A Marvel Moziverzum nyitva hagyott kérdései

Ezeket a szálakat nem varrta el a stúdió.A Marvel Moziverzum alkotói igyekeznek odafigyelni arra, hogy minden kérdésre választ adjanak, minden szálat elvarrjanak, ám az újabb sorozatok és filmek bemutatásával egyre több a nyitva hagyott kérdés, amire egyelőre nem kaptunk választ.

Namor: A nemrég bemutatott Fekete Párduc 2. legfontosabb új karaktere Namor, a Torpedó, akinek háttértörténetét megváltoztatták a filmben, ugyanis míg a képregényekben Atlantisz ura, addig itt egy szintén víz alatti királyság, Talokan uralkodója.

Miután Shuri legyőzte a filmben, Namor elismerte őt királynőként, de ez valószínűleg csak egy újabb trükk a részéről. Sőt, nagyon valószínű, hogy Namor abban reménykedik, hogy Talokan sokat nyer ezzel a behódolással, mivel Vakanda rengeteg kapcsolattal gazdagodott annak eredményeként, hogy nyitott a világ felé, és Namor királyságának is ugródeszka lehet. A kérdés Narmorral kapcsolatban az, hogy mikor és hogyan tér vissza.

Vasszív/Riri Williams: A Fekete Párduc 2-ről tudni lehetett, hogy ebben a filmben debütál Riri Williams is, aki tulajdonképpen Vasember utódja, ám ez a bemutatkozás elég csalódáskeltően sikerült, mert Vasszív súlytalan karakter lett.

A film nem csinált titkot Riri sorsából, ráadásul már bejelentették a Vasszív-sorozatot, amiben majd jobban bemutatják a karaktert. A hősnővel kapcsolatban azonban van egy fontosabb kérdés, méghozzá az, hogy mennyire lesz Vasember utódja a Marvel Moziverzumban, valamint mennyire kapcsolódik a története Vakandához és milyen hatással lesz az életére a Fekete Párduc 2-ben történtek.

Hulk-hármas: Az Amazon: Ügyvéd sorozatban derült ki, hogy Hulknak van egy fia, Skaar, tehát már összesen három Hulk van a Földön. Az egyelőre rejtély, hogy milyen jövőt szánnak Skaarnak a Marvel Moziverzumban, de mivel már sok képregényben szerepelt, így elég jól meg lehet tippelni.

A füzetekben Skaar elég tragikus háttértörténetet kapott, és vele kapcsolatos a Hulk Világháború is, amiben Hulk a Sakaarra megy, majd olyan dühösen tér onnan vissza a Földre, hogy mindent el akar pusztítani.

Az Amazonban ezt egy kicsit megváltoztatták, mert Hulk továbbra is okos, Skaar él, ám ismerve Kevin Feige-ék eddigi munkáját, nem lepődnénk meg, ha a jövőben jönnének az igazán kemény események.

Ms. Marvel, a mutáns: A Ms. Marvel sorozat azt sugallta, hogy Kamala Khan egy dzsinn lesz, akinek az ereje az őseitől, illetve belülről származik. Végül azonban Kamala barátja, Bruno, kiderítette, hogy a lány génjeiben kimutatható a mutáció, tehát mutáns.

Ennek tudatában már értelmet nyer, hogy miért szólt a jelenet alatt az X-Men animációs sorozat főzenéje, és a is egyértelművé vált, hogy a Ms. Marvel folytatta az X-csapat apránkénti bevezetését a Marvel Moziverzumba.

A képregényekben azonban Kamala nem mutáns, hanem Embertelen, ezért több kérdést is felvet a leleplezés azzal kapcsolatban, hogy mi lesz az X-Men jövője a Marvel Moziverzumban. Azt már biztossá tette a Ms. Marvel, hogy az X-Men csatlakozik a Marvel Moziverzumhoz, ám egyelőre Kamala nem hozzájuk, hanem Carol Danvershez csatlakozik, ahogy azt a sorozatzáró is megerősítette.

