A krimivígjátékok legnagyobb balfék bűnözői

Ezek a karakterek többet képzeltek magukról, mint amennyire valójában képesek voltak.Sok humoros percet köszönhettünk a krimivígjátékoknak, amelyekben közös vonás, hogy az azokban szereplő bűnözők igazi balfékek, akik általában sokkal többet képzelnek magukról, mint amennyire valójában képesek.

Íme néhány a krimivígjátékok legbénább bűnelkövetői közül!

Francois és Jean - Négybalkezes (1986): Már az nagy bénaság, ha valaki elügyetlenkedik egy bankrablást, de az már igazi balfék, aki még az ezt követő túszejtést is elszúrja. Ez történt a Pierre Richard által alakított botcsinálta bűnözővel a Négybalkézben, amiben egy nála sokkal profibb rosszfiút (Gérard Depardieu) vitt magával a helyszínről. Egy idő után már nem is lehetett tudni, hogy ki kinek a túsza, de lehet, hogy végül a legbénább húzás bizonyult a legjobbnak.

Jerry Lundegaard, Carl Showalter, Gaear Grimsrud - Fargo (1996): A Coen-testvérek filmjében kiválóan vegyítették a rossz útra lépő megbízót és az alkalmatlan bűnöző idiotizmusát. A Fargóban Jerry (William H. Macy) a saját feleségét akarja elraboltatni, hogy aztán a saját apósát zsarolja.

Gaear (Peter Stormare) egy egyszerű őrült pszichopata, míg az állandóan beszélő Carlnak (Steve Buscemi) a vágyott pénzt is sikerül úgy elrejtenie, hogy azt soha senki nem találja meg, legalábbis a Fargo sorozatig. Végül aztán mind bakot lőnek.

Bugsy és társai - És megint dühbe jövünk (1978): Valószínű, hogy nincs még egy olyan film, amiben ennyiszer a szemébe vágnák egy bűnözőnek, hogy egy idióta, ám Bugsy jól tűrte, hogy folyton lebunkózzák, hiszen szegény elég tufa volt.

Itt kell megjegyezni, hogy a Bud Spencer-Terrence Hill-filmek egyébként is bővelkedtek a béna bűnözőkben, akiknek nagyravágyó terveit néhány pofonnal meg lehetett hiúsítani.

Harry és Marv - Reszkessetek, betörők! (1990): A karácsonykor egyszerűen kikerülhetetlen Reszkessetek, betörők! című film cselekményét valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Ha mégis, akkor a sztoriról elég annyit tudni, hogy az otthon felejtett Kevin (Macaulay Culkin) kreatívan, brutálisan és sokféleképpen elbánik két béna betörővel, akiket egy ponton már-már sajnálunk.

Peter, Samir és Michael - Hivatali patkányok (1999): A három gazfickó úgy akart bosszút állni az életüket megnyomorító cégen és a főnökükön, hogy apránként ellopják a pénzét. Persze Peter, Samir és Michael csúnyán belebukna ebbe a kísérletbe, ha a gondviselésnek hála, nem menne füstbe a nem túl ígéretesen kezdődő bűnözői karrierjük.

Ken, Otto, George és Wanda - A hal neve: Wanda (1988): Rossz ómen, ha egy nemzetközi ékszerrabló csapat tagjai között folyamatos az etnikai konfliktusok, még akkor is, ha vita csak az amerikai-angol kultúrfölényről szól.

Ez azonban csak a legkisebb probléma Ken, Otto és Wanda esetében, hiszen gondot okozott Ben súlyos dadogása, állatokért való fanatikus rajongása és az, hogy sokadjára sem tudott megölni egy rozoga öregasszonyt. Emellett a női bugyikat szagolgató Otto olyan béna, hogy még Ken is el tudja kapni egy úthengerrel.Vinny, Sol és Tyrone – Blöff (2000): Guy Ritchie is azok közé tartozik, akiknek filmjei tele vannak a béna, kisstílű bűnözőkkel, de esetében ez a trió érdemli meg a legjobban, hogy szerepeljen a listán, ugyanis az, amit Vinny, Sol és Tyrone rablás címén elkövetnek a fogadóiroda ellen a Blöffben, abban minden benne van, ami miatt a közönség szereti az inkompetens bűnözők bénázásait nézni.

Virgil Strakwell - Fogd a pénzt és fuss! (1969): Amikor bankrablás közben az elkövető kézírásáról megy a vita, akkor esélyes, hogy arra a balhéra keresztet vethet a bankrabló, de igaz ez az összes többi bűntényre is, amit ebben a filmben próbálna sikerre vinni Virgil Strakwell (Woody Allen).

Arról se feledkezzünk meg, amikor a balfácán a börtönből próbál megszökni szappanból faragott, feketére festett műpisztollyal, ami habzani kezd, mikor eső éri...

Sonny és Sal - Kánikulai délután (1975): Ha valaki bankrablása úgy indul, hogy a két társa közül az egyik meggondolja magát, ráadásul még a menekülésre szánt autót is elviszi, mert nem akar tömegközlekedéssel menni, akkor az joggal gondolhatja, hogy valami hiba csúszott a tervezésbe.

Így nem meglepő, hogy túszdrámába fullad Sonny és Sal (Al Pacino és John Cazale) akciója, aminek célja egyébként az lett volna, hogy pénzt gyűjtsenek egyikük transzszexuális felségének nemváltoztató műtétjére.

Anthony, Dignan és Bob - Petárda (1996): Wes Anderson első nagyjátékfilmjében mentális betegségben szenvedő fiatalok próbálnak a bűn útjára lépni. Az egyikük a pszichiátriáról szökött, míg a másik sem tűnik kevésbé zavarodottnak, de az igazi szerencsétlenség a betársuló szomszédjuk.

Valójában nagyon tervük sincs, ugyanis az csak annyiból áll, hogy bűnözni akarnak, ami legalább ad valami célt és izgalmat az életüknek, még akkor is, ha célpontjuk csupán egy könyvesbolt.

(Forrás: hu.ign.com)