A Marvel Moziverzum minden elvarratlan szála

Ezek a 4. fázis eddig nyitva hagyott kérdései.Kezdetben egész jól követhetőek voltak a Marvel Moziverzum történesei, ám a 4. fázisra szinte követhetetlenné vált, köszönhetően a rengeteg sorozatnak és közel 30 egész estés filmnek, ezért mára a Marvel Studios külön embert alkalmaz arra, hogy próbálja meg kordában tartani a Marvel Moziverzum időrendjét.

Ahogy azonban lenni szokott ennyi film és sorozat esetében, akad néhány elvarrandó szál, hézag, amivel remélhetőleg hamarosan foglalkozni fognak a Marvel Moziverzumban.

Az Örökkévalók elrabolva: Az Örökkévalókban a Arishem bíró elrabolta Szirszét, Kingót és Phaisztoszt, akiknek a keresésére indult Makkari, Druig és Théné. A felmentősereg a csillagok között találkozik Thanos testvérével, Erosszal, aki elárulja nekik, hogy tudja, hogy hogyan találhatják meg a társaikat.

Dane felfedezi az Ében Pengét: A barátnője elrablása után az Égi, Dane Whitman felfedezi a családja sötét múltját, ami során a kezébe kerülhetne egy baljós kard, ami mielőtt a férfi megfogná, rejtélyes hangon megkérdezi tőle, hogy biztos készen áll-e erre.

Kiderült, hogy a titokzatos hang a Mahershala Ali által alakított Pengéé, s mivel a képregényekben Dane lesz a Fekete Lovag, ezért valószínű, hogy a karakter szerepelni fog a Penge-rebootban.

A Tíz Gyűrű jelei: A Shang-Chi-ben kiderült, hogy a Tíz Gyűrű egyfajta jeladó, amivel üzeneteket lehet küldeni egy ismeretlen helyre. A Shang-Chi másik stáblistás jelentében a címszereplő nővére veszi át az apjuk halála után a szervezet irányítását, de a jelek szerint nem a megbeszéltek szerint akarja azt átalakítani. Pengekéz és Jon Jon társaságában Xu Xialing közli, hogy sok munka vár még rájuk, majd egy modernizált bázis látható, amiből sejthető, hogy a nő valami rosszra készül.

Quill még mindig Gamorát keresi: A Bosszúállók: Végjáték végén látható egy rövid jelenet arról, hogy Peter Quill elindít egy keresést Gomora megtalálására. Mivel erről nem esett szó a Thor: Szerelem és mennydörgésben, ezért várhatóan A galaxis őrzői vol. 3-ban kerül majd elő a téma.

Adam születése: A galaxis őrzői vol. 2-nek egyik stáblistás jelenetében Ayesha főpapnő a keltetőkádban létrehozott egy „hatalmasabb, csodálatosabb”, az őrzőkkel végezni képes lényt, akit az evolúció következő lépcsőfokának nevezett. Az már kiderült, hogy ő Adam Warlock, a képregényekben már többször újraértelmezett karakter, aki A galaxis őrzői 3-ban kap majd kiemelt szerepet.

Nick Fury az űrben: A Pókember: Idegen végén kiderült, hogy Nick Fury a Földtől messze jár idegenek társaságában. A karakter azóta sem szerepelt filmben vagy sorozatban, de ez hamarosan megváltozik, méghozzá a Disney+-ra készülő Secret Invasion című sorozatban.

Fehér Vízió elszállt: A tulajdonképpen kormányzati fegyver Fehér Víziót átprogramozta a Wanda mágiájával életre keltett Vízióval való beszélgetés, ugyanis megkapta annak minden emlékét, aminek hatására kinevezte magát az eredeti verziónak és ismeretlen helyre távozott. Egyes elméletek szerint Fehér Vízió a Thunderbolts, azaz a Mennydörgők tagjaként térhet vissza.

Monica Rambeau is az űrbe megy: A WandaVízióban keltették fel a halott édesanyja korábbi barátnőjének figyelmét Monica Rambeau szuperképességei, ami miatt egy skrullt küldött érte, tehát valószínű, hogy Rambeau is az űrbe ment. Az, hogy mi történt vele, a Marvelekben derülhet majd ki, ugyanis abban Rambeau is szerepelni fog.Sharon Carter a kormányban: A Sólyom és a Tél Katonája végén tért vissza az Egyesült Államokba Sharon Carter, aki újra titkos ügynök lett, ám újabb csavarként kiderült, hogy a nő arról tájékoztatja a bűnözőtársait, hogy most már közvetlen összeköttetésük van az USA kormányával.