Man-Thing: Az Éjjeli vérfarkas című különkiadás vezette fel a klasszikus szörnyhorrorok által kitalált karaktereket a Marvel Moziverzumba. Ebben szerepelt Man-Thing, aki kezdetben egy hagyományos monstrumnak tűnt, mert rá vadásztak, de aztán kiderült, hogy a jó oldalon áll, ha a címszereplő oldalát annak vesszük.

Az Éjjeli vérfarkasban őt és Jack Russellt is megkedvelték a nézők, majd a kiszínesedett zárójelenetben egész jó barátságban búcsúztak. A kérdés tehát az, hogy mikor bukkannak fel a Marvel Moziverzumban.

Brian Gray vezető producer azt megerősítette, hogy Man-Thing biztos, hogy szerepelni fog még. Mivel a képregényekben volt szerepe az X-Men-történetekben, ezért lehet, hogy majd a mutánsokkal együtt tér vissza valamelyik filmben vagy sorozatban.

Marvelek: 2023-ban mutatják be a Marvelek című filmet, amiben Ms. Marvel és Monica Rambeau is szerepelni fog Carol Danvers mellett. A Ms. Marvel sorozat utolsó részének stáblistás jelenetében felbukkant Marvel Kapitány, ami egyértelművé tette, hogy eljött az összefogás ideje.

A probléma csak az, hogy ő és Ms. Marvel valahogy helyet cseréltek, ugyanis Marvel Kapitány kilépett a lány ruhásszekrényéből, Kamala pedig eltűnt az éterben. Az egyelőre nyitva hagyott kérdés, hogy ez hogyan történhetett. A válasz majd csak, a magyar mozikban 2023. július 27-én kezdő, Marvelekben derül ki.Samuel Sterns bezöldül: A 2008-as A hihetetlen Hulkban Bruce Banner a munkatársa, Samuel Sterns (Tim Blake Nelson) segítségéve próbált megszabadulni Hulktól, de ez nem, hogy nem sikerül, hanem egyenesen elvezetett Förtelem (Tim Roth) eljöveteléhez, aki kiütötte Sternst.

Ennek következtében szerzett nyílt sebeket Sterns, akinek sérüléseire ráfolyt Banner vére, tehát ő is Hulkká változott. A képregényekben Sterns, avagy The Leader (A Vezető) Hulk egyik leghíresebb ellenfele, s mivel az Amazon: Ügyvéd sorozatban Förtelem szerepel, ezért talán Sterns története is hamarosan folytatódik.

Holdlovag harmadik személyiségdarabja: A Holdlovag című sorozatban megismerhettük a tudathasadásos főhős két személyiségét: Mark Spectort és Steven Grantet, s bár úgy tűnt, hogy sikerült megszabadulniuk Honszutól, mégis az utolsó rész stáblistás jelenetében kiderült, hogy az egyiptomi isten továbbra is a markában tartja Markot, akinek fogalma sincs róla, hogy van egy harmadik személyisége is, a taxisofőr Jake Lockley.

Isteni összecsapás: Habár Thor a saját fegyverét fordította Zeusz ellen, az isten mégis túlélte azt, és nem meglepő módon, bosszút akar állni Thoron, ám ahelyett, hogy személyesen menne az asgardi után, inkább a fiát, Herkulest küldi maga helyett. Ebből azt lehet sejteni, hogy ha lesz még egy Thor-film, akkor annak Herkules lehet az antagonistája.

Szeretet és Mennydörgés: A negyedik Thor-film végén fogadta örökbe Gorr lányát, Love-ot, a címszereplő, így a páros közös kalandjaival folytatódhat a mennydörgés istenének története a Marvel Moziverzumban.

Ugyanakkor a szuperképességekkel rendelkező Love, akinek valószínűleg nem ez az igazi neve, nem létezik a képregényekben, tehát nem lehet tudni, hogy mi lesz a további sorsa, ám nincs kizárva, hogy később csatlakozik America Chavezhez is az Ifjú Bosszúállók tagjaként.

