A Pókember: Idegenben utalásai és meglepetései

A Marvel Moziverzum harmadik fázisának lezárásában bőven akad utalás a korábbi filmekre és képregényekre.Ha már te is láttad a Pókember: Idegenben című filmet, akkor tudod, hogy a Marvel milyen hatalmas szívvel és fordulatos történettel zárta le a Moziverzum harmadik fázisát, de az sem titok többé előtted, hogy ebből a filmből sem hiányoztak a korábbi filmekre és képregényekre tett utalások.

Figyelem, az alábbiakban spoileresen olvashatsz a Pókember: Idegenben legnagyobb utalásairól és meglepetéseiről!

May néni új állása: A képregényekben előfordult, hogy May néni fontos szerepet töltött be egy New York-i jótékonysági szervezet munkájában. Korábban egy hajléktalanszállón dolgozott egészen addig, mígnem ki nem derült, hogy az alapító Martin Li valójában egy Mr. Negatív nevű bűnvezér.

May néni később a néhai férjéről elnevezett Ben Parker Alapítványt vezette, amit Peter alapított, amikor egy kis ideig iparmágnásként tevékenykedett.

Az elementálok: Habár a Pókember: Idegenben egyik csavarja az, hogy az elementálok, amikkel Quentin Beck harcol, csak illúzió, mégis a képregényekben léteznek ezek a teremtmények. A filmben látható ellenségek is képregényes utalások, méghozzá Pókember olyan klasszikus ellenségeire, mint Vízember és Olvasztár.

A Marvel Multiverzum: Amikor Quentin Beck bemutatkozik a filmben, akkor azt állítja, hogy egy alternatív világból jött. Ebből arra lehetett következtetni, hogy a Marvel-univerzum multiverzummá változik.

Habár később kiderült, hogy Beck hazudott, mégis az Ősmágus már beszélt a multiverzum létezéséről Doctor Strange-nek. Emellett azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a Beck által 616-os és 833-as Föld a képregényekből származik.

A 616-os Föld a Marvel-képregények klasszikus univerzuma, míg a 833-as Föld a brit Spider-UK otthona, ahol Britannia Kapitánnyal védelmezi a multiverzumot.

A TAHITI-projekt: A S.H.I.E.L.D ügynökei című sorozatra utalhatott a Pókember: Idegenben második stáblistás jelenete, amelyben Nick Fury egy holografikus tengerparton pihent. Ez nagyon emlékeztetett Coulson ügynök hamis emlékeire, amely szerint Tahitin nyaralt. A hazugságra azért volt szükség, hogy elnyomja a valódi emlékeket arról, hogy Coulson ügynök valójában Fury TAHITI nevű projektje által térhetett vissza a halálból.

A kiszivárogtatott identitás: Az első stáblistás jelenetben J. Jonah Jameson elárulta, hogy Pókember valójában Peter Parker. A képregényekben a szuperhős saját döntésből leplezte le magát, hogy ezzel támogassa a Szuperhős Regisztrációs Törvényt a Polgárháború idején, ám ez súlyos következménnyel járt.

A döntés után May néni a bosszúra szomjazó Vezér fogságába esett, Peter pedig csak úgy tudta megmenteni, hogy alkut kötött Mephistóval. Végül Vasember, Mr. Fantastic és Doctor Strange segített neki abban, hogy egy varázslat hatására az emberek elfelejtsék, hogy ki is valójában Pókember. Lehet, hogy a Moziverzumban is ezt a megoldást fogják alkalmazni.

Utalások a klasszikus rockzene nagyjaira: A Pókember: Idegenben egyik szívszorító jelenete, amikor a Londonba tartó repülőúton Peter az új ruháján kezd dolgozni, Happy pedig zenét választ. Az ekkor felcsendülő zene egyértelmű utalás Tony Stark AC/DC-rajongására a Vasember-filmekből.