Mint kiderült, hogy már készül az új Amerika Kapitány-film, amiben immár a korábbi Sólyom, Sam Wilson a pajzs tulajdonosa, ezért valószínű, hogy Carter története abban fog folytatódni.

Amerika Kapitányból USA Ügynök: A Sólyom és Tél Katonájában miután John F. Walker megbukott, mint Amerika Kapitány, felkereste a rejtélyes Valentina, akitől egy új ruhát is kapott, mondván, hogy olyan dolgok készülődnek, amelyek miatt nem kapitányra, hanem USA Ügynökre lesz szükség. Valentina tehát keresni fogja Walkert, méghozzá lehet, hogy a már bejelentett Thunderbolts (Mennydörgők) filmben.

Mire készül Valentina:Jelenleg Valentina Allegra de Fontaine a Marvel Moziverzum legrejtélyesebb karaktere, aki már szerepelt A Sólyom és a Tél Katonája sorozatban, valamint a Fekete Özvegy stáblistás jelenetében.

Mivel mindkét esetben morálisan szürke zónában mozgolódó karaktereket környékezett meg, ezért lehet, hogy ő hozza össze a Bosszúállók „sötét” változatát, ahol USA Ügynök tölti be Amerika Kapitány szerepét, Yelena Fekete Özvegyét, Förtelem Hulkét, de az sem kizárt, hogy a csapatot, amihez Kiképző és Szellem is csatlakozhat, ugyanúgy Zémó báró vezeti majd, ahogy a képregényekben.

Vezér és Echo: A Marvel Moziverzumban már aligha lehet biztosra venni a halált, ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy Vezér valóban meghalt a Sólyomszemben, miután Echo lelőtte. A karakter visszatérését már megerősítették az Echo-sorozatban, tehát könnyen lehet, hogy Vezér nem flashbackekben fog szerepelni, hanem életben maradt.

Kang és az Idővariációs Hatóság: A Loki című sorozat első évadának végén a csínytevés istene egy olyan világba tért vissza, ahol Kang, a Megmaradó egyik variánsa uralkodik. Kang, a Hódító legközelebb a Hangya és a Darázs: Kvantumániában fog szerepelni.

A Kiképző és az Özvegyek: A Vörös Szoba pusztulása és Drejkov halálát követően kitisztult az Özvegyek tudata, akik Yelenával és a Kiképzővel a még mindig manipuláció alatt álló elvtársaik felszabadítására indultak.

Förtelem visszatérése: A hihetetlen Hulk után másfél évtizeddel tért vissza a gonosztevő Emil Blonsky, azaz Förtelem, aki először a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájában cameózott, majd jelenleg az Amazon: Ügyvéd című sorozat főszereplője látja el a férfi jogi képviseletét. Mivel nehéz elképzelni, hogy Förtelem tényleg teljesen megjavult, ezért valószínű, hogy a Thunderboltsban kap majd kiemelt szerepet.


Samuel Sterns bezöldül: A 2008-as A hihetetlen Hulkban Bruce Banner a munkatársa, Samuel Sterns (Tim Blake Nelson) segítségéve próbált megszabadulni Hulktól, de ez nem, hogy nem sikerül, hanem egyenesen elvezetett Förtelem (Tim Roth) eljöveteléhez, aki kiütötte Sternst.

Ennek következtében szerzett nyílt sebeket Sterns, akinek sérüléseire ráfolyt Banner vére, tehát ő is Hulkká változott. A képregényekben Sterns, avagy The Leader (A Vezető) Hulk egyik leghíresebb ellenfele, s mivel az Amazon: Ügyvéd sorozatban Förtelem szerepel, ezért talán Sterns története is hamarosan folytatódik.Holdlovag harmadik személyiségdarabja: A Holdlovag című sorozatban megismerhettük a tudathasadásos főhős két személyiségét: Mark Spectort és Steven Grantet, s bár úgy tűnt, hogy sikerült megszabadulniuk Honszutól, mégis az utolsó rész stáblistás jelenetében kiderült, hogy az egyiptomi isten továbbra is a markában tartja Markot, akinek fogalma sincs róla, hogy van egy harmadik személyisége is, a taxisofőr Jake Lockley.

