A Simpson család írója elismerte, hogy egy 1993-as epizóddal sikerült előrevetíteniük a 2020-as eseményeket

Sokszor megjósolta a jövőt a Fox csatorna évtizedek óta futó sitcomja.Azt senki sem tudhatja biztosra, hogy vannak-e látnokok, de az biztos, hogy olykor olyan események történnek az életben, amelyekhez hasonlót már jó előre megjövendöltek. A Simpson család című sitcom rajongói ezt jól tudhatják, hiszen a Fox csatornáján futó széria már nem egyszer előrevetítette a jövőt a több évtizedes pályafutása során.

A jelenségben a legfurcsább az, hogy általában a legabszurdabb poénok valósulnak meg, ami még elképesztőbbé teszi a sorozat íróinak látnoki képességeit. Ennek a legújabb bizonyítékát a rajongók vették észre, ugyanis rájöttek, hogy 1993-ban az egyik epizód előrevetítette az új koronavírus és a gyilkos darazsak eljövetelét.

Ez a 4. évad 21. része volt, amiben Springfield lakosai egy rejtélyes ázsiai szuperinfluenzától, az Oszaka influenzától rettegtek. A dühös tömeg Dr. Hibberttől követelt gyógyszert, de ő kijelentette, hogy adhat bármit, az csak placebo lenne. A tömeg ekkor őrült keresésbe fogott az úgynevezett placebo után. A kutatás során felborítottak egy teherautót, amiből gyilkos darazsak szabadultak el.

Úgy tűnik, hogy mindez 2020-ban megvalósult, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban most nemcsak az új koronavírus-járvány tartja rettegésben az embereket, hanem az ugyancsak Ázsiából érkezett óriásdarazsak is, amelyek szintén most először jelentek meg Észak-Amerikában.

Bill Oakley, A Simpson-írója mindezzel kapcsolatban elismerte, hogy az 1993-as epizóddal valóban sikerült megjövendölniük a 2020-as eseményeket.

Ugyanakkor az alábbi gyűjtemény a bizonyíték rá, hogy távolról sem ez volt az egyetlen alkalom, amikor A Simpson család beletrafált a jövőbe.

Blinky, a háromszemű hal (2. évad, 4. rész): Ebben az epizódban Bart rátalált Blinky-re, akivel kapcsoltban felmerült a gyanú, hogy a springfieldi nukleáris atomerőmű miatt mutálódott. 2011-ben valóban találtak egy háromszemű halat, méghozzá Argentína egy olyan tavában, amely nukleáris atomerőműből származó vízzel volt tele.

Siegfried és Roy tigristámadásos balesete (5. évad, 10. rész): A Simpson családban szereplő Gunter és Ernst valóságban létező megfelelője a bűvészpáros Siegfried és Roy. A széria egyik részében Gunterre támadt az Anastasia névre keresztelt fehér tigrise.

Tíz évvel később, 2003-ban a jelenet megismétlődött, csak nem a sorozatban, hanem a valóságban, ugyanis Roy Hornt súlyosan megsebesítette a Montecore nevű fehér tigrise egy előadás közben. Itt kell megjegyezni, hogy a tigristámadást túlélő Horn a napokban hunyt el az új koronavírus miatti szövődményekben.A Trónok harca vége (29. évad, 1. rész): A 29. évad első részét fantasynak írták meg az írók, akik egy középkori disztópiaként képzelték el Springfieldet. Az senkit sem ért meglepetésként, hogy az epizódban nem egyszer utaltak a Trónok harcára, ráadásul a Jaime Lannistert alakító Nikolaj Coster-Waldau is megjelent a részben.

Azt viszont senki sem sejtette, hogy A Simpson-család ezzel a résszel megjósolta az HBO sikerszériájának két évvel későbbi végét. Az évadnyitóban Homer véletlenül szabadjára engedett egy sárkányt, aki felégeti a várost. A Trónok harca utolsó előtti részében Daenerys ugyanezt tette Királyvárral.

