A Sony Pókember univerzumának várható filmjei

A Marvel és a Sony újbóli megegyezése után ezek a Pókember spinoffok készülhetnek el.A múlt hét végén robbant a hír, hogy a Marvel és a Sony mégis megegyezett Pókember jövőjéről. Az új alku értelmében a két stúdió közösen készíti el a harmadik Pókember-filmet, vagyis a Tom Holland által alakított szuperhős maradhat a Marvel Moziverzumban, ahol a saját filmjén kívül még egy történetben fel fog bukkanni, de utána valószínű, hogy a Hálószövő kizárólag a Sony tulajdonába kerül.

A Sony éppen ezért az új megegyezés után sem mondott le a saját Pókember-univerzum kialakításáról, hiszen a képregénykarakter filmes jogait birtokló stúdiónak bőven van miből válogatnia, ugyanis Pókember rengeteg barátot és ellenséget gyűjtött az eddigi pályafutása során.

Az elmúlt években több filmterv is felmerült. Ezek közül az alábbi projektek megvalósításán dolgoznak jelenleg a Sony-nál.

Morbius: Az Amerikában 2020. július 31-én bemutatásra kerülő Morbius lesz Venom után a második karakter a Pókember-képregényekből, aki saját filmet kap a Sony Pókember-univerzumában.

A történet szerint a Jared Leto által életre keltett, dr. Michael Morbius egy remek tudós, aki véletlenül „élő vámpírrá” változtatja magát. A film forgatókönyvét Matt Sazama (Az ismeretlen Drakula, Az utolsó boszorkányvadász, Egyiptom istenei) és Buck Sharpless írta, míg a rendezői széket Daniel Espinosa (Élet, A 44. gyermek) foglalhatta el.

Venom 2.: Az amerikai mozikba 2020. október 2-án érkezik annak a Venomnak a második része, aminek első filmjével a Sony útnak indította a saját Pókember-univerzumát. A Venom első része nagy sikert aratott, így egyértelmű volt, hogy érkezni fog a folytatás, amiben ismét Tom Hardy alakítja Eddie Brock/Venom karakterét.

Szintén visszatér az első film forgatókönyvírója, Kelly Marcel, ahogy Michelle Williams és Woody Harrelson is, ami egyben arra utal, hogy Vérontó is látható lesz a második Venom-filmben. A rendezői munkát azonban nem Ruben Fleischer, hanem Andy Serkis kapta.

Cím nélküli Pókember-film Marvel Moziverzumban: A Marvel és a Sony nemcsak azt jelentette be, hogy sikerült megegyezniük a finanszírozási kérdésekben, hanem azt is elárulták, hogy a harmadik Pókember-film amerikai premierjét 2021. július 16-ra tűzték ki.

Ugyanakkor valószínű, hogy a Tom Holland által alakított Pókember utolsó önálló filmje azt a célt fogja szolgálni, hogy lezárják a karakter történetét a Marvel Moziverzumban, hogy aztán a jövőben saját, a Marvel Moziverzumtól független kalandokkal folytassa a filmes pályafutását.

Az egyelőre cím nélküli Pókember-film rendezéséről Jon Watts-szal folynak tárgyalások, ám ennél több információ még nincs a produkcióról.

Pókember - Irány a Pókverzum 2. (Spider-Man: Into the Spider-Verse 2): Ahogy a Venom, úgy a Pókember - Irány a Pókverzum is sikert aratott, ráadásul ezt a produkciót nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is szerették, aminek eredményeként a Sony Animation megszerezte történetének első Oscar-díját, tehát borítékolható volt, hogy érkezni fog a folytatás.

A jelenlegi információk szerint a Pókember - Irány a Pókverzum 2. rendezője az a Joaquim Dos Santos lehet, aki korábban a Justice League Unlimiteden, az Avatar - Az utolsó léghajlítón és a Korra legendáján dolgozott.

Arról, hogy miről fog szólni a folytatás, egyelőre nincs hír, de egyes pletykák szerint olyan történetről lehet szó, aminek alapjait már az első részben lefektették.

Cím nélküli Pókember - Irány a Pókverzum-spinoff: Amellett, hogy a Pókember - Irány a Pókverzum megkapja a második részt, még egy spinoff történettel is gazdagodik a hírek szerint. Állítólag a spinoff egy női főszereplőről fog szólni, aki az első filmben megismert Pók-Gwen lesz. A karakter mellett olyan szereplők jelenhetnek meg, mint Póklány, Póknő, Madame Web, Silk vagy például Fekete Macska.Kraven, a vadász: A Sony filmes tervei között ugyancsak szerepel az eltökélt vadász, Kraven, aki Pókember egyik legrégebbi ellenfele. Kraven azt követően szemelte ki magának a Hálószövőt, hogy a dzsungelben már minden létező zsákmányt elejtett.

Tekintve, hogy a Kraven utolsó vadászata címmel megjelent képregény központi antogonistája, ezért elég valószínű, hogy ezt a történetet használhatják alapanyagként a filmhez, amiről azonban egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a forgatókönyvet Richard Wenket (A védelmező 2.) írja.

Fekete Macska: Annak idején a Sony a Venommal egy időben kezdte el a Silver & Black előkészítését. Ebben a történetben a zsoldos Silver Sable összefogott volna a tolvaj, és a Pókember számára vonzó, Fekete Macskával.

A Silver & Black filmet Gina Prince-Bythewood (A méhek titkos élete) rendezte volna, a premier dátumaként pedig 2020 februárját jelölték ki, ám annak ellenére, hogy a projekt már előrehaladott állapotban volt, a Sony végül először a premierdátumot törölte, majd az egész produkciót.