Quill még mindig Gamorát keresi: A Bosszúállók: Végjáték végén látható egy rövid jelenet arról, hogy Peter Quill elindít egy keresést Gomora megtalálására. Mivel erről nem esett szó a Thor: Szerelem és mennydörgésben, ezért várhatóan A galaxis őrzői vol. 3-ban kerül majd elő a téma.

Adam születése: A galaxis őrzői vol. 2-nek egyik stáblistás jelenetében Ayesha főpapnő a keltetőkádban létrehozott egy „hatalmasabb, csodálatosabb”, az őrzőkkel végezni képes lényt, akit az evolúció következő lépcsőfokának nevezett. Az már kiderült, hogy ő Adam Warlock, a képregényekben már többször újraértelmezett karakter, aki A galaxis őrzői 3-ban kap majd kiemelt szerepet.

Nick Fury az űrben: A Pókember: Idegen végén kiderült, hogy Nick Fury a Földtől messze jár idegenek társaságában. A karakter azóta sem szerepelt filmben vagy sorozatban, de ez hamarosan megváltozik, méghozzá a Disney+-ra készülő Secret Invasion című sorozatban.

A Fenegyerek feltűnése: A Pókember: Nincs hazaútban jelent meg Matt Murdock, azaz a Fenegyerek, aki azt is megmutatta, hogy vannak szuperképességei. A továbbra is Charlie Cox által alakított karakter az Amazon: Ügyvédben is szerepelni fog, majd várhatóan 2024 elején érkezik a saját Disney+-ra készülő új Daredevil-sorozattal, ami a Born Again alcímet kapta.

A Skorpió bosszúja: A Pókember: Hazatérésben találkozott a börtönben Adrian Toomes, azaz Keselyű egy Mac Gargan nevű rabbal, aki a képregényekben Skorpió. Gargan elmondta Toomesnak, hogy a társaival Pókember ellen szervezkedik, ami előrevetíthette a Sinister Six (Baljós Hatos) eljövetelét.Az Örökkévalók elrabolva: Az Örökkévalókban a Arishem bíró elrabolta Szirszét, Kingót és Phaisztoszt, akiknek a keresésére indult Makkari, Druig és Théné. A felmentősereg a csillagok között találkozik Thanos testvérével, Erosszal, aki elárulja nekik, hogy tudja, hogy hogyan találhatják meg a társaikat.

Dane felfedezi az Ében Pengét: A barátnője elrablása után az Égi, Dane Whitman felfedezi a családja sötét múltját, ami során a kezébe kerülhetne egy baljós kard, ami mielőtt a férfi megfogná, rejtélyes hangon megkérdezi tőle, hogy biztos készen áll-e erre.

Kiderült, hogy a titokzatos hang a Mahershala Ali által alakított Pengéé, s mivel a képregényekben Dane lesz a Fekete Lovag, ezért valószínű, hogy a karakter szerepelni fog a Penge-rebootban.

A Tíz Gyűrű jelei: A Shang-Chi-ben kiderült, hogy a Tíz Gyűrű egyfajta jeladó, amivel üzeneteket lehet küldeni egy ismeretlen helyre. A Shang-Chi másik stáblistás jelentében a címszereplő nővére veszi át az apjuk halála után a szervezet irányítását, de a jelek szerint nem a megbeszéltek szerint akarja azt átalakítani. Pengekéz és Jon Jon társaságában Xu Xialing közli, hogy sok munka vár még rájuk, majd egy modernizált bázis látható, amiből sejthető, hogy a nő valami rosszra készül.

Mire készül Valentina: Jelenleg Valentina Allegra de Fontaine a Marvel Moziverzum legrejtélyesebb karaktere, aki már szerepelt A Sólyom és a Tél Katonája sorozatban, valamint a Fekete Özvegy stáblistás jelenetében.