A Fenegyerek feltűnése: A Pókember: Nincs hazaútban jelent meg Matt Murdock, azaz a Fenegyerek, aki azt is megmutatta, hogy vannak szuperképességei. A továbbra is Charlie Cox által alakított karakter az Amazon: Ügyvédben is szerepelni fog, majd várhatóan 2024 elején érkezik a saját Disney+-ra készülő új Daredevil-sorozattal, ami a Born Again alcímet kapta.

A Skorpió bosszúja: A Pókember: Hazatérésben találkozott a börtönben Adrian Toomes, azaz Keselyű egy Mac Gargan nevű rabbal, aki a képregényekben Skorpió. Gargan elmondta Toomesnak, hogy a társaival Pókember ellen szervezkedik, ami előrevetíthette a Sinister Six (Baljós Hatos) eljövetelét.

Peter Parker elfelejtve: A Pókember: Nincs hazaút végén mindenki elfelejtette Peter Parkert, ami azt is jelenthetné, hogy ezzel vége Pókember karrierjének a Marvel Moziverzumban, ám ez attól függ, hogy a karakter jogait birtokló Sony Pictures milyen megállapodást köt a Marvel Studiosszal.

Venom a Marvel Moziverzumban: A Pókember: Nincs hazaút stáblistás jelenetében bukkant fel a Sony Marvel-univerzumához tartozó Eddie Brock és Venom, aki egy darabkát ott is hagyott magából, ez pedig azt vetíti előre, hogy komoly crossoverre készül a két stúdió, ám az majd a Sony és a Marvel tárgyalása dönti el, hogy mi lesz Eddie és Venom sorsa.

Mordo gonosz fordulata: A misztikus tanok mestere, Karl Mordo, elfordult mágustársaitól az első Doctor Strange-filmben. A második részben Mordo egyik alteregója szerepelt, akinek Strange megjegyezte, hogy a saját világában próbálja megölni őt. Ennyiből nem derült ki, hogy Mordo letett-e erről a tervéről, tehát lehet, hogy szerepet kap a Doctor Strange 3-ban.

America Chavez a Kamar-Tajban: A Doctor Strange 2. végén döntött úgy America Chavez, hogy a multiverzumban való bolyongás helyett a Kamar-Tajban marad, ahol kezdetét vette a kiképzése. Mivel a lány eddig nem találta meg a szüleit, ezért ezzel a kereséssel folytatódhat a története a Marvel Moziverzumban.

Doctor Strange és Clea: A Doctor Strange és az őrület mutiverzumában végén jelent meg a rejtélyes Clea, aki közli, hogy Strange nagy zűrt okozott a multiverzumban, ezért segítenie kell azt helyrehozni. Ezután megnyílik egy portál a Sötét Dimenzióra, ahova a páros belép.

Mivel a képregényekben a térfúziónak köze van a Titkos háborúhoz, ezért valószínűleg arra utaltak ezzel a jelenettel. Clea és Stange kapcsolata pedig a Doctor Strange 3-ban kaphat kiemelt szerepet.

Isteni összecsapás: Habár Thor a saját fegyverét fordította Zeusz ellen, az isten mégis túlélte azt, és nem meglepő módon, bosszút akar állni Thoron, ám ahelyett, hogy személyesen menne az asgardi után, inkább a fiát, Herkulest küldi maga helyett. Ebből azt lehet sejteni, hogy ha lesz még egy Thor-film, akkor annak Herkules lehet az antagonistája.

Szeretet és Mennydörgés: A negyedik Thor-film végén fogadta örökbe Gorr lányát, Love-ot, a címszereplő, így a páros közös kalandjaival folytatódhat a mennydörgés istenének története a Marvel Moziverzumban.

Ugyanakkor a szuperképességekkel rendelkező Love, akinek valószínűleg nem ez az igazi neve, nem létezik a képregényekben, tehát nem lehet tudni, hogy mi lesz a további sorsa, ám nincs kizárva, hogy később csatlakozik America Chavezhez is az Ifjú Bosszúállók tagjaként.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

Gépfegyveres lövöldözés rémisztette meg a XIII. kerület környékén élőket

A következő napokban is előfordulhatnak csatazajok.

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Meglepő érdekességek Russell Crowe-ról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 60 éves színészről.

Érdekességek Jackie Chanről

Érdekességek Jackie Chanről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 70 éves színészről.

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

A jó génjeinek tulajdonítja a fittségét Terence Hill

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 85 éves színészről.

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

http://ujhazak.com