A legjobb képregénygonoszok

Szubjektív lista a hősök legjobb ellenfeleiről.2018-ban taroltak a képregényadaptációk a mozikban, ám a nézők nem csak azért ültek be a filmekre, hogy a jó és igazság oldalán harcoló hősöknek szurkoljanak, hanem sokan a nemeziseknek drukkoltak, őket kedvelték meg, ami nem szégyen, hiszen a képregényes történetek esetében nem egyszer előfordult, hogy a gonosz karakterek rávilágítottak, hogy milyen is valójában az ember.

A gonosztevők közül mindenkinek megvan a maga kedvence, éppen ezért az alábbi félelmetes és szórakoztató képregénygonoszokról szóló lista szubjektív. Neked ki a kedvenced?

Kevin (Elijah Wood) – Sin City: A bűn városa: Nehéz lenne igazi antagonistát találni ebben a filmben, de talán a legjobb negatív figura a pszichopata és kannibál Kevin volt, akit azért lehet kiemelni a többi sötét lelkű karakter közül, mert ő a játékidő alatt egyszer sem szólalt meg.

Dr. Curtis Connors/Gyík (Rhys Ifans) – A Csodálatos Pókember: Dr. Curtis Connors jóravaló, tehetséges, titkokat őrző tudós volt, mígnem a vezetői nyomás miatt úgy dönt, hogy saját magán teszteli a gyík DNS-el kotyvasztott szérumot, amitől nemcsak a karja nő vissza, hanem gyíkká is változik. A néhány végtaggal, pikkellyel és zöld bőrrel gazdagodó tudós úgy dönt, hogy nem azon fog dolgozni, hogy hogyan fordíthatná vissza a szérum hatását, hanem inkább New York teljes lakosságát hozzá hasonlóvá akarja változtatni.

Magneto (Ian McKellen, Michael Fassbender) – X-Men-sorozat: Talán az a legijesztőbb a lágereket megjáró Erik Lehnsherrben, hogy az emberek megértik a motivációját, hiszen a világ néha tesz arról regisztrációs törvény, (tervezett) népirtás vagy gyógymód formájában, hogy a néző neki adjon igazat.

Victor von Doom/Dr. Doom (Julian McMahon) – A Fantasztikus Négyes, A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó: A gazdag, öntelt cégvezért ugyanúgy érintette a kozmikus sugárzás, mint a tudóscsapat négy tagját, ám Victor semmit sem tanult a hibájából, és a helyzetet rosszul felmérve, nem egyszer szembekerült a Fantasztikus Négyessel.

Loki (Tom Hiddleston) – Thor, Thor: Sötét világ, Bosszúállók: Asgard fiatalabb örököse igazi királydrámaként fogta fel, hogy nem ő a család kedvence, ezért próbált keresztbe tenni ott, ahol csak tudott, majd szembeszállt a Bosszúállókkal is. Lokival kapcsolatban a néző soha nem tudhatja, hogy valójában kinek az oldalán áll, vagy állt, mert a Végtelen háborúban látott eseményeket is fenntartással kezelik az emberek, akik már nem egyszer látták ilyen „állapotban” a karaktert.

Justin Hammer (Sam Rockwell) – Vasember 2.: Egy igazi idegesítő ripacs Justin, akinek a láttán viszketni kezd a néző tenyere. Mindez annak a Sam Rockwellnek köszönhető, aki eredetileg Tony Stark szerepére pályázott.Bane (Tom Hardy) – A Sötét Lovag: Felemelkedés: Bane mestere csak a terror előszelét hozta Gotham városába, ám a tanítvány elhozza az igazi poklot. Bane egy robusztus, tekintélyt parancsoló, kegyetlen stratéga, aki igaz, hogy mindenkit megrémiszt, ám valójában ő sem különbözik a többi embertől, hiszen minden sikeres férfi mögött áll valaki.

