A legérdekesebb információk a Pókember: Idegenbenről

Minden, ami már kiderült a július 4-én érkező filmről.Habár az Infinity Saga lezárult a Bosszúállók: Végjáték című filmmel, mégis a Marvel Moziverzum harmadik fázisának utolsó része, a Pókember: Idegenben, csak július 4-én érkezik a mozikba, éppen ezért azt még csak sejteni lehet, hogy mit hoz a jövő.

A Pókember: Idegenbenről azonban már sok információ napvilágot látott. Íme ezek közül a legfontosabbak!

Innen jött az európai helyszín ötlete: Amikor kiderült, hogy mi lesz a második Pókember film teljes címe, akkor sokan azt hitték, hogy az Idegenben (eredetileg Far From Home) űrbéli kalandra utal, és nem népszerű turistaközpontok felkeresésére.

Jon Watts, a film rendezője így nyilatkozott az európai utazás ötletéről:

Az ihlet akkor jött, amikor Tommal az előző film sajtókörútján voltunk. Idegenben, Olaszországban, egy háztetőn válaszolgattunk a kérdésekre, amikor oldalra nézve megláttam egy Pókember hasonmást, ahogy egy ősrégi tetőn áll. Az erős vizuális kép megragadt a fejemben.”

Visszatérve az Egyesült Államokba, Watts előállt az európai helyszínekről szóló ötletével, majd az osztálykirándulás mellett döntöttek a Marvel stúdióval, ugyanis ezzel a megoldással össze lehetett hozni a külföldi utazást a középiskolai közeggel.

Irány a Pókverzum?: A Pókember: Idegenben megjelenik Mysterio, aki nem kizárólag azért érdekes karakter, mert antagonistából szuperhős lett, hanem azért is, mert a második előzetesből kiderült, hogy ő is a Földön él, csak nem ezen.

Ez alapján arra lehet gyanakodni, hogy a 2018-as Pókember: Irány a Pókverzum! után a Marvel Moziverzum Pókembere is megismerkedik a multiverzummal, ami a franchise negyedik fázisára is meghatározó hatással lehet.

Ha lehet hinni Nick Furynek (és a színészeknek), akkor Thanos csettintése miatt rés keletkezett az univerzumon, ezért az Elementals tagjai át tudtak jönni ebbe a világba. Ennek ellenére a Mysterio lehetséges ármánykodása miatt nem szabad biztosra venni a multiverzum létezését.

Ha viszont igaz, akkor ez sok kérdést felvet a Marvel Moziverzum jövőjével kapcsolatban, hiszen ezt kihasználva megérkezhetne egy alternatív világból a Fantasztikus Négyes, az X-Men csapata vagy Deadpool, akik a Fox felvásárlása után kerültek át a Marvel stúdióhoz.

A hálószövő új ruhája: Először a forgatásról kiszivárgott képeken jelent meg Pókember teljesen fekete ruhája, ami nagyon sokban eltér az eddig látottaktól, aminek oka az, hogy ezt már nem Tony Stark készítette Peternek, hanem Nick Fury.

Graham Churchyard, a film jelmeztervezője elmondta, hogy Stark találmányába beleépítették a különféle kütyüket, ám az újban már kívül helyezkednek el, ezért jobban hasonlít páncélzatra. Emellett a készítők nem akarták, hogy Pókember túlságosan menő legyen a S.H.I.E.L.D felszerelésben, ezért kapott hozzá egy nyolcvanas évekre emlékeztető felcsatolható szemüveget.

A forgatási képekből az is kiderült, hogy Pókember hagyományos ruhájának fekete-piros verziója is meg fog jelenni, valamint a második előzetes alapján Peter kipróbálja Tony Stark high-tech szemüvegét.

Ezekből a filmekből merített ihletet a rendező: Watts elárulta, hogy három film segített neki a Pókember: Idegenben vakációs hangulatának megteremtésében. A rendező újra megnézte az 1985-ös Európai vakációt, amiben Chevy Chase és családja kerül vicces helyzetekbe, miközben idegen kultúrákkal ismerkednek.

Emellett inspirációként szolgált a szintén '85-ös Megvagy!, amiben egy egyetemista srác a németországi nyaralás során keveredik bele egy kémügybe. Végül a rendező a 2004-es Euro Túrából is merített, amiben egy csapat fiatal fedezi fel a kontinenst.

Watts hozzátette, hogy a filmek között nem talált követendő példát, ugyanis nincs sok középiskolai Európában utazgatós film, ezért saját szabályokat állítottak fel.A helyi Pókember globális terepre téved: A Hazatérés után Peter Parker eldöntötte, hogy helyi szintű szuperhős lesz, ám azóta a Végtelen háborúban a világűrt is megjárta, hogy ott harcoljon Thanosszal.