Peter azonban azt hiszi, hogy Led Zeppelin szól, ami nagyon is illik egy olyan tinédzserhez, aki szerint A bolygó neve: Halál „nagyon régi film”. Ugyanakkor a Led Zeppelint vehetjük úgy, hogy utalás volt a Thor: Ragnarök betétdalára.Spider-Man Noir: A Pókember: Idegenben a S.H.I.E.L.D lopakodó ruhát készített Peternek, hogy ne bukjon le az osztálytársai előtt, ám a fekete ruha az egyik képregényes Pókemberre utalt. Spider-Man Noir nemrég a Pókember: Irány a Pókverzumban is szerepelt.

Peter munkában: Peter nem érzi úgy, hogy ő lenne a következő Tony Stark, ezért erősen harcol az ellen, hogy így nevezzék, de az egyik jelenetben teljesen egyértelművé válik a kettejük közti hasonlóság. Amikor Peter a holografikus irányítópanelekkel tervezi az új ruháját, akkor az Tony első próbálkozásaira utal, amikor a Vasember páncélt készítette.

J. Jonah Jameson csatlakozott az MCU-hoz: A stáblista első jelentében, egy hatalmas kivetítőn bukkant fel a J.K. Simmons által megformált J. Jonah Jameson, mint a Hírharsona tudósítója. Az ő megjelenése azoknak okozhatott nagy örömöt, akik látták a Sami Raimi-féle Pókember-trilógiát, ahol ugyancsak J.K. Simmons játszotta a karaktert, méghozzá annyira jól, hogy a Marvel nem is keresett másik színészt a szerepre.

Abban viszont történt változás, hogy J. Jonah Jameson most már nem nyomtatott sajtónál dolgozik, hanem egy InfoWarshoz hasonló álhírportál vezetője, akárcsak a PS4 játékban.

Belengették Nova érkezését: Amikor a repülőúton Peter végignézi a filmválasztékot, akkor egy pillanatra megjelenik a Nova című tudományos dokumentumsorozat egyik epizódja. Nem kizárt, hogy ez csak véletlen egybeesés, de az is lehetséges, hogy a Marvel ezzel jelezte a Nova nevű kozmikus szuperhős érkezését.

Visszatér a klasszikus kosztüm: A filmben két új Pókember-kosztüm is megjelenik a korábbi három mellett. Ezek közül az eredeti, kézzel készített ruha Mysterio hátborzongató illúziójában, a berlini jelentnél látható.

A névlegesen megjelenő Bosszúállók: Pókemberen kívül egyik nagy szuperhős sem teszi tiszteletét a filmben, ám az Idegenben rögtön egy videóval kezdődik, amiben megemlékeznek a Végtelen háború és a Végjáték áldozatairól.

Később említés szintjén szóba kerül Thor, Doctor Stange és Marvel Kapitány is. Pepper Potts neve szerepelt egy hatalmas csekken, amit Happy adott át May néni jótékonysági szervezetének. A legviccesebb utalás az, amikor Happy rájön, hogy nem is olyan egyszerű dolog az Amerika Kapitány-féle pajzsdobálás.

A S.H.I.E.L.D.-től a S.W.O.R.D.-ig: A második stáblistás jelenetből kiderült, hogy Fury az űrben tartózkodik és összedolgozik a skrullokkal. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Moziverzumba is megérkezik a S.W.O.R.D., ami a S.H.I.E.L.D. egy olyan ága, amely az űrből érkező fenyegetésektől igyekszik megvédeni a Földet. Ennek szükségességét a Végtelen Háború eseményei bizonyítják.

Visszatért egy mellékszereplő a Vasemberből: A Pókember: Idegenben legnagyobb csavarja az, amikor kiderül, hogy Beck nem egy kozmikus szuperhős, hanem egy olyan ember, aki a társaival egykor Stark alkalmazottai voltak, most pedig féltékenyek egykori főnökük és Peter kapcsolatára.

