A Pókember-filmek eddigi gonosztevői

Zseniális, de csalódást keltő ellenséggel is volt már dolga Pókembernek.Pókember egyike azon képregénykaraktereknek, akinek kalandjait már több filmben is végigizgulhatták a rajongók, most pedig hamarosan, július 4-én, a mozikba kerül a legújabb történet, amiben Peter Parker új ellenséggel kerül szembe.

Ennek apropóján felelevenítették a Pókember-filmek eddigi gonosztevőit, akik között akadt zseniális, de csalódást keltő is.

Rengető (Pókember: Hazatérés): Ennek a karakternek még csak a kezdeteit láthatták a nézők a Pókember: Hazatérésben, ahol két alteregója is megjelent. Az egyik esetben a Logan Marshall-Green által eljátszott Jackson Brice vette fel a vibráló kesztyűket.

Brice esetében meg kell jegyezni, hogy A Pókember legújabb kalandjai című animációs sorozatban valóban Rengető néven szerepelt, de a képregények lapjain soha nem volt köze a sárgamaszkot viselő gonosztevőhöz.

A Pókember: Hazatérésben Brice halála után a Bokeem Woodbine által játszott, eredeti Rengető, Herman Schultz vette át a szerepet. Az még rejtély, hogy a jövőben visszatér-e.

Gyík (A csodálatos Pókember): Rhys Ifans egyike azon színészeknek, akikről sokan nem feltételeznék, hogy egyszer képregényfilmben vállalnak szerepet. Habár ő mindent megtett annak érdekében, hogy az alakításában Dr. Curt Connors több legyen egy átlagos képregényes gonosznál, mégis az eredmény eléggé Willem Dafoe-féle Norman Osborn, vagy az Alfred Molina-féle Oki Doki B hasonmás lett.

Ennek oka lehet az, hogy a képregényekben Connors felesége és fia hangsúlyos szerepet kapott, míg A csodálatos Pókemberből teljesen kihagyták őket. Gyík New Yorkot hüllővé változtató terve sem bizonyult korszakalkotónak, és a hidegvérűek igazi anatómiáját felhasználó dizájn sem nevezhető emlékezetesnek.

Skorpió (Pókember: Hazatérés): A Michael Mando által életre keltett Mac Gargan kevés időt töltött a filmvásznon, ám kárpótlásként a Pókember: Hazatérés végén utaltak arra, hogy a karakter Skorpióként még vissza fog térni. Amíg ez nem történik meg, addig csak egy egyszerű verőemberként marad meg a nézők emlékezetében.

Zöld Manó (A csodálatos Pókember 2.): Habár a képregényekben szereplő Zöld Manónak nem volt sok köze A csodálatos Pókember 2-ben látott Harry Osborn-féle változathoz, mégis ennek ellenére érdekes karakternek tűnt.

Ez nagyban annak volt köszönhető, hogy van valami furcsa Dane Dehaan kék szemeiben és furcsán görbülő mosolyában, ami miatt a nézők nem tudják nem nézni. Sajnos azonban ott mindez elvész, amikor Harry belövi magát a szuperszérummal és Zöld Manóvá változik. Onnantól csak egy zavaros motiváció által hajtott Power Rangers-gonosztevőt kaptak a nézők.Keselyű (Pókember: Hazatérés): Michael Keaton kiválóan megmutatta, hogy hogyan kell modernizálni egy több évtizede létező karaktert úgy, hogy az elnyerje a mai közönség tetszését. Mai szemmel nézve Keselyű képregényes jelmeze és szárnya nevetséges, a Pókember: Hazatérésben viszont kiválóan feltuningolták az alkotók.

Az igazi mestermunkát azonban Keaton végezte, hiszen ő jelmez nélkül is hátborzongató. Nem véletlen, hogy a film legfeszültebb jelenete az, amikor Keselyű és Peter Parker mindenféle jelmez nélkül ül egy kocsiban.


Új Zöld Manó (Pókember 3.): Habár elég szappanoperába illő a „megölted az apámat, elvetted a barátnőmet”-motiváció és az amnézia, mégis élmény volt Harry Osborn szerepében szuperbűnözőként látni a tehetséges James Franco-t, aki sokszor még önmagát sem tudja komolyan venni.