Mivel mindkét esetben morálisan szürke zónában mozgolódó karaktereket környékezett meg, ezért lehet, hogy ő hozza össze a Bosszúállók „sötét” változatát, ahol USA Ügynök tölti be Amerika Kapitány szerepét, Yelena Fekete Özvegyét, Förtelem Hulkét, de az sem kizárt, hogy a csapatot, amihez Kiképző és Szellem is csatlakozhat, ugyanúgy Zémó báró vezeti majd, ahogy a képregényekben.

Vezér és Echo: A Marvel Moziverzumban már aligha lehet biztosra venni a halált, ezért abban sem lehetünk biztosak, hogy Vezér valóban meghalt a Sólyomszemben, miután Echo lelőtte. A karakter visszatérését már megerősítették az Echo-sorozatban, tehát könnyen lehet, hogy Vezér nem flashbackekben fog szerepelni, hanem életben maradt.

Kang és az Idővariációs Hatóság: A Loki című sorozat első évadának végén a csínytevés istene egy olyan világba tért vissza, ahol Kang, a Megmaradó egyik variánsa uralkodik. Kang, a Hódító legközelebb a Hangya és a Darázs: Kvantumániában fog szerepelni.

A Kiképző és az Özvegyek: A Vörös Szoba pusztulása és Drejkov halálát követően kitisztult az Özvegyek tudata, akik Yelenával és a Kiképzővel a még mindig manipuláció alatt álló elvtársaik felszabadítására indultak.

Förtelem visszatérése: A hihetetlen Hulk után másfél évtizeddel tért vissza a gonosztevő Emil Blonsky, azaz Förtelem, aki először a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájában cameózott, majd jelenleg az Amazon: Ügyvéd című sorozat főszereplője látja el a férfi jogi képviseletét. Mivel nehéz elképzelni, hogy Förtelem tényleg teljesen megjavult, ezért valószínű, hogy a Thunderboltsban kap majd kiemelt szerepet.

Monica Rambeau is az űrbe megy: A WandaVízióban keltették fel a halott édesanyja korábbi barátnőjének figyelmét Monica Rambeau szuperképességei, ami miatt egy skrullt küldött érte, tehát valószínű, hogy Rambeau is az űrbe ment. Az, hogy mi történt vele, a Marvelekben derülhet majd ki, ugyanis abban Rambeau is szerepelni fog.Sharon Carter a kormányban: A Sólyom és a Tél Katonája végén tért vissza az Egyesült Államokba Sharon Carter, aki újra titkos ügynök lett, ám újabb csavarként kiderült, hogy a nő arról tájékoztatja a bűnözőtársait, hogy most már közvetlen összeköttetésük van az USA kormányával.

Mint kiderült, hogy már készül az új Amerika Kapitány-film, amiben immár a korábbi Sólyom, Sam Wilson a pajzs tulajdonosa, ezért valószínű, hogy Carter története abban fog folytatódni.America Chavez a Kamar-Tajban: A Doctor Strange 2. végén döntött úgy America Chavez, hogy a multiverzumban való bolyongás helyett a Kamar-Tajban marad, ahol kezdetét vette a kiképzése. Mivel a lány eddig nem találta meg a szüleit, ezért ezzel a kereséssel folytatódhat a története a Marvel Moziverzumban.

Fehér Vízió elszállt: A tulajdonképpen kormányzati fegyver Fehér Víziót átprogramozta a Wanda mágiájával életre keltett Vízióval való beszélgetés, ugyanis megkapta annak minden emlékét, aminek hatására kinevezte magát az eredeti verziónak és ismeretlen helyre távozott. Egyes elméletek szerint Fehér Vízió a Thunderbolts, azaz a Mennydörgők tagjaként térhet vissza.