Milhouse megjósolja a Nobel-díj győztesét (22. évad, 1. rész): Ebben a 2010-es epizódban Lisa, Milhouse, Martin és Database fogadást kötött, hogy ki nyeri a Nobel-díjat. Milhouse arra tippelt, hogy a közgazdasági Nobelt Bengt R. Holmstrom fogja megkapni.

Habár a rész poénja az volt, hogy végül a Ropi nevű bohóc nyeri a Nobel békedíjat, mégis Milhouse tippje valósággá vált, ugyanis 2016-ban Holmstrom, Oliver Harttal, megkapta a Nobelt.

Az iPhone kialakítása (6. évad, 8. rész): Nem lenne fair azt állítani, hogy A Simpson-család csak megjósolja a jövőt, ugyanis előfordul, hogy arról van szó, hogy másokat arra inspirál, hogy megvalósítsák azt, amit a szériában láttak.

Erre remek példa a 6. évad 8. része, amiben Dolph szerez egy Apple Newtont, egy nagyon régi személyi asszisztenst, amivel megpróbálja elküldeni a „Verjétek meg Martint” üzenetet, ám a Newton ehelyett azt írja, hogy „Egyétek meg Marthát”.

Állítólag ez volt az a jelenet, amiből az Apple fejlesztői ihletet merítettek az Iphone billentyűzetének kialakításához. Az autocorrect billentyűzettel ellátott Apple-termékek felhasználói biztos, hogy átélték néhányszor, hogy a készülékek nem egészen azt az üzenetet küldték el, amelyet kellett volna.

A Pappa Pia és a Mamma Mia! folytatásának elkészülése (24. évad 1. rész): A Simpson család azt is eltalálta, hogy el fog készülni a Mamma Mia! folytatása, ráadásul a szlogen „A történet folytatódik, mert az ABBA-nak vannak még dalai”, jól leírta az igazi második rész Mamma Mia! Sose hagyjuk abbát, amit 2018. július 19-én mutattak be.

Itthon nagy nevetésre adott okot, hogy a sorozatbeli folytatás a Pappa Pia! címet kapta, ami Csupó Gábor 2017-ben bemutatott magyar musicaljének címe.

A Disney felvásárolja Foxot (10. évad, 5. epizód): Eredetileg csak egy vizuális viccnek szánták, hogy A Simpson család 10. évadának 5. részében a 20th Century Fox logója alatt feltüntették, hogy a Disney leányvállalatáról van szó.

Húsz évvel később azonban kiderült, hogy a sorozatnak sikerült megjövendölnie a filmipar egyik legjelentősebb eseményét, hiszen a Disney felvásárolta a Foxot, ám a logó kiegészítése helyett inkább eltüntették a Fox szót.A FaceTime feltalálása (6. évad, 19. rész): Habár a jövőbeli technológiák előrelátásában a Star Trek a legjobb, mégis A Simpson családnak is sikerül néha beletrafálnia. Ilyen epizód volt a 6. évad 19. része, amiben egy karneváli jós Lisa jövőről mesél. Ebben a jelenetben Marge „képtelefonnal” kommunikál a lányával, ami erősen hasonlít a mai videótelefonálásra alkalmas FaceTime-hoz.

Szintén A Lisa esküvője című részben szerepelt, hogy az emberek okostelefont használtak, ami a XXI. században megvalósult, valamint a jövőbeli Londonban látható volt egy felhőkarcoló, ami nagyon emlékeztet a jó pár évvel később épült The Shardra.

Az epizódban Lisa vőlegénye arról beszélt, hogy az USA az Egyesült Királyságnak köszönhetően menekült meg a harmadik világháborúban. Bízzunk benne, hogy ez nem olyasmi, ami tényleg meg fog történni...

Homer megjósolja a Higgs-bozon részecske tömegét (10. évad, 2. rész): Homer Simpsonról tudjuk, hogy nem egy született zseni. Előfordul azonban, hogy mégis megcsillan benne a tudás. Ez történt a 10. évad 2. részében, amelyben Homer feltaláló lett, és fontos tudományos felfedezést tett, méghozzá 14 évvel az igazi tudósok előtt.