Carl Fogarty (Ed Harris) – Erőszakos múlt: David Cronenberg a szokottnál sötétebb, keményebb képregényes alapanyagból dolgozott. Az Erőszakos múlt a bűn és bűnhődés elkerülhetetlenségéhez, annak természetéhez és örökletességéhez igazodik, ennek megfelelően pedig rideg gonosztevők állnak Viggo Mortensen hősével szemben. Habár William Hurt és Ed Harris nem kapott sok játékidőt, mégis főleg az utóbbi az, akivel nem szívesen találná szembe magát az ember.

Edward Nygma/Rébusz (Jim Carrey) – Mindörökké Batman: Joel Schumacher tarka-barka helyet varázsolt Gotham városából, ami érthető, hogy nem nyerte el Batman rajongóinak tetszését, ám ebbe a világba beleillett Jim Carrey ripacskodása a rejtéllyel és tervekkel teli Nygma szerepében.

Őrrobotok – X-Men: Az eljövendő múlt napjai: Habár sokan azt hiszik, hogy Peter Dinklage Bolivar Truskja a főgonosz, mégis valójában az általa kreált kíméletet, lelketlen gépszörnyek az igazi ellenség.

Harlen Maguire (Jude Law) – A kárhozat útja: Sokakat meglephet, de igaz, hogy képregényes alapokra épült A kárhozat útja. A gengszter drámában sok gonosztevő található, de közülük kiemelkedik az áldozatait lefotózó Harlen, aki már önmagában is elég groteszk alak.

Adrien Toomes (Michael Keaton) – Pókember: Hazatérés: A hálószövő aktuális ellenfele arra próbál rávilágítani, hogy milyen következményei vannak a hősök tetteinek az átlagemberre, ezáltal a néző könnyen azonosulhat vele, és már azon kaphatja magát, hogy a gonosztevőnek drukkol, még akkor is, ha az csak egy autóban ülve ridegen, racionálisan, kimérten fenyegetőzik.

Alexander Pierce (Robert Redford) – Amerika Kapitány: A Tél Katonája: A Kapitánynak nincs könnyű dolga, amikor próbál rájönni, hogy ki a barát, ki az ellenség, mi etikus, mi etikátlan, hiszen nagyot fordult a világ, amíg ő hibernálódott. Amerika Kapitány legjobb ellenfele Alexander Pierce, ki nemcsak majdnem elintézi Samuel L. Jackson-t, hanem még Kapitány legjobb barátját is ellene fordítja.

Thanos (Josh Brolin) – Bosszúállók: Végtelen háború: A Marvel moziverzum elmúlt 10 évének betetőződése a kopasz, kigyúrt, lila óriás, akinek motivációja talán megérthető, ám mégis azért szerepelhet a listán, mert az ismert és kedvelt hősök és antihősök hiába próbálták legyőzni.

Ego (Kurt Russel) – A Galaxis Őrzői Vol. 2: Űrlord kétségtelenül az apjától, Egotól örökölte a nagy arcát. A film elején még azt hiheti a néző, hogy Ego tényleg rendes alak, ám később kiderül, hogy egy nagyravágyó, kegyetlen gonosz.

Adrian Veidt/Ozymandias (Matthew Goode) – Watchmen - Az őrzők: A világ legokosabb embere egykori szuperhősként kezdi átverni a korábbi társait, átejt egy ádámkosztümben flangáló kék istenséget, és akkor kezd monológba, amikor már nincs mit tenni.

Dr. Otto Octavius/Dr. Octopus (Alfred Molina) – Pókember 2.: Eleinte jó ügy érdekében dolgozik a doki, aki a felesége halála után a gondolatain négy mechanikus karral osztozkodik, ez pedig már elég ahhoz, hogy átálljon a sötét oldalra.

Norman Osborn/Zöld Manó (Willem Dafoe) – Pókember: Norman mindent beáldoz a cége és a saját sikere érdekében, még a tulajdon fiát is. Amellett, hogy az útjában álló kollégáit is képes kiiktatni, még a halálból kísért, ha az indokolt.Lex Luthor (Gene Hackman, Kevin Spacey) – Superman 1-2., Superman visszatér: Az Acélember legismertebb ellenfele Lex, a milliárdos iparmágnás, aki eleinte az önös érdekeire fordítja a vagyonát és a befolyását, majd célul tűzi ki, hogy kiiktatja Supermant, aki folyamatosan meghiúsítja Lex terveit.

