A legkedveltebb antihősök a sorozatok világából

A XXI. században már nem az irodalom és a filmek szolgáltatják a legemlékezetesebb antihősöket.Napjainkban megtöltik a mozit a hősöket kedvelő nézők, akik között nem kevés az a rajongó, aki az antihősöket kedveli, mert megérti azok motivációját, célját, és általában szórakoztatóbb a stílusuk, emberibb a személyiségük mint a hősként beállított karaktereké.

Míg azonban régen az irodalom és a filmek szolgáltatták a legemlékezetesebb antihősöket, addig a XXI. századra úgy változott a popkultúra, hogy ma már inkább a televíziós sorozatoknak köszönhetjük a legérdekesebb antihősöket.

Jaime Lannister: A Trónok harca című sorozatban kelti életre Nikolaj Coster-Waldau Jaime Lannister karakterét, akit rögtön a széria első részében meg lehetett utálni, ugyanis a nővérével szeretkező férfi kilökte az ablakon azt a 10 éves Brandon Starkot, aki tetten érte a párt.

Ekkor még kevesen gondolták volna, hogy a sorozat végéhez közeledve Jaime lesz az, akivel a legkönnyebben szimpatizál a néző. A Királygyilkos korábban elkövetett mocskos tettei lassan új megvilágításba kerültek, majd miután véget ért a kapcsolata Cersei-jel, lehetővé vált, hogy a Trónok harca végére megvalósuljon a westerosi antihős megváltástörténete.

Dexter Morgan: A Dexter című sorozatban Michael C. Hall játszotta Dexter Morgant, a hobbiból gyilkoló, fekete humorral nem fukarkodó, pszichopata antihőst, aki 2006-ban elképesztő hatást gyakorolt a nézőkre.

Aki nem látta a szériát, abban felmerülhet a kérdés, hogy miért volt közönség kedvenc Dexter? A válasz valószínűleg a karakter tragikus háttértörténete, ami nagyszerűen megalapozta az antihős motivációját. Emellett még a nevelőapjának köszönhető vér-toleranciáját is sikerült jó ügy mellé állítania Dexternek, aki általában azokat a bűnöseket ölte meg, akik valamiért kicsúsztak az igazságszolgáltatás markából.

Rick Sanchez: Justin Roiland személyesítette meg Rick karakterét a Rick és Morty sorozatban. Az antihőst leginkább az tette vonzóvá, hogy teljesen tisztában volt azzal, hogy mennyire értelmetlen a létezése, ez pedig olyasmit, amit olykor sokan éreznek a szürke mindennapokban.

Emellett az alkoholista tudós olyan nihilista egysorosokkal fűszerezte meg a szériát, hogy azt a történelem legnagyobb filozófusai is megirigyelhették volna, ráadásul Rick büntetlenül megtehetett mindent, amire valószínűleg sok néző is vágyik.

Benjamin Linus: A Lost - Eltűntek című sorozatban Michael Emerson keltette életre azt az antihőst, akire a második évad közepéig kellett várniuk a nézőknek, akiknek a türelme megtérült, hiszen Benjamin Linus a televíziózás egyik legjobban kitalált és megírt antihőse.

Ez azért is nagy eredmény, mert a Lost eleve egy rejtélyközpontú sorozat volt, ami miatt egyik szereplő motivációja sem volt teljesen világos. Benjamin rengeteg embert megölt és átvert, ám a nézők mégis kitartottak mellette egészen a megkérdőjelezhető sorozatzáró epizódig, ahol minden idők legmanipulatívabb szektavezére véghez vitte a lehetetlent, és megváltást nyert.Frank & Claire Underwood: A Kártyavár sorozat kilóg a sorból, ugyanis az első négy évadban Frank Underwood volt az igazi antihős, de mivel Kevin Spacey belekeveredett a szexuális zaklatási botrányba, ezért a színészt kirúgták a saját sorozatából.

Az ötödik, egyben utolsó évadban várhatóan Frank felesége, a Robin Wright által alakított, Claire lép előre, hogy megőrizze az Underwood örökséget. Habár azt még nem tudni, hogy mit hoz a sorozat befejezése, az az eddigiek alapján tudható, hogy az elnöki házaspár egyik fele sem szent, hiszen a megbánás legkisebb jelét sem mutató Frank és Claire kezéhez rengeteg vér, könnyek és szenvedés tapad.

Tony Soprano: James Gandolfini játszotta Tony Soprano karakterét a Maffiózók című sorozatban. A színész és a szériát alkotó, David Chase olyan összhangban dolgozott hat évadon keresztül, hogy annak köszönhetően a nézők alaposan, rétegről rétegre ismerhették meg a velejéig romlott antihőst és annak múltbéli sérelmeit, hányattatott életét. Tony Soprano karakterének boncolgatása annyira jól sikerült, hogy az se tudta igazán utálni, aki nagyon akarta.

