A Mátrix 4 forgatása akár július elején folytatódhat

Akár már július elején folytatódhat a Mátrix 4 forgatása - tudta meg a Variety.com a Warner Bros. filmstúdiótól.Lana Wachowski sci-fijének produkciója a koronavírus-járvány miatt állt le, de a hollywoodi lap forrásai szerint stúdió most további nyolc hétre meghosszabbította a szerződéseket, hogy a színészeket legalább július 6-ig megtartsa.

A Mátrix 4 forgatása februárban kezdődött San Franciscóban, majd a stáb március közepén Berlinbe költözött. Az európai helyszínen azonban már nem indulhattak el a felvételek, mert addigra kirobbant a világjárvány.

    
A Mátrix-filmek sztárjai, Keanu Reeves, Carrie-Anne Moss az új folytatásban ismét játszanak, de a szereplők között van Yahya Abdul-Mateen II, Neil Patrick Harris, Brian J. Smith, Toby Onwumere és Jonathan Groff is. A jelen állás szerint 2021-ben mutathatják be a filmet a mozik, de a stúdió még nem közölt pontos dátumot.
    

A negyedik rész forgatókönyvét Aleksandar Hemon és David Mitchell írta Wachowskival, aki producerként is jegyzi a filmet. A Warner Bros. tavaly augusztusban jelentette be, hogy belevágnak a Mátrix-történet folytatásába. A Mátrix-trilógia együtt több mint 1,6 milliárd dolláros (524 milliárd forintos) bevételt hozott világszerte a jegyeladásokból. A három filmet Lana és nővére, Lilly Wachowski együtt írta és rendezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

2025 legrosszabb filmjei

2025 legrosszabb filmjei

Ezek az alkotások kapták a legalacsonyabb pontszámokat a kritikusoktól.

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

http://ujhazak.com