Helmut Zemo (Daniel Brühl) – Amerika Kapitány: Polgárháború: Habár keveset van jelen, Helmut mégis kiemelkedik a Marvel gonoszok közül, amikor felfedi a motivációját, ráadásul sikerül szétbomlasztania a szuperhőscsapatot, illetve rámutat, hogy a legjobb szándéknak is megvan az ára, amit a hősöknek is meg kell fizetniük.

Ma-Ma (Lena Headey) – Dredd: A képregényfilmek legjobb gonosztevőinek listáján Ma-Ma az egyetlen nő, aki drogbárónőként tartja rettegésben az embereket, főleg a férfiakat. Az egy egész lakónegyedet uraló gonosztevőre akkor jön rossz világ, amikor egy olyan alakkal kerül szembe, akinek a szótárából kihagyták a félelem szó.

Frank D'Amico (Mark Strong) – Kick/Ass: Frank egy maffiózó, aki szeretne jó szülő lenne, ezért egy kínvallatás után nyugodtan moziba viszi a fiát, ám azt nem tűri, hogy egy csapat tini szuperhős a családjával együtt tönkre akarja tenni az üzletét.

A kifinomult, szadista, modern gengszter a korral is halad, hiszen számára az internetes kivégzés sem jelent akadályt, ha a helyzet azt kívánja.

Sebastian Shaw (Kevin Bacon) – X-Men: Az elsők: Mindig az aktuális nagyhatalomhoz simul, és nekik szolgálatot tesz Sebastian, az a mutáns, aki szeretné egymásnak ugrasztani a ketté osztott világot, amivel táplálja ifjú Erik Lehnsherr emberiség elleni gyűlöletét, ezzel egy nagyon emberi szörnyet teremtve.

Harvey Dent/KétArc (Aaron Eckhart) – A Sötét Lovag: Harvey kerületi ügyészként tragikus történetét úgy lehetne összefoglalni, hogy egy fehér lovag, aki ahelyett, hogy hősi halált halna, inkább megéli a saját gonoszságát.

Lee Woo-jin (Yu-Ji-tae) – Oldboy: Általában a bosszúról szólnak a képregények és az azokban megjelenő gonoszok motivációja, ám Chan-wook Boszútrilógiájának a középső darabja mégis kiemelkedik ezen a téren, hiszen nem kevés eltökéltség és türelem kell ahhoz, hogy valaki 15 évig fogva tartson és kínozzon valakit úgy, hogy az illető nem tudja, hogy mi a bűne.

Zod tábornok (Terence Stamp/Michael Shannon) – Superman 2./Az acélember: A korábbi renitens kryptonit két társával börtönbe zárták, ahonnan kiszabadulva próbálnak bosszút állni és uralmuk alá hajtani a Földet. A trióból nemcsak a vezető szerepe miatt emelkedik ki Zod tábornok, hanem Terence Stamp karizmája miatt is.

Joker (Jack Nicholson, Heath Ledger) – Batman, A Sötét Lovag: Joker talán attól igazán félelmetes, hogy ő a sötét lovag torz tükörképe, aki miatt a néző megkérdőjelezi a saját épelméjűségét, és azt, hogy most káosz vagy rendpárti.

Richmond Valentine (Samuel L. Jackson) – Kingsman: A titkos szolgálat: Mark Millar képregénye alapján készítették a kémfilmet, aminek főgonoszának világmegváltó tervében van ráció, és bár irtózik a vér látványtól, mégis képes közvetlen közelről agyonlőni azt, aki keresztbe akarja húzni a számításait.Bohóc (John Leguizamo) – Spawn - Az ivadék: A filmben a Bohóc az egyetlen olyan karakter, akire érdemes emlékezni. A tömzsi, kövér, szadista, gusztustalan lényt, a rendesen meg sem fizetett, John Leguizamo keltette életre.

