A nemzet aranyai című dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán a Magyar Mozgókép Fesztivál

Kemény Dénes és legendás vízilabdásai részvételével, A nemzet aranyai című dokumentumfilm gálavetítésével kezdődik szerdán Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelyen mintegy száz film és koncertek is várják az érdeklődőket.A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) program szervezésében megvalósuló fesztivál első napján A nemzet aranyai című dokumentumfilmet a veszprémi Szentháromság téren láthatja a közönség. A vetítés után Zákonyi S. Tamás rendezővel és Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval lesz beszélgetés - tájékoztatták a szervezők az MTI-t hétfőn.
    

Csütörtökön a füredi Balaton moziban Csoma Sándor, Erőss Zsolt hegymászó történetét feldolgozó Magasságok és mélységek című filmje szerepel a műsorban, a vetítés után az alkotók részvételével közönségtalálkozót tartanak.

Ugyanaznap este Veszprémben, az újonnan nyílt Foton udvarban Járai Márk - a Halott Pénz énekese - ad szólókoncertet. Csütörtökön Balatonalmádiban a tavalyi év legnézettebb magyar filmje, a Nyugati nyaralás férfi főszereplőjével, Mészáros Mátéval lesz gasztroprogram a Kerekes Pincében, majd este a film vetítése után a Szentháromság téren közönségtalálkozó.
   

Pénteken délután a füredi Balaton moziban a Blokád című filmet követő beszélgetésen részt vesz Tősér Ádám rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Lajos Tamás producer, ifj. Vidnyánszky Attila, a film főszereplője, valamint Kónya Imre volt belügyminiszter. Veszprémben a Fotonban pénteken és szombaton a Szíház-és Filmművészeti Egyetem mutatkozik be, az 1960-as évektől napjainkig.     
    

Balatonalmádi strandján pénteken Dombrovszky Linda rendezésében Petőfi Sándor népszerű komikus eposzát, A helység kalapácsának western- és eastern-világban játszódó különleges műfajparódiáját láthatja a közönség, a vetítést követően az alkotókkal lesz beszélgetés. Este a veszprémi Fotonban a Mellékszereplők című alkotás vetítése után a nézők Sopsits Árpád rendezővel és a női főszereplővel, Farkas Franciskával találkozhatnak.


Szakonyi Noémi Veronika Hat hét című filmje a Hangvillában lesz látható, utána itt is lesz közönségtalálkozó. Ugyanitt vetítik péntek este 10 órától a számos díjat nyert Larry című filmet. A közönségtalálkozón részt vesz Bernáth Szilárd rendező, Vilmányi Benett és Thuróczy Szabolcs színész. Később az Óváros téren a Psycho Mutants, az Európa Kiadó zenekarok és Dj Kanada Káosz szórakoztatja a közönséget.
    

Balatonfüreden a Partitúra Galériában minden nap 15 órától megtekinthető a  Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr, Bojkovszky Béla fénymesternek 1960 és 1971 között írt leveleiből összeállított kiállítás. A tárlatban minden nap 16 órától Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmjét láthatják a látogatók.
    

A közönség idén is leadhatja szavazatát az általa legjobbnak tartott filmre június 10-ig a fesztivál honlapján: https://mozgokepfesztival.hu/oldal/kozonsegszavazas. A szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki. A közönségdíj és a Magyar Mozgókép Díjak átadása szombat este lesz a veszprémi Petőfi Színházban - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Ezek a 21. század legfélelmetesebb horrorfilmjei

Egy felmérés szerint ezek az alkotások hozzák rá a frászt az emberekre.

2026 legjobban várt filmjei

2026 legjobban várt filmjei

Sokan lesznek kíváncsiak ezekre az alkotásokra!

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Ezek a legnépszerűbb kosztümök idén halloweenkor

Nem meglepő, hogy melyik film szereplői tarolnak.

Elhunyt Robert Redford

Elhunyt Robert Redford

Életének 90. évében kedden elhunyt Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész, rendező, producer, a Sundance Filmfesztivál alapítója - számolt be róla a Variety.com filmes portál.

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

A Démonok között: Utolsó rítusok mögött álló igaz történet

Ismerd meg a Smurl család kálváriáját!

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

Hazánkban is elindult a FilmED, a filmoktatást népszerűsítő európai platform

A Nemzeti Filmintézet (NFI) csatlakozott a FilmED nemzetközi projekthez, melynek célja, hogy a filmkultúrát eljuttassa a fiatalokhoz, az óvodás korosztálytól egészen a középiskolásokig - olvasható az NFI szerdai közleményében.

Érdekességek Antonio Banderasról

Érdekességek Antonio Banderasról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 65 éves sztárról.

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Autóbalesetnél mentett életet Vin Diesel

Hírességek, akik hősként viselkedtek a bajban.

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

Ezek a színészek már biztos, hogy visszatérnek a Bosszúállók: Ítéletnapban

2026 májusában érkezik a film.

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Tarolt az Anora a 97. Oscar-gálán

Íme, a 2025-ös Oscar-díj győztesei!

http://ujhazak.com