Simon Singh, a The Simpsons and Their Mathematical Secrets írója elmondta, hogy Homer egész jól kiszámolta a Higgs-bozon részecske tömegét, ugyanis a szériában 775 gigaelektronvolt jött ki eredményül, míg a valóságban 125 gigaelektronvolt, ami igazán közelinek számít.

Két fontos focis esemény (26. évad, 16. rész): A 2014-ben bemutatott 26. évad 16. rész megjövendölt két különálló focieseményt. Az egyik az volt, hogy a 2014-es Világkupán Németország és Brazília játssza a döntött. Erre akár mondhatjuk, hogy nem volt nehéz kitalálni, hiszen mind a két ország focicsapata kiemelkedő.

A második tipp ennél sokkal érdekesebb, ugyanis az epizódba a kitalált Nemzetközi Labdarúgó-szövetség vezetőjét letartóztatta az FBI. Egy évvel később, már a valóságban, kirobbant az FIFA korrupciós botránya.Ellopják a citromfát (6. évad, 24. rész): A Simpson család két szomszédos városa, Springfield és Shelbyville folyton rivalizál. A 6. évad 24. részében a versengés odáig fajult, hogy Shelbyville ellopta Springfield citromfáját.

Lehet, hogy ez az epizód motiválta azt a személyt, aki a valóságban gyökerestül kitépett és elvitt egy citromfát egy houstoni nő kertjéből. A meglopott nő azt mondta a riportereknek, hogy az elkövető biztos bolond, elvégre már vége az újraültetési időszaknak.

Kígyóverő nap (4. évad, 20. rész): A Simpson családban a Whacking Day nevet kapta az a springfieldi ünnepnap, amikor a helyiek bezavarják a kígyókat a városközpontba, ahol aztán agyonütik őket. Homer imádja, Lisa ellenzi az évenkénti eseményt, amiről később kiderült, hogy azért találták ki, hogy a lakosoknak legyen indoka az írek elverésére.

A Whacking Day 2013-ban és 2016-ban megvalósult, méghozzá Floridában, ahol az Everglades Nemzeti Park azért rendezett kígyóölő eseményéket, hogy ezzel gátolják meg a szalagos tigrispitonok agresszív terjedését. A valóságban azonban nem Whacking Daynek, hanem Floridai Piton Kihívásnak nevezték a kígyóölést.

Donald Trump elnöksége (11. évad, 17. rész): Az írók csak jó poénnak szánták azt, hogy a 11. évad 17. részében Lisa, mint az Amerikai Egyesült Államok elnöke, azért aggódik, mert az elődje, Donald Trump költségvetési válságot okozott. 2016. november 8-án azonban Donald Trump tényleg amerikai elnök lett...

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Érdekességek a Mrs. Doubtfire-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a harminc évvel ezelőtt bemutatott vígjátékról.

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Az MCU idővonalának hibái, amelyeket a Marvel hivatalosan is elismert

Megjelent a Marvel Studios: The Marvel Cinematic Universe: An Official Timeline című könyv, ami immár hivatalosan is elismeri a hibákat.

Érdekességek Brie Larsonról

Érdekességek Brie Larsonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a színésznőről.

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

Érdekességek a Jóbarátokról, Matthew Perry emlékére

54 éves korában elhunyt a Chandler Binget alakító színész.

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Elmegyógyintézetbe vonult Christopher Lloyd

Érdekességek a 85 éves színészről.

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Megmentette egy nő életét Rebecca Ferguson

Érdekességek a 40 éves színésznőről.

Egy korábbi Forma-1-es pilóta is a kaszkadőrök között volt a Ronin forgatásán

Egy korábbi Forma-1-es pilóta is a kaszkadőrök között volt a Ronin forgatásán

Tíz dolog, amit talán még nem tudsz a 25 éve bemutatott akciófilmről.

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Közel 150 nap után véget ért az írósztrájk!

Elég jó feltételeket sikerült kiharcolniuk az íróknak.

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Minden fontos információ az Aquaman és az Elveszett Királyság első előzeteséből

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni az első trailerben!

Őszi horrorfilm ajánló

Őszi horrorfilm ajánló

Tíz alkotás, amiket látnod kell, ha szeretsz borzongani!

http://ujhazak.com