Nancy Botwin: Mary-Louise Parker játszotta Nancy karakterét a Nancy ül a fűben/Spangli című, 2005-ben indult sorozatban, aminek főszereplője a férje halála után vágott bele a fűtermesztésbe azért, mert úgy ítélte meg, hogy ez az egyetlen lehetősége arra, hogy fenntartsa azt az életszínvonalat, amit a családja megszokott.

Ha valaki napjainkba darálja le a sorozatot, akkor már nem biztos, hogy Nancy antihősnek fog tűnni, ám nem szabad elfelejteni, hogy a marihuána megítélése csak az elmúlt években javult annyira, hogy több országban már legalizálták, ám 2005-ben még igencsak rizikós vállalkozás volt a fűvel kereskedés.

Gemma Teller: A Kemény motorosok című sorozatban Katey Sagal bújt Gemma Teller bőrébe. A széria elején Gemma még egy kissé kegyetlen, majd később teljesen szerethetővé vált motoros feleség volt, akiről a sorozat végére kiderült, hogy ő a Kemény motorosok legnagyobb gonosza.

Az alkotóktól ez azért is elképesztő munka, mert Gemma végig a nézők orra előtt mozgatta a szálakat, de csak a sorozat végén kerültek olyan megvilágításba az események, hogy abból kiderült, hogy a nő tehet minden szörnyűségről, ami a családját és a környezetét érte.

Jockey Ewing: Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni a televíziózás történelemének legkedveltebb antihősét, az 1978-ban indult Dallas sorozat Jockey Ewingját, akit Larry Hagman játszott egészen a haláláig.

Az olajmágnás Jockey Ewing szivar- és bourbon mellett tervezgette a legújabb alattomos tervét, aminek kivitelezésében semmiféle morális korlát nem akadályozta meg. Habár az antihős tényleg bármire képes volt a haszonszerzésért és az önös érdekeiért, mégis nem lehetett nem szeretni, ez pedig főleg Hagman karizmatikus alakításának volt köszönhető. Nem túlzás kijelenteni, hogy Jockey nélkül talán soha nem is léteznének tévés antihősök.Don Draper: Jon Hamm keltette életre a Don Draper karakterét a Mad Men - Reklámőrültek című sorozat hét évadában. Don hiába próbálta, nem tudta eltitkolni a környezete és a nézők elől azt, hogy milyen sötétség lakozik a lelkében.

Az alkoholista reklámszakember rendszeresen csalta a feleségét, valamint rengeteg embernek okozott szenvedést, ám Matthew Weiner, a széria készítője gondoskodott arról, hogy a nézők megértsék az antihőst, akinek élethez való hozzáállását mégsem tették megbocsáthatóvá a gyerekkori traumái.

Lester Nygaard: Martin Freeman bújt Lester Nygaard bőrébe a Fargo című sorozatban, aminek sikerében eleinte sokan kételkedtek, hiszen az FX csatorna a Coen testvérek kultikussá vált Fargo filmje alapján készítette a szériát.

Idővel azonban kiderült, hogy kár volt aggódni, hiszen Noah Hawley remek munkát végzett, még úgy is, hogy az első évad nem a sorozat legjobb tíz epizódja, ám ezt senki sem rója fel neki, hiszen ezekben a részekben szerepelt Lester, aki tulajdonképpen bejárta Walter White teljes karakterútját.

Az antihős eleinte egy magát összehúzó papucsférj volt, de a sztori végére egy dörzsölt, számító eladóvá vált, aki bármit és bárkit feláldozott azért, hogy kimásszon a bajból.

Walter White: A Breaking Bad - Totál szívás sorozatban játszotta Bryan Cranston Walter White karakterét. A sorozat már csak azért is említésre méltó, mert nem egyszer a ponyva és a magas művészet határán egyensúlyozó öt évad teljesen hihetően mutatta be, hogy egy jelentéktelen kémiatanár szinte maga lesz a Sebhelyesarcú.

A szériát végigkísérő nézők úgy érezhették, mintha Walter arcáról rétegeként olvadt volna le a maszk. Eleinte a motivációi nemesek voltak, ezért a nézők nyugodtan szurkolhattak neki, de ahogy haladt előre a történet úgy lett világosabb, hogy Walter egyre több olyan bűnt követ el, ami nem a családja jólétét szolgálta, hanem a saját egómániáját elégítette ki.