Az Idegenben azonban nem a világmegmentés miatt hagyja el Queenst, hanem azért, hogy kikapcsolódjon az osztálytársaival egy európai körúton, amin négy turistaállomást is érintenek, köztük Velencét, ahova Watts mindig is szerette volna eljuttatni Pókembert.

Jake Gyllenhaal is lehetett volna Pókember: A szuperhőst már sok színész eljátszhatta, köztük Tobey Maguire, aki esetében 2003-ban felmerült, hogy a színész hátproblémái miatt valaki más kapja Pókember szerepét a második részben, méghozzá Jake Gyllenhaal.

Erre azonban mégsem volt szükség, mert Maguire felépült, Gyllenhaal pedig 15 évvel később mégis szerepel egy Pókember filmben, de saját bevallása szerint, egy kicsit sem bánja, hogy nem ő kelti életre a címszereplőt.

Tinikaland, James Bonddal fűszerezve: Az már az előzetesekből is kiderült, hogy Peter legújabb kalandja nem kizárólag a turistáskodásról fog szólni, bár a rendező szerint természetfeletti konfliktus nélkül is megállná a helyét a film.

A történet szerint miközben Peter próbál kikapcsolódni, és igyekszik bevallani az érzéseit a Zendaya által életre keltett MJ-nek, megjelenik Nick Fury, a Bosszúállók alapítója, hogy különleges munkát adjon a fiúnak.

Eric Carroll producer úgy jellemezte a filmet, mint egy középiskolai vakációról szóló mozit, amit olykor megzavar egy James Bond alkotás.

B-kategóriás ellenlábasokból félelmetes pusztítók: Az előzetesekben már megjelent az Elementals gyűjtőnevet kapó gonoszokból álló csapat, aminek tagjai a négy őselemet (víz, föld, tűz, szél) használják a csodás európai városok elpusztítására.

Ezzel kapcsolatban Watts elmondta, hogy a látványban egy természeti katasztrófát akart megidézni, ehhez pedig a bénább képregényes antagonistákat használta fel, így például Vízembert (Hydro-Man) és Olvasztárt (Molten Man), akik nem olyan népszerűek, mint Venom, mégis elég nehéz ellenfelek Pókember számára, aki nem igazán bízhat az állítólag segíteni érkező Mysterióban sem.

Pókember meg is változott, meg nem is: A Hazatérés és az Idegenben között eltelt időben komoly megpróbáltatásokon esett át Peter Parker, aki Thanos csettintése miatt elporladt a Végtelen háborúban, majd a Végjátékban történt visszatérésekor azonnal egy hatalmas csatában találta magát, végül pedig végig kellett néznie a mentora, Tony Stark halálát.

A Hazatérésben Peter még mindenáron Bosszúállóvá akart válni, az Idegenben viszont már fel sem veszi a telefont, ha Nick Fury hívja, és a Pókember-ruhát sem véletlenül felejti otthon, amikor kirándulni megy.

A rendező így beszélt Peter megváltozó hozzáállásáról:

Amikor gyerek voltam, akkor azt akartam, hogy felnőttként kezeljenek. Aztán egy nap rádöbbensz, hogy milyen sok felelősséged van, és azt kívánod, hogy újra gyerek lehess, de akkor már késő, mert mindenki felnőttként kezel. Ezt az érzést akartam körbejárni a filmmel. Ez azonban nem egy új, sötét, emo korszak Peter életében, ugyanis ő a drámai és tragikus események ellenére is ugyanaz a Peter Parker maradt, akit ismerünk és szeretünk.”

A rendező hozzátette, hogy Pókember nyugdíjba se szeretne menni, csupán egy hét nyaralásra vágyik, amit kiérdemelt.Mysterio barát vagy ellenség?: Az előzetesek alapján a Pókember: Idegenben egyik legnagyobb kérdése, hogy mi lehet Mysterio valódi terve, miért van jóban vele Nick Fury? A képregényvilágban otthonosan mozgó rajongók már most gyanakszanak, hogy Peter és Quentin Beck nem lesznek sokáig barátok.

Habár a filmben várhatóan Peter és MJ lassan kibontakozó szerelme is hangsúlyt kap, mégse lepne meg senkit, ha inkább Peter és Mysterio párosa adná az igazi érzelmi töltetet, hiszen a Tony halála után mentor nélkül maradt Peter lehet, hogy Mysterióval töltené be az űrt, ezért annak árulása igencsak fájdalmas lenne.

Ha azonban Mysterio valójában gonosz, akkor miért tünteti fel magát segítőként? Talán ő vezeti az Elementals tagjait? Azt sem árt tudni, hogy Mysterio az illúziókeltés mestere, tehát még az sem kizárt, hogy a pusztítás csak egy trükk. Bárhogy is lesz, az jövő héten kiderül.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com