A jelenlegi tervek arról szólnak, hogy Silver és Fekete Macska külön-külön kap saját mozifilmet. Prince-Bythewood pedig producerként vehet részt a Fekete Macska-projekt munkálataiban.

Silver Sable: A Marvel univerzum egyik legrettegettebb és egyben legkeresettebb zsoldosa Silver Sablinova, avagy Silver Sable, akit a Vad Banda segít a küldetésein, ám a karakter eddig a legkomolyabb szerepét a legújabb Spider-Man PS4-játékban kapta.

Az eleinte a Silver & Black film rendezésével megbízott Gina Prince-Bythewood, valószínűleg producerként fog részt venni Silver Sable önálló filmjében, aminek forgatása felett egy másik rendezőnő bábáskodhat.

Nightwatch: A Sony által tervezett Pókember-univerzumhoz összegyűjtött karakterek közül valószínű, hogy jelenleg a nanotech kosztümöt viselő Nightwatch a legismeretlenebb, ám az eredettörténete mégis elég izgalmas ahhoz, hogy önálló filmet kapjon.

A karakter története szerint dr. Kevin Trench szemtanúja volt annak, ahogy terroristák meggyilkolnak egy álarcos igazságosztót. Amikor Trench leveszi a maszkot az áldozatról, akkor felfedezi, hogy a halott ő maga, csak idősebb verzióban.

Egy ilyen alapfelállás rengeteg pszichológiai és filozófiai kérdést vethet fel, ha pedig igazak a pletykák, amelyek szerint a Sony Spike Lee-t (Szemet szemért, Csuklyások - BlacKkKlansman) szemelte ki a rendezőnek, akkor még bármi lehet Nightwatch-filmből.Silk: Cindy Moon, vagyis Silk, nem olyan régi karakter a Pókember-képregényekben. A története szerint őt ugyanaz a radioaktív pók csípte meg, amelyik Peter Parkert, majd a földalatti bunkerben töltött tíz év után, visszatért, hogy Pókemberhez hasonlóan, szuperhősként folytassa az életét.

A karakter egyébként már felbukkant a Marvel Moziverzumban, méghozzá a Pókember: Hazatérés és a Bosszúállók: Végjáték című filmekben, amelyekben Tiffany Espensen alakította Silk karakterét.

Mivel azonban a Sony és a Marvel univerzuma nem azonos, ezért valószínűleg új színésznők keresnek a Silk-filmhez, amiről egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a koreai-amerikai karakter bevonásával a Sony progresszív irányba tolná a szuperhős-reprezentációt.

Jackpot: Viszonylag új karakternek számít a Pókember-univerzumban Jackpot, akinek első megjelenésekor sokan azt hitték, hogy ő az álruhás Mary Jane Watson. Mára már kiderült, hogy az álcát két különböző nő viseli, de egyikük sem Mary Jane. Az egyik nő egy genetikus, Sara Ehret, a másik pedig az ő csodálója, Alana Jobson.

A Jackpot-filmről jelenleg csak annyit lehet tudni, hogy előkészületben van, de a szereposztásról, a forgatókönyvről és a rendezőről még nincs hír.

Madame Web: Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy a Morbius-film írói, Matt Sazama és Burk Sharpless már dolgoznak egy Madame Web-spinoffon. A képregényekben Cassandra Webb egy idős mutáns, aki látnoki képességekkel rendelkezik, és kapcsolatban áll több Póknővel.

A jövő: Tony Vinciquerra, a Sony Pictures Entertainment elnöke és Mike Hopkins, a Sony Pictures Television elnöke a közelmúltban elárulta, hogy 7-8 évre előre terveznek a hozzájuk tartozó Marvel-karakterekkel, akik filmeket és tévésorozatokat kapnak a jövőben.

Ezzel kapcsolatban Vinciquerra annyit elmondott, hogy 5-6 olyan sorozaton dolgoznak, amelyek Pókember világában játszódnak, de bővebb tájékoztatást nem adott a várható szériákról. A korábbi híresztelések szerint az Irány a Pókverzum néhány karaktere saját sorozatot kaphat, de arról is pletykáltak már, hogy Phil Lord és Chris Miller több, egyetlen univerzumban játszódó Pókember-szérián dolgozik. A jövő tehát jelenleg úgy néz ki, hogy Pókember univerzuma nemcsak a moziban, hanem a tévéképernyőn is tágulni fog.

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

A Dragon Ball szinkronszínészei elájultak a megerőltetéstől

Érdekességek, amiket talán még nem tudsz Akira Toriyama alkotásáról.

A 96. Oscar-gála nyertesei

A 96. Oscar-gála nyertesei

Íme a győztesek!

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Az Oppenheimer volt BAFTA legnagyobb győztese

Íme a díjazottak!

Érdekességek Jennifer Anistonról

Érdekességek Jennifer Anistonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Madarak ihlették Ace Ventura mozgását

Érdekességek a 30 éve bemutatott Jim Carrey filmről.

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Cigarettacsikket evett Olivia Colman, hogy színésznő lehessen

Érdekességek az 50 éves filmsztárról.

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

A 2024-es Oscar-díj jelöltjei

Íme, a nagy esélyesek!

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Fém uzsonnásdobozokat gyűjt Dave Bautista

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod az 55 éves színészről.

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Érdekességek Nicolas Cage-ről

Ezeket a történeteket talán még nem hallottad a 60 éves színészről.

http://ujhazak.com