A kirúgott alkalmazottak azért is dühösek, mert Tony B.Ü.F.I-nek nevezte el az egyik találmányukat, amivel tulajdonképpen nem csinált semmit. Annak idején a William Ginter Riva (Peter Billingsley) nevű tudóst Obadiah Stane püfölte, most pedig 11 év után tért vissza, hogy bosszút álljon a már elhunyt Vasemberen.Fury testdublőre: Hosszú története van annak, hogy a képregényekben miért döntött úgy Fury, hogy a megtévesztés különféle eszközeivel hiteti el, hogy ott van valahol, ahol valójában nincs. Mivel a skrullok a képregényekben sokkal gonoszabbak, ezért ott Fury nem rájuk támaszkodott, hanem az LMD (Life Model Decoy) nevű androidokat használta testdublőrként. Az androidok A S.H.I.E.L.D ügynökei régebbi évadjaiban kaptak kiemelt szerepet.

Ned és Betty: A repülőúton összejött Betty és Ned gyors, de intenzív egynyári románca egyértelmű utalás arra, hogy a képregényekben a felnőtt Betty Brant és a későbbi Vészmanó, Ned Leeds, egy rövid időre házasok voltak.

Ugyanakkor az még mindig nem derül ki, hogy a Moziverzumban szereplő Ned azonos-e a képregényekben szereplővel, hiszen eddig nem derült ki a vezetékneve, ráadásul a külseje inkább Miles Morales legjobb barátjára, Ganke-re emlékeztet.

Ben bácsira emlékezünk: Ahogy a Marvel Moziverzum korábbi filmjei, úgy a Pókember: Idegenben se foglalkozik Peter eredettörténetével, és csak célzás szintjén jelenik meg Ben bácsi halála, ami tanulságként szolgált Peternek az erővel járó felelősségről.

Ugyanakkor Ben bácsi most kapott egy diszkrét főhajtást, ugyanis Peter bőröndjén jól látható a BFP felirat, vagyis Benjamin Franklin Parker monogramja.

A Marvel Kapitány-cameók: A Pókember: Idegenben többször is utalt a márciusban bemutatott Marvel Kapitányra. Például amikor Peter felveti, hogy miért nem Marvel Kapitány ugrik be megmenteni a világot, akkor Nick Fury elég morcosan közli, hogy róla inkább ne beszéljenek.

Később Fury egy séta közben tesz említést a Kree alvó ügynökök földi jelenlétéről, majd a stáblistás jelenetben kiderül, hogy Hill ügynök és Fury valójában Marvel Kapitány régi barátai, az alakváltó Talos és Soren, akik Fury-t helyettesítik, amíg ő az űrben dolgozik egy új projekten.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Amy Heckerling saját terhessége ihlette a Nicsak, ki beszél! történetét

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 35 éve bemutatott filmről.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Az elmaradt tesztvetítések miatt bukhatott meg a Joker 2.

Tíz ok, ami miatt elmaradt a várt siker.

Sigourney Weaver fél a liftben

Sigourney Weaver fél a liftben

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 75 éves színésznőről.

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Érdekességek a 93 éves korában elhunyt James Earl Jonesról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a hírességről.

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Tragikus ok miatt nincs gyereke Keanu Reevesnek

Érdekességek a 60 éves hírességről.

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Sorozatgyilkos történetnek indult a Hatodik érzék

Ezeket a dolgokat lehet, hogy még nem tudod a 25 éve bemutatott filmről.

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Majdnem zombifilm lett A Maszkból

Érdekességek a 30 éve bemutatott vígjátékról.

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Daniel Radcliffe jó barátságot ápol A halál ereklyéi forgatásán lebénult kaszkadőrrel

Érdekességek a 35 éves színészről.

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Qimir rejtett fénytőrével bővült a Star Wars különleges fegyvertára

Íme, a Star Wars univerzum legérdekesebb fegyverei!

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Jennifer Coolidge azt állítja, hogy 200 férfivel volt az Amerikai pitének hála

Érdekességek a 25 éve bemutatott filmről.

http://ujhazak.com