A lyoni Lumiére Fesztivál bemutatja a Hannibál tanár úr című filmet

A restaurált filmek legjelentősebb európai seregszemléjén, a lyoni Lumiére Fesztiválon Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című, teljeskörűen felújított klasszikus filmjét október 16-án és 17-én vetítik az archívumok kincseit és ritkaságait bemutató szekcióban.A Magyar Nemzeti Filmalap közleménye szerint a 2009 óta minden évben megrendezett Lumiére 2018 Grand Lyon Film Festival a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatójának, Thierry Frémaux-nak és az Oscar-díjas francia filmrendezőnek, Bertrand Taverniernek közös rendezvénye. Védnökei között van Martin Scorsese, Quentin Tarantino, Catherine Deneuve és Wong Kar-wai is. A seregszemlének Lyon városának több filmszínháza mellett a Lumiére testvérek egykori palotájában kialakított Lumiére Intézet épülete ad helyet, ami arról nevezetes, hogy itt forgatták le a világ első filmjének számító A munkaidő vége című filmet.

    
Az idén október 13. és 21. között szervezett mustrára ismét egy Fábri-film, a Hannibál tanár úr Filmarchívum és Filmlabor által restaurált kópiája kapott meghívást. Fábri Zoltán közvetlenül a forradalom előtt, 1956. október 18-án bemutatott munkája az egyik első, vizuális nyelvében is modern magyar filmparabola, amely különleges érzékenységgel ábrázolta, mennyire manipulálható a tömeg, és milyen cselekvési lehetőségei vannak a kisembernek egy embertelen korban. Hőse egy jelentéktelen latintanár, Nyúl Béla, aki Hannibálról írt ártatlan tanulmánya miatt a politika demagóg támadásának kereszttüzébe kerül. Bár a film a harmincas évek fasizálódó Magyarországán játszódik, ugyanakkor a Rákosi-korszak indítórugóit, módszereit tárja fel.
    

A Hannibál tanár úr 1957-ben elnyerte a Karlovy Vary filmfesztivál első díját, 1968-ban a magyar filmkritikusok szavazásán bekerült minden idők 12 legjobb magyar filmje közé, majd ugyanennek a szavazásnak az új, 2000-ben tartott verziójában, az Új Budapesti Tizenkettőbe is. A francia seregszemle eddig a restaurált magyar filmek közül Tóth Endre (André de Toth) Két lány az utcán, Kertész Mihály A tolonc, Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem és Fábri Zoltán Körhinta című filmeket mutatta be.
    

A magyar filmörökség digitális felújításának hosszú távú programja 2017-ben indult a Filmalap igazgatóságaként működő Filmarchívumban. A hosszú távra tervezett program keretében 2017-ben Fábri Zoltán születésének 100. évfordulóján 14 Fábri-mű újult meg, köztük a Körhinta (1955), Hannibál tanár úr (1956), az Édes Anna (1958), a Két félidő a pokolban (1961), A Pál utcai fiúk (1968), az Isten hozta őrnagy úr (1969), és Az ötödik pecsét (1976).
    

Fábri Zoltán filmjeit a Filmarchívum tavaly óta a rendező születésének 100. évfordulója alkalmából kiadott díszdobozos életmű-sorozatban jelenteti meg.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com