A moszkvai házi őrizetben lévő Kirill Szerebrennyikovot ünnepelte a fesztivál

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Hosszú tapssal ünnepelték az orosz állami támogatások elsikkasztásának gyanúja miatt moszkvai házi őrizetben lévő Kirill Szerebrennyikov orosz sztárrendezőt a 71. cannes-i filmfesztiválon szerda este, amikor a hivatalos versenyprogramban a rendező részvétele nélkül bemutatták Nyár című filmjét.A film szereplői és producerei a rendező portréját ábrázoló kitűzőket viselve vonultak fel a vörös szőnyegen a film vetítése előtt, ahol Thierry Frémaux művészeti igazgató fogadata őket, és együtt tartottak a magasba egy hatalmas táblát Kirill Szerebrennyikov nevével.

    
A fesztiválpalota dísztermének 3 ezer fős közönsége hosszú tapssal fogadta az alkotókat, majd a kétórás film végén állva és ovációval ünnepelték őket, miközben a rendező helye a terem közepén végig üres maradt.

Thierry Frémaux szerda délután az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) című válogatás megnyitóján elmondta, hogy a fesztivál személyesen Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult azért, hogy a rendező részt vehessen filmjének világpremierjén Cannes-ban.


Az orosz elnök válaszában azt írta, hogy a független orosz igazságszolgáltatás döntött úgy, hogy Kirill Szerebrennyikovnak házi őrizetben kell maradnia az ellene folyó eljárás idejére. A nemzetközi hírű rendezőt azzal gyanúsítják, hogy 133 millió rubelnyi (csaknem 585 millió forintnyi) állami színházi támogatást sikkasztott el. A Gogol Színház 48 éves művészeti vezetője tagadta, hogy bűnös lenne és abszurdnak nevezte a gyanúsítást.


Az, hogy a rendezőt megfosztották szabadságától, tiltakozást váltott ki az orosz értelmiség liberális köreiben és külföldön is. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint azonban Szerebrennyikov ellen nem politikai ügyben, hanem gazdasági bűncselekmény miatt nyomoznak. Francoise Nyssen francia kulturális miniszter a fesztivál kedd esti megnyitóján a francia sajtónak megerősítette, hogy a francia diplomácia mindent megtett, hogy az iráni Dzsafar Panahit és az orosz rendezőt hazájuk hatóságai elengedjék Cannes-ba filmjeik világpremierjére, és "felháborodását és aggodalmát fejezi ki a kialakult helyzet miatt".    
    

A társadalomkritikus, politikai és vallási témájú, avantgárd rendezéseivel a moszkvai színházi életet forradalmasító Szerebrennyikov egyébként nem először kapott meghívást a cannes-i fesztiválra, de először indulhat filmje az Arany Pálmáért. A diák című filmjét a 2016-os cannes-i filmfesztiválon Francois Chalais-díjjal tüntették ki. A rendező korábban többször bírálta a nyomásgyakorlást az alkotói szabadságra a konzervatív értékek nevében.
    

Nyár című legújabb fekete-fehér mozifilmje az alig 28 évesen autóbalesetben 1990-ben elhunyt Viktor Robertovics Coj rocksztárnak, a legendás Kino zenekar frontemberének történetén keresztül a brezsnyevi időszak Szovjetuniójának underground zenei világát mutatja be, a történet az 1980-as évek Leningrádjában a peresztrojka, a szovjet változások hangulatát idézi meg. A rendező egyébként a film utómunkálatait otthonában, a házi őrizet idején fejezte be.
   

Szerebrennyikov már december elején sem jelenhetett meg a Bolsoj Színházban az általa rendezett Nurejev című balett premierjén. Cate Blanchett Oscar-díjas ausztrál filmsztár, a zsűri elnöke is megszólalt az iráni és az orosz rendező ügyében. A zsűri keddi sajtótájékoztatóján szörnyűnek nevezte a helyzetet. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy a két rendező alkotását ugyanúgy, a művészi minőség alapján fogják megítélni, mint a többi művet, mert Cannes-ban "nem a Nobel-díjat, hanem az Arany Pálmát" ítélik oda.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com