A legjobb játékfilm díját kapta Kaliforniában az Apró mesék

A legjobb játékfilm díját nyerte el Szász Attila Apró mesék című romantikus szélhámosfilmje a kaliforniai Ojai Filmfesztiválon - tájékoztatta csütörtökön a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t.Közleményük szerint a 22. alkalommal megrendezett Ojai Filmfesztivál közel száz alkotást mutatott be az amerikai közönségnek november elején, és a válogatás a napokban online is megnézhető.
    

A Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás és Molnár Levente főszereplésével készült Apró mesék közvetlenül a II. világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonjaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.
    

Szász Attila 2019-ben bemutatott mozifilmje az elmúlt időszakban sok nemzetközi fesztiválra kapott meghívást, Várna, Párma, Izmir, San Jose, Berlin és Avanca szemléin kapott díjakat. Nem először szerepelt az Ojai Filmfesztiválon Szász Attila, 2005-ben a Most látszom, most nem látszom című rövidfilmjét is díjazták a kaliforniai szemlén.
    

Az Apró mesék folytatja fesztiválkörútját, idén még Floridában, Alaszkában, Kijevben is versenybe száll és online is megnézhető a FILMIO-n, az NFI Nemzeti streaming platformján. Az Apró mesék a Film Positive gyártásában készült, producere Lajos Tamás, társproducere Köves Ábel volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com