Venom (Pókember 3.): Estig lehetne sorolni, hogy mi romlott el a Pókember 3-ban, hiszen Sam Raimi trilógiájának utolsó része több szempontból is a legrosszabb Pókember-filmnek nevezhető, de a legnagyobb merényletet mégis Venom karaktere ellen követték el.

Először is minden jel arra utal, hogy a stábból senki sem vette a fáradtságot, hogy jobban utánanézzen a karakter történetének, és megelégedtek a Wikipédia-oldal elolvasásával, majd kiválasztották a szerepre Topher Grace-t, aki szörnyű alakítást nyújtott. A borzalmas dizájnt jobb szóba se hozni.

Doktor Oktopusz (Pókember 2.): Az Alfred Molina által életre keltett Doktor Oktopusz nemcsak a képregényhűsége miatt nevezhető emlékezetesnek, hanem azért is, mert a nézők az ő szemszögéből ismerhették meg a személyes tragédiáját, és nem a főhőséből.

Ez azért dicséretes, mert így tökéletesen át lehetett érezni Doktor Oktopusz helyzetét, motivációit, és az is kiderült, hogy onnan az őrülete, tehát igazi szimpátia alakulhatott ki közte és a közönség között.

A Pókember 2. idejében a szuperhősfilmekben szereplő gonosztevők személyes drámájának bemutatása szokatlannak számított, ráadásul Alfred Molinaigazán életszerűen alakította Doktor Oktopuszt.

Elektro (A csodálatos Pókember 2.): Zöld Manó mellett Elektróval is csúnyán elbánt A csodálatos Pókember 2., ráadásul itt is elmondható, hogy nem a színészen múlott a siker, hiszen Jamie Foxx minden erejét beleadta a rosszul megírt szerep eljátszásába.

A film készítői túlgondolták a karaktert, aki középszerű bűnöző helyett szinte istenként jelent meg. Ez még nem is lenne akkora baj, de az már igen, hogy milyen gyerekességgel mutatták be Elektro személyes drámáját. Legalább a vizuális effektek látványosak voltak.

Pléhsuszter (Pókember: Hazatérés): A The Amazing Spider-Man második számában megjelenő Phineas Mason, avagy Pléhsuszter olyan feltaláló, aki halálos fegyverekkel látja el a szuperbűnözőket.

A gonosztevő esetében könnyen előfordulhat, hogy a nézők többsége nem emlékezett, hogy már korábban is látták a karaktert a filmvásznon, ám ennek oka leginkább az lehet, hogy a Pókember: Hazatérésben szinte teljesen átformálták a karaktert, aki szúrós szemű öregúrból pocakos geek lett. Habár Pléhsuszter nem kapott sok szerepet, mégis volt néhány jó beszólása.Homokember (Pókember 3.): Kevés jót lehet elmondani a Pókember 3-ról, de ezen kevés pozitívumok egyike a Thomas Haden Church által életre keltett Homokember, ugyanis Flint Marko karakterét sikerült úgy megírni, mintha a képregényből lépett volna ki.

Zöld Manó (Pókember): Willem Dafoe esetében mindegy, hogy milyen műfajban kap szerepet, mert minden esetben kihozza magából a maximumot. Norman Osborn személyében azért volt kiváló választás Dafoe, mert talán nincs is Hollywoodban még egy olyan színész, akinek olyan hátborzongató lenne a mosolya, mint neki.

Az egyetlen kritika, amit Dafoe Zöld Manója esetében emlegetni szoktak az, hogy Sam Raimi rendező úgy döntött hogy latex-maszk helyett sisakot ad a színészre, ami sokat elvett Dafoe rendkívül kifejező arcmimikájából.

Rinó (A csodálatos Pókember 2.): Ha igazságosak szeretnénk lenni, akkor Rinó nem nevezhető kifinomult antagonistának, de Paul Giamatti verziója merénylet volt a jó ízlés ellen. A csodálatos Pókember 2-ben megjelenő Rinó olyan egysorosokokkal untatta a nézőket, mint a „véged pókfajzat”.

A teljesen klisé gonosztevő, akinek túldizájnolt páncéljáról jobb nem is beszélni, a kilencvenes évek rémes szuperhős filmjeit idézte.

(Forrás: marvelmagyarorszag.blog.hu)