Amerika Kapitányból USA Ügynök: A Sólyom és Tél Katonájában miután John F. Walker megbukott, mint Amerika Kapitány, felkereste a rejtélyes Valentina, akitől egy új ruhát is kapott, mondván, hogy olyan dolgok készülődnek, amelyek miatt nem kapitányra, hanem USA Ügynökre lesz szükség. Valentina tehát keresni fogja Walkert, méghozzá lehet, hogy a már bejelentett Thunderbolts (Mennydörgők) filmben.

Peter Parker elfelejtve: A Pókember: Nincs hazaút végén mindenki elfelejtette Peter Parkert, ami azt is jelenthetné, hogy ezzel vége Pókember karrierjének a Marvel Moziverzumban, ám ez attól függ, hogy a karakter jogait birtokló Sony Pictures milyen megállapodást köt a Marvel Studiosszal.

Venom a Marvel Moziverzumban: A Pókember: Nincs hazaút stáblistás jelenetében bukkant fel a Sony Marvel-univerzumához tartozó Eddie Brock és Venom, aki egy darabkát ott is hagyott magából, ez pedig azt vetíti előre, hogy komoly crossoverre készül a két stúdió, ám az majd a Sony és a Marvel tárgyalása dönti el, hogy mi lesz Eddie és Venom sorsa.

Mordo gonosz fordulata: A misztikus tanok mestere, Karl Mordo, elfordult mágustársaitól az első Doctor Strange-filmben. A második részben Mordo egyik alteregója szerepelt, akinek Strange megjegyezte, hogy a saját világában próbálja megölni őt. Ennyiből nem derült ki, hogy Mordo letett-e erről a tervéről, tehát lehet, hogy szerepet kap a Doctor Strange 3-ban.

Doctor Strange és Clea: A Doctor Strange és az őrület mutiverzumában végén jelent meg a rejtélyes Clea, aki közli, hogy Strange nagy zűrt okozott a multiverzumban, ezért segítenie kell azt helyrehozni. Ezután megnyílik egy portál a Sötét Dimenzióra, ahova a páros belép.

Mivel a képregényekben a térfúziónak köze van a Titkos háborúhoz, ezért valószínűleg arra utaltak ezzel a jelenettel. Clea és Stange kapcsolata pedig a Doctor Strange 3-ban kaphat kiemelt szerepet.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Forgatás közben elhunyt színészek és színésznők

Forgatás közben elhunyt színészek és színésznők

Már nem fejezhették be az utolsó filmjüket.

Oroszlán támadt Jodie Fosterre

Oroszlán támadt Jodie Fosterre

Meglepő érdekességek a 60 éves színésznőről.

Robert De Niro mentette meg Martin Scorsese életét

Robert De Niro mentette meg Martin Scorsese életét

Érdekességek a 80 éves rendezőről.

Érdekességek a Harmadik típusú találkozásokról

Érdekességek a Harmadik típusú találkozásokról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 45 éve bemutatott klasszikusról.

Valódi sorozatgyilkosokról készült filmek

Valódi sorozatgyilkosokról készült filmek

Ha tetszett a Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey-Dahmer-sztori, akkor ezek az alkotások is kedvedre lehetnek.

Elmenekültek a betörők, amikor rájöttek, hogy Dolph Lundgren otthonába törtek be

Elmenekültek a betörők, amikor rájöttek, hogy Dolph Lundgren otthonába törtek be

Érdekességek a 65 éves svéd akciósztárról.

Összebalhézott a Transformers rendezőjével Megan Fox

Összebalhézott a Transformers rendezőjével Megan Fox

Tíz eset, amikor a színész és a rendező összekapott a forgatáson.

Egy almafajtáról nevezték el a Rambo főhősét

Egy almafajtáról nevezték el a Rambo főhősét

Meglepő érdekességek a 40 éve bemutatott filmről.

Meglepő érdekességek A körről

Meglepő érdekességek A körről

Ezeket a dolgokat talán nem tudod a 20 éve bemutatott horrorfilmről.

Érdekességek Guy Pearce-ről

Érdekességek Guy Pearce-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

http://ujhazak.com