Johann Schmidt/A Vörös Koponya (Hugo Weaving) – Amerika Kapitány: Az Első Bosszúálló: A nácik szolgálatában álló Johann saját hadsereget szervezett a Hydra képében. A karakter nem egy összetett figura, de talán éppen ez teszi hihetővé, hiszen nem ő az első őrült, hataloméhes katonai tudós. Johann saját magán is kísérletezik, aminek mellékhatása jól látható az arcán. Emellett olyan járműparkkal rendelkezik, amivel lerohanhatná az egykori antant hatalmakat.

Dr. Jonathan Crane/Madárijesztő (Cillian Murphy) – Batman: Kezdődik!: Ahogy az ember idősödik, úgy próbálja magába temetni a komplexusait, részben azért, hogy megfeleljen a társadalom elvárásainak, ám ez nem megoldás, mert mindenki attól fél, hogy a legváratlanabb helyen és időben tör elő, amit elfojtott. Ezzel a mindennapos félelemmel szembesül Madárijesztő, aki civilbe pszichológus.

Neville Sinclaire (Timothy Dalton) – Rocketeer: A film a maga idejében nagyot bukott, a közönségét pedig csak később találta meg, ezért kevesen tudják, hogy Neville figuráját nem csupán Errol Flynn, hanem a hozzá köthető összeesküvés-elmélet is meghatározta, amely szerint Flynn náci kém volt.

Oswald Chesterfield Cobblepot/Pingvin (Danny DeVito) – Batman Visszatér: A mondás szerint a torz külső érző szívet takar, de ez Oswaldra nem igaz. A figura esetében sok rajongó kifogásolta, hogy Burton mennyire eltért az eredeti karaktertől, mégis Danny DeVito parádés alakítást nyújtott a gyermeteg és szadista Pingvin szerepében.

Ultron (James Spader) – Bosszúállók: Ultron kora: Mint egy szülei ellen lázadó kamasz, leginkább így jellemezhető Ultron, akit Tony Stark rendfenntartás céljából alkotott meg, ám a találmány a teremtője ellen fordul, hogy elpusztítsa azt az emberiséget, aminek a védelmére kreálták.

Elijah Price/Mr. Üveg (Samuel L. Jackson) – A sebezhetetlen: Általában az a legjobb, ha a hősök ellenfele egy olyan személy, akit a hős tökéletes ellentéte. Erre remek példa Elijah.

Henry Ducard/Ra's Al Ghul (Liam Neeson) – Batman: Kezdődik!: Rengeteg könyv és elmélet született már arról, hogy a világot titkos társaságok irányítják. Azt nem tudjuk, hogy ez így van, avagy nincs így, de az biztos, hogy Henry tökéletes jelképe ezeknek a teóriáknak. A gonosztevő teljesen jól látja, hogy a világ a saját vesztébe rohan.

Eric Killmonger/Koncoló (Michael B. Jordan) – Fekete Párduc: A néző számára jogos és átérezhető a Koncoló dühe az őt ért tragédia ismeretében.

William Stryker (Brian Cox) – X2: A vietnámi veterán képtelen elfogadni a fia másságát, ami miatt népirtást tervez, amit majdnem sikerül véghez vinnie. Mivel a rasszizmus, melegellenesség mindennapos jelenség, így egyáltalán nem életidegen William karaktere, hiszen csak a „mutáns” szót kell kicserélni például arra, hogy „homoszexuális”.

En Sabah-Nur/Apokalipszis (Oscar Isaac) – X-Men: Apokalipszis: Az ötezer éves alvás után szeretne rendet tenni a Földön a mutáns, aki senkinek se kegyelmez. Habár En Sabah-Nukaraktere eléggé megosztó, mégis Bryan Singer és Oscar Isaac mindent kihozott belőle.

Szilánk (Jason Lee/Jáksó László) – A hihetetlen család: Néha előfordul, hogy maguk a hősök azok, akik alapot szolgáltatnak ahhoz, hogy valaki a nemezisükké váljon. Ez történik Öcsi esetében, aki korábban rajongott Mr. Irdatlanért, ám később egy szilánkokra tört szívű feltaláló lett, mert rájött, hogy a hősök nem is olyan szuperek.

(Forrás: puliwood.hu)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com