, egész estés animációs filmet, amely Raymond szüleinek, Ethelnek és Ernestnek az igaz történetét mutatja be. A nézők egy átlagos londoni családot ismerhetnek meg, akik különleges eseményekkel és hatalmas társadalmi változásokkal teli időszakot élnek meg.
    

Ezután a KAFF magyar rövidfilmes és tévésorozat-programjából válogatott blokkot lehet megtekinteni, többek között a Kojot és a sápadtarcú című Gauder Áron-filmet, Balajthy László Cigánymesék című alkotását, Varga Petra Mimik című filmjét, valamint Bucsi Réka Love című animációs munkáját is. A napot az ausztrál animációs összeállítás zárja.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

http://ujhazak.com