A nemzet aranyai című film százezredik nézőjét várják a Lurdy Moziban

A nemzet aranyai című filmet már csaknem 100 ezren nézték meg a hazai mozikban, a filmet a Lurdy Mozi csütörtöktől újra műsorára tűzi - közölte a Nemzeti Filmintézet az MTI-vel.Mint írták, Zákonyi S. Tamás alkotása minden idők legsikeresebb hazai dokumentumfilmjének számít. A százezredik nézőt meglepetés ajándékkal várják a Lurdy Moziban, amely csütörtöktől újra műsorára tűzi a produkciót.

A dokumentumban kitérnek arra is, hogy Zákonyi S. Tamás és Elek Ottó rendezők a Nemzeti Filmintézet támogatásával jelenleg egy tévésorozat előkészítésén dolgoznak, amely a magyar vízilabdasport titánjait és a nívós eredményekkel teli évtizedet mutatja be. A magyar férfi vízilabda-válogatottról szóló alkotás a 2000 és 2008 közötti időszak korábban nem ismert hátterét a csapattagok és a nemzetközi ellenfelek szemszögéből mutatja be.

A filmet a Filmintézet által kezdeményezett egyetemi filmklubokban is hónapok óta tartó kiemelkedő érdeklődés övezi. További információ és a vetítések időpontjai a Lurdy Mozi honlapján és A nemzet aranyai című film közösségi oldalán érhetők el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Rekordbevétellel debütált a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

Az észak-amerikai mozikasszáknál 97 millió dolláros, világszerte pedig összesen 217 millió dolláros (67,5 milliárd forintos) bevételt könyvelhetett el a hétvégén a "pop királyáról" szóló, Michael című film, ami rekord az életrajzi alkotások mezőnyében.

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Szúnyogcsípés miatt került veszélybe Ewan McGregor

Érdekességek az 55 éves hírességről.

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ők bukkantak fel a Pókember: Vadonatúj nap első előzetesében

Ezek a dolgok derültek ki a trailerből.

A 2026-os Oscar-gála győztesei

A 2026-os Oscar-gála győztesei

Ők vehették át az aranyszobrot!

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Oscar-díjra jelölt iráni dokumentumfilm nyitja a Re:Verzió vetítéssorozatát Budapesten

Az Oscar-díjra jelölt Áttörni a sziklákon című iráni dokumentumfilm vetítésével kezdődik csütörtökön Budapesten, a Toldi moziban az idei Re:Verzió ismétlő vetítéssorozata.

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

A 2026-os BAFTA-díjátadó győztesei

Íme, hogy mely alkotók és alkotások nyertek idén!

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Kihirdették a 2026-os BAFTA-díj jelöltjeit

Közülük kerül ki a győztes február 22-én.

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

A 2026-os Oscar-díj jelöltjei

Megérkezett a jelöltek listája.

A 83. Golden Globe győztesei

A 83. Golden Globe győztesei

Kik örülhettek a díjátadón?

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Ezek voltak 2025 legjobb sorozatai

Neked melyik tetszett?

http://ujhazak.com