Omar Little: Michael K. Williams játszotta a Drót című sorozatban Omar Little-t, aki tulajdonképpen egy modern Robin Hood volt, hiszen gazdag drogvezérektől lopott, hogy aztán a pénzt szétossza Baltimore legszegényebbjei között, persze úgy, hogy azért az ő zsebe se maradjon üres.

A sorozat öt évada során az antihős rengeteg embert megölni és kirabolt, mégis annak ellenére helyén volt a szíve, hogy a módszerei egyáltalán nem voltak megbocsáthatóak.Vic Mackey: Michael Chicklis játszotta Vic Mackey karakterét a Kemény zsaruk című sorozatban, ahol érvényesült az antihős szériák egyik alapszabálya, amely szerint a főszereplő végül szembesül a tettei következményeivel.

Ez a rendőrdráma pedig másról sem szólt csak a következményekről, egészen pontosan arról, hogy milyen ára van annak, ha az ember letér az ősidők óta helyesnek vélt útról. Vic hét évadon keresztül próbálta menteni a bőrét úgy, hogy tűzön, vízen, ellenségeket, barátokon és családtagokon is átgázolt azért, hogy ne érjék utol a következmények, a nézők pedig akaratlanul is szurkoltak neki.

Jax Teller: A Kemény motorosok című sorozatban Charlie Hunnam alakította Jax Teller karakterét. Az antihős gyilkolt, másokat vert, hazudott, lopott, csalt, fenyegetett, szinte mindent felégetett maga körül, a nézők mégis szerették, mert Jax mindezt azért tette, hogy egyszer tisztességes élete lehessen.

Mivel a széria egy Hamlet által inspirált keserű vígjáték, így mindenki tudta, hogy Jax végül elbukik, ám ennek ellenére nem volt kevésbé szívbe markoló látni, ahogy egy idealista, ambiciózus fiatalember hogyan változik kiüresedett, kegyetlen bandavezérré, az őt ért tragédiák hatására.

Charlie Hunnam alakítása nem volt mindig hibátlan, mégis elő tudta varázsolni Jax emberi oldalát, ami miatt a nézők képesek voltam szimpatizálni vele.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Érdekességek, amelyeket talán még nem tudsz a 30 éve bemutatott Nagy durranásról

Érdekességek, amelyeket talán még nem tudsz a 30 éve bemutatott Nagy durranásról

Meglepő tények az 1991-ben bemutatott paródiáról.

Fontos kérdések, amelyek megválaszolásra várnak a Pókember: Nincs hazaút mások előzetese után

Fontos kérdések, amelyek megválaszolásra várnak a Pókember: Nincs hazaút mások előzetese után

Mi mindent szellőztet meg a magyar mozikba december 16-án érkező film új kedvcsinálója?

Így készült a 20 éve bemutatott Harry Potter és a bölcsek köve!

Így készült a 20 éve bemutatott Harry Potter és a bölcsek köve!

Hogyan jutott el J. K. Rowling gyerekkönyve a filmvászonig?

Gyanús találgatásokhoz vezetett Angelina Jolie és a bátyja szoros kapcsolata

Gyanús találgatásokhoz vezetett Angelina Jolie és a bátyja szoros kapcsolata

Ezeket az érdekességeket talán még nem tudod a híres színésznőről.

Meglepő érdekességek Charles Bronsonról

Meglepő érdekességek Charles Bronsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 100 éve született színészről.

Rossz döntések után tört fel a csúcsra Ryan Reynolds

Rossz döntések után tört fel a csúcsra Ryan Reynolds

Ismerd meg a 45 éves színész eddigi pályafutását!

Minden idők legőrültebbje lehet az új Batman a DC FanDome-on bemutatott előzetes szerint

Minden idők legőrültebbje lehet az új Batman a DC FanDome-on bemutatott előzetes szerint

Okok, ami miatt rendkívül félelmetesnek ígérkezik a Robert Pattinson által alakított képregényhős.

Majdnem repülőgép-baleset áldozatává vált Rowan Atkinson

Majdnem repülőgép-baleset áldozatává vált Rowan Atkinson

Meglepő érdekességek az angol színészről.

Egy egész falut átvert Sacha Baron Cohen

Egy egész falut átvert Sacha Baron Cohen

Öt érdekesség, amit talán még nem tudsz az 50 éves komikusról.

Zach Braff mindenképpen meg akarta tartani a Dokikban szereplő kitömött kutyát

Zach Braff mindenképpen meg akarta tartani a Dokikban szereplő kitömött kutyát

Érdekességek a 20 évvel ezelőtt bemutatott sorozatról.

http://ujhazak.com